2018. október 18. csütörtök Lukács
Menü

„Hiszek a változásban” - Oszter Alexandra így látja Székesfehérvárt székesfehérváriként

„Hiszek a változásban” - Oszter Alexandra így látja Székesfehérvárt székesfehérváriként
(Fotó: facebook.com/alexandra.oszter)

Színésznő, illusztrátor, elszánt környezetvédő, de nemcsak elméleti síkon harcba szálló – Oszter Alexandra már öt éve él Székesfehérváron. De miért választja otthonául egy fővárosi lány Székesfehérvárt, hogyan látja a várost, és miket mesélnek neki a piacon a nénik?

Alexandra párjával, Popovics Tamással érkezik, mindegyikük egy-egy kutyát vezet, és így indulunk a sétáltatással egybekötött beszélgetésre. Manci, Alexandra kutyája már az út elején ellenállhatatlan vágyat érez, hogy ellenőrizze a Gaja vízhőmérsékletét. A színésznő nagyot sóhajt, majd nevetve közli: Majd megfürdetem! Közben pedig megegyezünk abban is: gyerek és kutya úgy jó, ha koszos! Ez a magától értetődő természetesség és béke lengi körbe Alexandrát, sehol egy manír vagy megjátszott gesztus. Így talán már érthetőbb, de mégis érdekes, hogy egy neves színésznő miért is választja otthonául Székesfehérvárt?

„Korábban is sokat léptem fel Fehérváron, de akkor még csak rövid látogatásokat tettem a városban. Aztán egy televíziós felvételen megismerkedtem párommal, Popovics Tamással, és megszaporodtak a fehérvári utak” - meséli a kezdeteket nevetve. - „Mivel Tamás már akkor nagy kutyás volt, sokat sétáltunk, megmutatta Székesfehérvár gyönyörű zöld helyeit, és nagyon megtetszett a város. Tetszett, hogy Budapesthez képest mennyivel nyugodtabb és békésebb, az emberek a fővárosi nyüzsgéshez és zizegéshez képest egy-két fokozattal lassabb üzemmódban élnek, egy pont egészséges szinten. Ha pedig a gyermekem szempontjait nézem, akkor nem kétséges, hogy ideálisabb Székesfehérváron felnőni. Itt nyugodtan el tudom engedni biciklizni, mondhatom neki, hogy vigye le a kutyát sétálni egy körre.

Arról már nem is beszélve, hogy – főleg, amerre mi laktunk – teljesen természetes Budapesten, hogy hároméves korban már saját tabletje és telefonja van a gyereknek. Én ezt nem tartom normális dolognak, ahogy azt sem, hogy óvodás korban olyan programja legyen a kicsiknek, mint egy topmenedzsernek. Egy kisfiú játsszon a szabadban, pacsáljon a patakban, homokozzon, futkosson, fejlődjön, szóval, legyen gyerek. Persze a technikának is kell, hogy legyen helye az életében, hiszen ma már a mindennapok része, de csak bizonyos mértékben, az nem lehet, hogy valaki háromévesen órákat játszik telefonnal a kezében. Közben pedig lemarad az élet szépségeiről.

Aztán pedig észrevettem, hogy itt a zöldövezetben épült egy új ház, és azonnal megtetszett a hely. Szerencsém is volt, mert úgy alakult, hogy pont gazdára várt egy üres lakás, én pedig pont el tudtam adni a lakásomat, olyan hamar, hogy meg is tudtam venni a székesfehérvárit. Végül a gyermekem itt kezdhette az ovi utolsó évét, és aztán az általános iskolát is.”

Alexandra és kisfia, aki azóta már nagy iskolás fiú lett (Fotó: instagram.com/axelandra20)
Alexandra és kisfia, aki azóta már nagy iskolás fiú lett (Fotó: instagram.com/axelandra20)

Ahogy Alexandra mesél, nem lehet nem észrevenni, hogy a természetesség, az alapvető értékek és a család iránti elkötelezettség tényleg belülről fakadóan, magától értetődően fontosak számára.

„Számomra a család a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy a család a legerősebb formáció az életben, és a stabil családra tud csak ráépülni minden más: egy közösség, egy város, egy ország. Nem hiszek abban, hogy a külsőségekben megnyilvánuló odaadás hosszútávon működik vagy vezet bárhova, azon kívül, hogy a gyerek tizenhét évesen elküldi a szüleit melegebb éghajlatra, mert nem kapott mondjuk Porschét születésnapjára. De nemcsak a fiamnak, hanem a kutyáinknak is sokkal ideálisabb ez a környezet, ha már Manci is minket választott egy éve. Debrecenben léptem fel, és a fellépés után ott ücsörgött a színpad mellett, a díszletezők etették. Megpróbált mindenkihez beszállni, de nem tudott, így odajött hozzám sírni. Persze képtelen voltam otthagyni, ráadásul még kicsi kutya volt. Gondoltam majd szerzek neki gazdát, de végül mi lettünk azok. Úgyhogy mindannyiunknak jó itt, Székesfehérváron. Persze elképzelhető, hogy egyszer még Budapest lesz az otthonom megint, de biztosan nem mostanában, hiszen a színházi munkáim is maximum heti két alkalommal szólítanak a fővárosba, ráadásul a távolság sem nagy, fél óra alatt ott vagyok.”

Ha már munka: Alexandrát a nagyközönség színésznőként ismeri inkább, pedig egy másik művészeti ágban is elképesztő csodákat alkot, gyönyörű rajzaival már több mesekönyv is megjelent.

„Nagyon szeretek festeni, mesekönyveket illusztrálni, de különösen szeretek baba- és gyerekszoba dekorációkat készíteni. Jelenleg például egy kártyacsomagot illusztrálok. Ehhez az alkotó munkához is ideálisabb nekem az itteni környezet, hogy nem például a villamoszakatolás zaja szűrődik be az ablakon.”

Egy csoda Alexandra munkái közül (Fotó: facebook.com/alexandra.oszter)
Egy csoda Alexandra munkái közül (Fotó: facebook.com/alexandra.oszter)

De az, hogy valahol ideális, nemcsak a természeti környezetben nyilvánul meg, egy új lakóhely minden esetben új közösséget is jelent, ahova nem feltétlenül egyszerű beilleszkedni. Pláne, ha valaki ráadásul ismert is, és az emberi természetből fakadó előítéletekkel is meg kell küzdenie.

„Szerencsére engem bárhova le lehet rakni, úgy érzem, hogy könnyen illeszkedek be a közösségbe. Jó volt, mert szeretettel fogadtak a fehérváriak, a piacon a nénik gyakran kérdezgetnek a bulvárpletykákról, mindig érdeklődnek, hogy mi igaz és mi nem a hírekből. Engem a szüleim is úgy neveltek, hogy mindenhol megálljam a helyemet, és soha nem lengte át a hétköznapjainkat az, hogy hú, mi híres emberek vagyunk! Nekem a lényeg az, hogy azokkal vagyok, akiket szeretek, és azt csinálom, amit szeretek. Aztán hogyha másoknak is tetszik az, amit csinálok, és arról történetesen írnak, hogy például szép lett a mesekönyv, amit illusztráltam, vagy jó voltam egy darabban, akkor az már csak egy következmény. Nem lehet azzal kelni és feküdni, hogy mit írnak rólam, vagy miért nem írnak, mert megeszi az életemet. Én csinálom a dolgomat és élem az életemet.”

Aki pedig találkozott már Alexandrával, mondjuk éppen kutyasétáltatás közben, az azt is láthatta, nemcsak úgy csinálja a dolgait, hanem igenis tesz a közösségért, próbál szemléletet formálni, jó példával elöl járni. Alexandráról, pontosabban a székesfehérvári életéről egy közös ismerősünktől hallottam: nagy csodálattal beszélt róla, hogy milyen agilis, hogy ő az, aki szemeteszsákkal a kezében megy kutyát sétáltatni, és igenis lehajol, felveszi, összegyűjti a mások hanyagsága miatt keletkező szemetet.

„Azt gondolom, hogy eleve jobb lenne a világ, ha mindenki magával kezdené a kritikát. Megfigyeltem, hogy előszeretettel szidjuk „Az embereket”, hogy milyenek, mert eldobálják a szemetet, de közben szinte senki sem megy oda és nem veszi fel, mert nem az övék. Nem tagadom, egy darabig én is így voltam, aztán elegem lett belőle, úgyhogy fogtam egy nylonszatyrot, ami mostanra állandó kellékévé vált a kutyasétáltatásnak. Igenis, összegyűjtöm a más szemetét, mert engem zavar, nem vagyok hajlandó elmenni mellette. Fáj, hogy itt van például ez a gyönyörű erdős rész, és az emberek nem becsülik meg. Olyat is láttam, sajnos nem egy esetben, hogy a flakonokat, üdítős dobozokat ráhúzkodják az ágakra, a friss rügyekre.

Hogy miért csinálom? Csak remélem, hogyha mások, akik ide járnak futni, sétálni és látják, hogy van, aki lehajol és rendet tesz, kedvet kapnak, és esetleg legközelebb már ők is szemeteszsákkal érkeznek. Bízom benne, hogy mások sem szeretnének ürülékes vécépapírok, szennyes pizsamák, hígítós flakonok, porszívók között sportolni, kutyát sétáltatni, eltölteni a szabadidejüket. És talán ha tiszta a környezet, akkor arra is rájönnek – egyre többen –, hogy nem ez a szemétlerakásra legideálisabb hely. Én hiszek a változásban, és igenis keresem a lehetőségeket, hogy hogyan tudok hatékonyabban fellépni a közösség érdekében. Jó érzés, hogy egyre többen állnak mellém. Mert sírhatunk akár mindennap, hogy jaj, milyen szörnyű, aztán szépen lassan megöregedhetünk siránkozva, de változás nem lesz. Igenis oda kell állni, és meg kell fogni a munkát. Én ebben hiszek.”

Oszter Alexandra (Fotó: facebook.com/alexandra.oszter)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Egyre népszerűbbek a csomagautomaták
    Egyre népszerűbbek a csomagautomaták
  • Forradalmi sétát szervez október 23-án a Tourinform Iroda
    Forradalmi sétát szervez október 23-án a Tourinform Iroda
  • A Deákban tanulnak főzni a Kodályos diákok
    A Deákban tanulnak főzni a Kodályos diákok
  • A migráció is téma az uniós csúcson
    A migráció is téma az uniós csúcson
  • Kamasz támad rá egy villamoson utazó férfire a fővárosban
    Kamasz támad rá egy villamoson utazó férfire a fővárosban
  • Örömmel jött a BMW Magyarországra
    Örömmel jött a BMW Magyarországra
  • Hátrányos helyzetű családokat vár a Magyar Nemzeti Cirkusz
    Hátrányos helyzetű családokat vár a Magyar Nemzeti Cirkusz
  • Előzetesben tartják a badacsonyi támadókat
    Előzetesben tartják a badacsonyi támadókat

Eseménynaptár

  • Szegedi autókereskedőket gyanúsítanak adócsalással
    Szegedi autókereskedőket gyanúsítanak adócsalással
  • Péntektől olcsóbban tankolhatunk
    Péntektől olcsóbban tankolhatunk
  • Megváltozott menetrend szerint járnak majd a vonatok az ünnepi hétvégén
    Megváltozott menetrend szerint járnak majd a vonatok az ünnepi hétvégén
  • Nagy forgalomra számít karácsonykor a Posta
    Nagy forgalomra számít karácsonykor a Posta