2018. szeptember 20. csütörtök Friderika
Menü

A MOL Vidi FC labdába sem rúg a furcsa csapatnevek között

A MOL Vidi FC labdába sem rúg a furcsa csapatnevek között
(Fotó: molvidi.hu)

Miközben a fehérvári szurkolók egy komplett városrész átnevezésével szereznék vissza a klub régi nevét, mi utánanéztünk, melyek a legfurcsább csapatnevek a foci világában.

A fehérvári piros-kék egylet július 1-től váltotta le védjegyévé váló, történelmi nevét és lett Videoton FC-ből MOL Vidi FC. A döntés finoman szólva is kiverte a biztosítékot a szurkolóknál, akik a Sóstó környéki városrész nevének Videotonná változtatásával próbálják visszaerőltetni a klubra eredeti nevét. Pedig tegyük hozzá, az első (és második és harmadik) hallásra furcsa MOL Vidi FC még csak labdába sem rúg a legfurcsább nevű csapatok versenyében.

Hazánk is termelte bőven a fura nevű klubokat, a személyes kedvenc még gyerekkoromból a HÓDGÉP-METRIPOND volt, de nem volt rossz a Tintahalak, Ifjú Kenyér Börcs Községi SE, Fűzfői Honpapír, Hercules Fiai Honvéd SE, Sáta Red Devils, Mozgás Öröm SE, no, meg a Kiskanizsai Sáskák. 1943-ban a III. Kerület fúzionált az OTE csapatával, így jött létre az ÁMOTE mely az Árpád Magyar Országos Véderő Egylet Óbudai Torna Egylet rövidítése volt. Jól hangozhatott a "Hajrá, ÁMOTE!!!" rigmus...

A Hódgép Metripond csapata a hetvenes években (Fotó: vasarhely24.hu)
A Hódgép Metripond csapata a hetvenes években (Fotó: vasarhely24.hu)

A szponzorok futballba lépésével indult be igazán a furcsa nevek piaca, a műfaj úttörőjének egy német csapat számít. Ez a gárda nem más, mint az Eintracht Braunschweig, melynek nevéhez fűződik az első hivatalos mezreklám: a csapatot 1973-ban a Jägermeister támogatta (90 ezer márkáért vásárolta meg a felületet), és majdnem az első névfelvétel is hozzájuk kötődik. Hogy nem így lett, arról a helyi labdarúgó-szövetség tehetett, ugyanis a DFB visszadobta a felvenni szándékozott, remekül zengő Eintracht Jägermeister nevet.

A kilencvenes évektől aztán a magyar csapatok, így a Vidi sem maradhatott ki a sorból. A fehérvári klub előbb behúzta nevébe a Walthamot, majd viselte a Parmalat FC nevet is. És akkor itt van még egy nagy csokor, vegyesen, válogatás nélkül: Csepel-Kordax, PMFC-Fordan, majd PMFC-Pécs Plaza, UTE-Novabau, Innstadt-, Ecker-, majd Ilzer-Stadler FC, Vasas Smirnoff, -Ilzer, Vasas Casino Vigadó és Danubius Hotels, Tiszakécske FC-Eurobusz, Kispest-Honvéd TIG FC, Rákóczi FC Kaposcukor, Rákóczi FC-Contimex, NABI-, majd Gabona Trans Kaposvári Rákóczi, Zalahús ZTE FC, s.Oliver-Haladás, Matáv Compaq Sopron, Nagykanizsa-LinAir FC majd Kögáz-Nagykanizsa FC, Szolnoki MÁV-Neusiedler, majd -Mondi, ADtranz Dunakeszi, Diego FC Dabas, Balaton TV-Siófok, Merland Csepel-Auto Trader, FC Tatabánya-Auto Trader, Csőszer FC Tatabánya, FC Tatabánya-Vértes Center majd Eternet FC Tatabánya – és még sorolhatnánk…

Persze nem mindig a szponzor tehet mindenről, íme néhány igazi ínyencfalat: A Turks- és Caicos-szigeteki élvonalnak gólkirályt is adó RMC Master Hammer valódi metálos névvel tűnik ki a mezőnyből, Madagaszkáron a Nyugati Part Rettenetesei (Terrible de la Cote Ouest) terrorizálják a mezőnyt, Dél-Afrikában viszont sajnos már megszűnt a Veszélyes Fekák (Dangerous Darkies).

Eintracht Jägermeister nem lett a  Braunschweig együtteséből, de az első mezszponzori szerződés ennek a klubnak köszönhető (Fotó: pinterest.com)
Eintracht Jägermeister nem lett a Braunschweig együtteséből, de az első mezszponzori szerződés ennek a klubnak köszönhető (Fotó: pinterest.com)

A Győzhetetlen Tizenegy (Invincible Eleven) a libériai bajnokságokat színesíti, a Börtönleopárdok (Prison Leopards) és a Félkatonaiak (Paramilitary) csapata a zambiait, a Tökéletesek (Los Perfectos) és a Laza Srácok (Kool Kats) pedig a jamaicai ligában szerepelnek.

Viszont alighanem minden „keménycsapat-nevet" ver a House of Dread, avagy a Rettegés Háza, amelyből kettő is van – egy Trinidadon, egy Jamaicában. Ami azt illeti, a név megtévesztő, ugyanis nem a rettegésre, hanem a dreadlocksra – avagy a raszta hajviseletre – utal, csapattagok csak rasztafárik lehetnek. Nomen est omen: a jamaicai House of Dread betonkemény (mondhatni igen durva...) védekezésével szerzett magának helyi hírnevet. A csapat leghíresebb játékosa? Maga Bob Marley, aki labdaszerző középpályásként játszott a House of Dreadben – igaz, csak barátságos mérkőzéseken.

De akad még Irodaszerboltok FC (Stationery Stores FC) Nigériából, Fejszál Király Bébijei (King Faisal Babes) és Titokzatos Törpék (Mysterious Dwarves) egyaránt Ghánából. A King Faisal együtteséből igazolt egyébként anno Európába Samuel Osei Kuffour, aki később a Bayern München védelmének oszlopos tagja volt.

A hongkongi French Kiss csapatfotója 1997-ből (Fotó: yauyeeleague.com)
A hongkongi French Kiss csapatfotója 1997-ből (Fotó: yauyeeleague.com)

A thaiföldi ligák oszlopos tagja az FC Rántott Csirke, azaz FC Fried Chicken (de nem KFC...), Hongkongban a Francia Csók (French Kiss), illetve az Áttörés (Breakthrough), Szingapúrban pedig a Randevú (Rendezvous). A laoszi bajnokságban indul a vientiane-i kábeltévé (Cable TV Vientiane), illetve a Miniszterelnöki Iroda (Prime Minister's Office).

Afganisztánnak megvan a saját Milanja (Milan Kabul), Indiában a helyi APEH-nek (Income-Tax) és a Nágaföldi Rendőrségnek (Nagaland Police) is van klubja. Tajvanon játszott a már megszűnt Repülő Teve (Flying Camel), Thaiföldön pedig a Code Red fiúegyüttes(!) szponzorálta a Chonburi csapatát. (Nálunk meg Anettka a Balassagyarmatot, így jött létre a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán Goldex Anettka).

A perui mez, mely hódított Angliában: Deportivo Wanka (Fotó: Footballholics.com)
A perui mez, mely hódított Angliában: Deportivo Wanka (Fotó: Footballholics.com)

A sort még napestig folytathatnánk, de zárjuk le a legérdekesebb sztorival: hogy egy csapatnév meglepően nagy poént jelenthet más országban, azt mutatja a perui Deportivo Wanka neve. A spanyolul, magyarul és valószínűleg még sok más nyelven teljesen ártatlan elnevezésű csapat angol szlengben gyakorlatilag Recskázó Sportklubot jelent, így a huancayói klubtisztviselők csak lestek, mikor a név hallatán a nevetéstől fetrengtek az angol drukkerek.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Elektromos autókhoz gyárt motorokat Győrben az Audi
    Elektromos autókhoz gyárt motorokat Győrben az Audi
  • Elítéltek egy régóta körözött gyilkost
    Elítéltek egy régóta körözött gyilkost
  • Mobilozó sofőrökre vadásznak a rendőrök
    Mobilozó sofőrökre vadásznak a rendőrök
  • Megfelelő állapotban van Székesfehérvár vízelvezető csatornahálózata
    Megfelelő állapotban van Székesfehérvár vízelvezető csatornahálózata
  • Folytatódik az uniós csúcstalálkozó
    Folytatódik az uniós csúcstalálkozó
  • A színházak kulisszái mögé tekinthetünk be szombaton
    A színházak kulisszái mögé tekinthetünk be szombaton
  • Összehangolnák a vonatok és buszok közlekedését
    Összehangolnák a vonatok és buszok közlekedését
  • Készülhetnek az autósok, jönnek az átlagsebességet mérő traffipaxok!
    Készülhetnek az autósok, jönnek az átlagsebességet mérő traffipaxok!

Eseménynaptár

  • Fogyatékkal élők juthatnak kommunikációs eszközökhöz
    Fogyatékkal élők juthatnak kommunikációs eszközökhöz
  • Motoros óvodások lepik el pénteken Székesfehérvár belvárosát
    Motoros óvodások lepik el pénteken Székesfehérvár belvárosát
  • HÍRADÓ 1-kor 2018. szeptember 20.
    HÍRADÓ 1-kor 2018. szeptember 20.
  • Hazai tinisztárok kampányolnak a méhnyakrák megelőzéséért
    Hazai tinisztárok kampányolnak a méhnyakrák megelőzéséért
  • Elítélték a röszkei terrorper vádlottját
    Elítélték a röszkei terrorper vádlottját
  • Te hogyan eszed a bundás kenyeret?
    Te hogyan eszed a bundás kenyeret?
  • Szombaton ismét Critical Massre várják a székesfehérvári kerékpárosokat
    Szombaton ismét Critical Massre várják a székesfehérvári kerékpárosokat
  • Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren
    Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren
  • Orbán Viktor szerint nincsen szükség külföldi határvédőkre
    Orbán Viktor szerint nincsen szükség külföldi határvédőkre
  • Budapesten a legdrágább egy lakás
    Budapesten a legdrágább egy lakás
  • Jelentősen nőttek a bérek
    Jelentősen nőttek a bérek
  • Varga: folytatódik a bérek növekedése
    Varga: folytatódik a bérek növekedése
  • EU-csúcs - Orbán javalatot adott át Ausztriának
    EU-csúcs - Orbán javalatot adott át Ausztriának