2018. augusztus 16. csütörtök Ábrahám
Menü

Most már nemcsak a szomszédot jelentheted fel! Itt a hulladék, szag és zaj bejelentés

Most már nemcsak a szomszédot jelentheted fel! Itt a hulladék, szag és zaj bejelentés
Bezzeg a szomszéd... (Fotó: huffingtonpost.com)

Manapság egyre divatosabb a szomszédunkat minden apróság miatt bemószerolni a hatóságoknál. Az indokolatlan bejelentéseket úgy néz ki, végre felválthatja valami sokkal értékesebb és környezettudatosabb, aminek a bosszúvágyunk kiteljesülésén kívül még haszna is van. Hogy miről is beszélek? Hát a hulladék, szag és zaj bejelentésről. Inkább ezt nyomkodjátok.

Már rögtön az elején kiemelném, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, de a magyar emberek szeretik beleütni úgy mindenbe az orrukat. Azt tapasztalom, hogy minden egyes szituban a mély elmélkedés, a nagy hallgatás és a hibát saját magukban való keresés helyett mindinkább a másik emberrel foglalkoznak, és ennek a jó magyar szokásnak a legtermészetesebb áldozata (ismerem, de mégsem, meg amúgy is, miért lakik mellettem?) ki is lehetne más, mint a szomszéd. Ugye, a szomszéd fűje mindig zöldebb vagy dögöljön meg a szomszéd lova ismerős lehet.

via GIPHY

A jó szomszédi iszony elengedhetetlen kelléke az örökös viszálykodás, a másik orra alá dörgölés és a feljelentgetés, amelyek olyan bagatell dolgokból születnek, mint a lelógó virágok, az átlógó fa, na, meg a hangos a kutya, hangos a porszívó, hangos a levegővétel, hangos az anyád mondatokból, de még lehetne sorolni.

Persze én nem szólok, amikor a szomszédok hangosan élik a nemi életüket, ölik egymást vagy füst borítja be az egész házat, netalántán a legkisebb lurkó torkaszakadtából ordít hajnalok hajnalától kezdve egész nap. De én már csak ilyen vagyok. 

Az ilyen problémás esetek békésebb és környezettudatosabb megoldására jött létre egy pöpec kis oldal, amelyen bejelentést tehetsz minden esetben, ha a környezetedben zaj-, szag- vagy hulladék-ártalmat látsz, érzel, illetve tapasztalsz. Az EnviroMind néven futó online felület Fenntarthatósági Pilot Projektjén belül bárki, bárhonnan bejelenthet ilyen problémákat. Hogy ebben mi a pláne? Az észrevételek a hatóságokhoz is eljutnak, így azok hatékonyabban találnak rá az ilyen jellegű hatásokra. 

Tényleg érdemes ránézni az oldalra, ugyanis eléggé hasznos és emellett még igényes is. Ha pedig kicsit is környezettudatos vagy, pár kattintással tehetsz a városodért, az országért és a bolygóért. És még szomszéddal sem kell hajba kapnod és rommá tárcsáznod a 107-et. Ugye, hogy megéri?

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • HÍRADÓ 2018. augusztus 16.
    HÍRADÓ 2018. augusztus 16.
  • Tovább erősíti határai védelmét Bosznia-Hercegovina
    Tovább erősíti határai védelmét Bosznia-Hercegovina
  • Betakarították az őszi búzát
    Betakarították az őszi búzát
  • Katonazenekari találkozó - nemzeti érték a katonazene
    Katonazenekari találkozó - nemzeti érték a katonazene

A hét embere

Eseménynaptár

  • Már működik a Jéger informatikai háttere
    Már működik a Jéger informatikai háttere
  • Kilőtték az egyik veszélyes medvét Tusnádfürdőn
    Kilőtték az egyik veszélyes medvét Tusnádfürdőn
  • Tovább szedi áldozatait a hőség Katalóniában
    Tovább szedi áldozatait a hőség Katalóniában
  • Hídomlás - átveheti az állam az autópályák fenntartását
    Hídomlás - átveheti az állam az autópályák fenntartását
  • Hőség - vízhiány lehet Észak-Magyarországon
    Hőség - vízhiány lehet Észak-Magyarországon
  • M4 - átadták a Ceglédbercel és Cegléd közötti szakaszt
    M4 - átadták a Ceglédbercel és Cegléd közötti szakaszt
  • Tanévkezdés - a tankönyvek 60 százaléka megérkezett az iskolákba
    Tanévkezdés - a tankönyvek 60 százaléka megérkezett az iskolákba
  • Érik a felminősítés - holnap vizsgálják a magyar adósosztályzatot
    Érik a felminősítés - holnap vizsgálják a magyar adósosztályzatot
  • Száz éve nem volt olyan meleg az óceánok vize, mint most
    Száz éve nem volt olyan meleg az óceánok vize, mint most