2018. augusztus 16. csütörtök Ábrahám
Menü

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával

„Nem befejeztem valamit, hanem elkezdek mást csinálni.” – foglalta össze a jelent és jövőt Rebényi Gyula, aki a napokban bezárta üzletét, s ötven év cukrászkodás után nyugdíjba vonult.

Ringunk a hintaágyon. Kezünkben limonádé, a nap csiklandozza az árnyék alól kikukucskáló mezítelen talpunkat, mely mellé néha odakoppan egy esést gyakorló vidám cseresznye. Tökéletes idill, madárzenével tarkított, már-már giccsbe hajló jelenet, amit, ha moziban látnék, rögtön arra gondolnék, hogy mennyire valószínűtlenül tökéletes a maga nyugalmával és meghittségével.

A félreértések elkerülése végett: szó sincs romantikáról, nem egy tinédzser film forgatásának kiemelkedő jelenetét mímeljük: Ő és Én. Már csak azért sem tehetnénk, mivel Ő házas ember, 40 éve itt lakik tőlünk pár méterre, s már átlépett a hatvanas éveibe – bár ez egyáltalán nem látszik rajta.

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
Rebényi Gyulán nem látszik a kora - A fotó tavaly készült, amikor megkapta a Fehérvár Fogyasztókért Szakmai Díjat

Persze, a kor alapjáraton nem határozhatja meg a témát (sem a moziban, sem a való életben), de mi most pont azért ülünk itt egymás mellett, s merengünk a múlton, feltárva a jelent, s előre nézve a jövő lehetőségeibe, mert a szomszédom, Rebényi Gyula a napokban letette a stafétabotot, s úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul.

Az időtlenséget keresve – Rebényi GyulávalAz utolsó vendéggel, dr. Selyem Bernadettel

Ötven évnyi cukrász-tudás pihen mellettem a puha párnákon. Szinte hihetetlen ez a szám. Még emlékszem rá, amikor 1991-ben megnyitotta mellettünk cukrászatát. Sőt, még korábbi képek is felvillannak arról, amikor talicskában tolt – felváltva a malterral, s apámmal, aki szintén ugyanakkor betonozott, s ugráltam egyik háztól a másikhoz, - ki, hol ért épp rá foglalkozni velem -, hiszen egy időben építkeztünk.

Cukrászata nagyon gyorsan fellendült, ám ő nem bővítette túlságosan nagyra a terciát, mert úgy gondolta, hogy így tudja csak biztosítani azt a minőséget, amit Ő jelent. Így kicsi családi vállalkozásban működtette 27 éven át a boltot. – Most pedig nyugdíjba vonul.


Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
ZÁRVA

Hogy mi lesz ezután?  

„Minden olyan dolgot megcsinálok, amire eddig nem volt időm.” – mondja – „E szakma mellett nem lehet horgászni, fát faragni, a csillagokat kémlelni, mert napi 14 órában az ember ott van a műhelyben, készíti a süteményeket, segít a tanoncoknak, elvégzi a háttérmunkát. Most végre megteszem azt, amit régóta tervezek. Horgászni persze nem fogok, mert halat fogni unalmas dolog. A fafaragás viszont már teljesen más terület! A fa egy csodálatos anyag. Gyönyörűségesen szép erezetű, s a legtöbb fába belelátok valamit, amit ki szeretnék emelni belőle. Hétfőn figyeltem a Börzsönyben egy bácsit, aki halasi csipkéket farag ki diófából. Azt látnod kell, az valami fantasztikus! Olyan, mint amikor tortát díszít az ember, és telerakjuk a süteményt csipkékkel. Na ő azt fából csinálja meg! Szeretem, amikor valamit létre lehet hozni. A szakmám átka sajnos az, hogy nem marad meg, amit készítek, hanem megeszik. Tehát nem tartható fenn sokáig. Nézd a követ, üveget és a fát! Ha arra rásegítünk egy kicsit, amit a természet alkotott, akkor elevenné válhat a benne lévő szobor, s ráadásul nem tűnik el egy pillanat alatt a produktum!”

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
"Olyan, mint amikor tortát díszít az ember, és telerakjuk a süteményt csipkékkel."

Mint elárulta: évek óta rakja félre a fadarabokat, amelyekbe „látni vélt valamit”. Figyelmembe ajánlott egy kolozsvári szobrász testvérpárt, akik a fa egy részét faragják csak meg, a többit meghagyták eredeti állapotában. (Ahogy Michelangelo is azt fejtegette egykoron, hogy a fölösleges anyagot kell csak „leszedni”!) Vagyis: az út szélén kivágott és otthagyott fatörzset keltik újra életre.

Rebényi Gyula az időtlenséget keresi. Persze, a fa is elkorhad egy idő után, s az időtlenség valójában nem létező dolog, hiszen a kő is elporlad az esőtől, a hótól, melegtől, de ő az ember léptékével nézve sokkal fenntarthatóbb dolgok után vágyakozik (mint mindenki legbelül).

A faragás előtt persze még nagyon sok adminisztráció van, amit el kell végeznie a cégével kapcsolatban. Bár megsúgta, hogy jelenleg csak „szünetelteti”, mert adni akar magának egy kis időt, hátha nem bírja ki a megszokott rutin nélkül.

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
Vajon kibírja-e Rebényi Gyula, hogy többet ne készítsen, s áruljon ilyen tortákat?

Nem tudom, hogy mennyi ideig tart ez az állapot.” – mondja – „És nem is úgy fejezném ki, hogy befejezek, vagy befejeztem valamit, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy elkezdek mást csinálni. Ötven év elég szép időnek számít egy szakmában. És amire nem volt eddig időm, arra vágyom most egy kicsit.”

A fia azt kérdezte nemrég, hogy mennyi idő alatt lesz valaki cukrász? Azt mondta neki, hogy 3-5-10 év alatt már jó cukrász lehet valaki, de, hogy igen jó legyen a szakmában, ahhoz sok időre van szükség. Mindig lehet javulni, gyorsabban, szebben dolgozni.

Felemlegette a néhány éve elhunyt Ervin atyát (akit az öreghegyiek egytől egyig szinte rajongással szerettek, ahogy én is – ő keresztelt meg engem, a lányomat, nála elsőáldoztam, ő adott férjhez, temette el nagyszüleimet… ahogy a legtöbb környékbelit. Szóval megemlítette az atyát, aki többször figyelmeztette a híveit arra, hogy nem mindig azt kell csinálnunk, amit szeretünk, hanem nagyon fontos az, hogy megtanuljuk azt szeretni, amit csinálunk!

Az időtlenséget keresve – Rebényi GyulávalUtolsó csapatkép a kollégákkal, mielőtt bezárt a cukrászda - Ők mind szeretik a szakmájukat!

Ha ugyanis rájövünk arra egy idő után, hogy nincsen kedvünk valamihez, akkor nem szabad feladni, nem szabad megfutamodni, hanem tovább kell menni előre. Az ember nem mindig érez ugyanúgy valami iránt – sőt, az érzelmek állandóan változnak.

Kell egy állandóság, egyfajta kitartás, ami a mai korra nem igazán jellemző. A mai ember, ha nem sikerül neki valami, akkor tovább lép. Ha a munkahelyén nem tetszik egy szituáció, akkor kipróbál egy másik szakmát. De mire ott is betanul, rájön arra, hogy mindenhol van nehézség.

Gyulának is volt, de mindig összeszedte magát és keresett indokot arra, hogy folytassa, amit elkezdett. A kitartásnak, a sok munkának látható eredménye is volt: emlékszem rá, hogy általános iskolás koromban már versenyeket nyert, aztán egy idő után zsűrizett is másokat. A zsűrizés persze a finomságok kóstolgatásából (is) állt, így most alaposan végig néztem rajta, s megállapítottam, hogy egyáltalán nincsen rajta felesleg (mármint zsírban).

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
R
ebényi Gyula tortáit én is szívesen zsűrizném - kóstolgatnám! 

Holott: családja nagyon édes szájú. Náluk egy étkezés süteménnyel végződik. Csak úgy van vége egy ebédnek, vagy vacsorának, ha sütemény is került a gyomorba.

Ha az ember szomorú, akkor mindig jól jön egy kis csokoládé vagy sütemény.” – véli a cukrász – „Sokan azt mondják, hogy milyen jó a feleségemnek, mert nem kell sütnie, mert sütök helyette én. De ez nem így van! Ő teljesen másmilyen süteményeket készít, mint én, és szeretem, amit és ahogyan süt. Örömmel fogyasztom el a más által készített ételt, és nem úgy ülök le egy finomság elé, hogy na, most zsűrizni fogom, s nézni, hogy mi nem jó benne! Én gyerekkoromban is megettem mindent, amit elém raktak, nem válogattam. Hogy miért nem híztam el? Mert csak annyit eszek, amennyi jól esik! Elfogyasztok egy tányér levest, egy tányér főételt és egy kis sütit a végén. De ha a húsból az utolsó falat már nem esik jól, akkor otthagyom gondolkodás nélkül!”

(Megjegyzem, apukám is ilyen, és ő is nagyon jól néz ki, úgyhogy ebben tényleg lehet valami…)

Az időtlenséget keresve – Rebényi Gyulával
Nehéz otthagyni az utolsó falatot ezekből a tortákból...

Ez a „falat-otthagyás” pedig úgy alakult ki, hogy a kedves szomszédom még fiatal segéd korában vitt magával a munkába vajas-sonkás szendvicset. Akkor még fatüzelésű kemencékkel dolgoztak, amiket nyolc órán keresztül rakni kellett. S mivel nem lehetett otthagyni a tüzet, tűzrakás közben ettek a legények.

Az utolsó harapás már nem ízlett annyira az ételből, de Gyula mégis megette, és egész éjjel rosszul volt tőle. Akkor megtanulta, hogy fontos a mértékletesség, és ezért a mai napig nem hozzák lázba az olyan akciók sem, mint például a Torkos Csütörtök.

 

A folytatásban azt a kérdést boncolgatjuk majd Fehérvár híres cukrászával, hogy vajon miért járnak cukrászdába az emberek, mi a „túlságosan kényelmes élet” következménye, s kiderül az is, hogy mi a véleménye a cukormentes-, gluténmentes-, mindenmentes ételekről.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Öreghegyi Mulatság - Szörényi Levente és a Vujicsics együttes is itt lesz
    Öreghegyi Mulatság - Szörényi Levente és a Vujicsics együttes is itt lesz
  • HÍRADÓ 2018. augusztus 15.
    HÍRADÓ 2018. augusztus 15.
  • Nyolcvan éves - remek bőrben van a Belgrádi Állatkert aligátora
    Nyolcvan éves - remek bőrben van a Belgrádi Állatkert aligátora
  • ITM: rendszeresen vizsgálják a közúti hidak műszaki állapotát
    ITM: rendszeresen vizsgálják a közúti hidak műszaki állapotát

A hét embere

Eseménynaptár