2018. június 23. szombat Zoltán
Menü

Egy nap a fogyatékkal élőkért

Egy nap a fogyatékkal élőkért
A résztvevők átérezhetik milyen fogyatékkal élni (Fotó: Simon Erika)

A fogyatékkal élők mindennapjaiba tekinthetnek be az érdeklődők a fehérvári Esélynapon. A rendezvényt széles körű összefogással, immár harmadik alkalommal szervezik meg június 12-én, kedden a Városház téren tíz és tizenöt óra között.

A programok sorában a zenés, táncos produkciók mellett terápiás bemutatók és integrált kézműves foglalkozások és újdonságok is szerepelnek: „Egy új elem az Élő könyvtár, ami arról szól, hogy egy fogyatékossággal élő embert lehet kikölcsönözni egy tabuk nélküli beszélgetés erejéig. A másik különlegesség, hogy idén a Szent István Király Múzeum is kilátogat, munkatársaik műtárgyakon alapuló érzékenyítő foglalkozásokat tartanak.” – mondta Braun Katalin, a Fejér Megyei Család-, Esélyteremtő és Önkéntesház programkoordinátora.

A június 12-i programot idén is az Esélykör hálózat szervezi, melynek célja a fogyatékosüggyel foglalkozó civilszervezetek munkájának összehangolása, illetve figyelemfelkeltő programok szervezése.

Az Esélynap idén az Értéket teremtünk! címet kapta, mellyel szeretnénk bemutatni, hogy a fogyatékossággal élők is társadalmunk szerves részei." – fogalmazott Farnady Judit, a Civilcentrum Közhasznú Alapítvány elnöke.

A rendezvény évről évre Székesfehérvár önkormányzatának támogatásával valósul meg. Brájer Éva alpolgármester elmondta, hogy a város nagy hangsúlyt fektet érzékenyítő programjaival az esélyegyenlőség megteremtésére: "Még nagyon sok teendőnk van, hogy segítsük ezt a területet, éppen ezért nagy szeretettel invitálom a fehérváriakat: jöjjenek el, vegyenek részt kedden azokon a programokon, melyek segíteni fognak abban, hogy átérezzék ezeknek az embereknek a mindennapjait."

Az idei Esélynaphoz minden eddiginél több, összesen huszonhét szervezet csatlakozott. A délelőtti programok főként a köznevelési intézményeket, a fiatal korosztályt szólítják meg, míg a délutáni órákban a lakosság figyelmét szeretnék felkelteni.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
    Négy autó ütközött össze az M1-en Bicskénél
  • A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
    A hónap végéig kell kiirtani a parlagfüvet
  • Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
    Kiegyenlítődés tapasztalható a béreknél
  • Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót
    Holnaptól a szaudi nők is vezethetnek autót

A hét embere

  • Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
    Folytatódik a budapesti Red Bull Air Race
  • Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
    Hamarosan nyitnak a balatoni sportos strandok
  • Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!
    Levendula: Kend magadra, fürödj benne, s idd meg!
  • Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
    Karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája programjai
  • Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
    Elkezdődött az Országos Atlétikai Bajnokság a Bregyóban
  • Arcunkról olvasnak a kutyák
    Arcunkról olvasnak a kutyák
  • Többet fordítanak árvízvédelemre
    Többet fordítanak árvízvédelemre
  • Nagyobb támogatást kapnak a családok
    Nagyobb támogatást kapnak a családok

Eseménynaptár