2018. október 20. szombat Vendel
Menü

Lenyomtuk Velencét, Anconát, Assisit és egy csomó piadinát is - EuroKempi útinapló 4.

Lenyomtuk Velencét, Anconát, Assisit és egy csomó piadinát is - EuroKempi útinapló 4.
Assisi egy meseszép hely (Fotó: EuroKempi)

Velencében a galambok, Cesenában a piadina, míg Anconában egy régen látott jóbarát voltak az EuroKempi társai. Az egy hónapja utazó Fischer Orsi és Zsovák Szilárd egy 25 éves lakóautóval indult el Székesfehérvárról Lanzarotéra, hogy új életet kezdjen. Már bőven Olaszországban járnak, és az ország a legtöbb sztereotípiának megfelel: jók a kaják, szépek a strandok és lépten-nyomon a régmúlt emlékeibe botlanak.

21. nap - július 9., hétfő: Bibione → Velence

Reggel hatra húztuk az ébresztőt és fél hétkor már úton is voltunk Velence irányába, hogy még a nagy dugó előtt odaérjünk, és parkolni is tudjunk. Nem volt egyszerű felkelni, pláne, hogy a vihar miatt későn tudtunk csak elaludni, de azért főztünk egy erős kávét, és mielőtt indítottuk Kempi motorját gyorsan ránéztünk a napelemekre: nagy megkönnyebbülésünkre az előző napi jégeső nem tett kárt bennük.

Kicsit fáradtan, de zökkenőmentesen odaértünk a teljesen üres parkolóba. A reggeli után szép kényelmesen elindultunk Velence szívébe, ami egy villamosmegállóra volt tőlünk. Az egy sínen futó járműre várva realizáltuk, hogy nincsen automata, amiből jegyet tudnánk venni. Odamerészkedtünk egy helyi nénihez, aki felvilágosított bennünket, hogy itt jegyet nem lehet venni, úgyhogy csak szálljunk fel a villamosra és reménykedjünk, hogy nem jön az ellenőr, különben bünti van. De jó, gondoltuk, de más választásunk nem volt. Ekkor már egy másik kedves hölgy is odajött hozzánk, aki azt tanácsolta, hogy menjünk oda a vezetőhöz és kérdezzük meg, hol tudunk jegyet venni (még ha tudjuk is, hogy nem lehet), de így legalább nem úgy tűnik, mintha bliccelni próbálnánk. Megfogadtuk a tanácsát, de annyian voltak a villamoson, hogy nem jutottunk el odáig, így csak csendben meghúztuk magunkat és szerencsére nem is jött senki.

Készen álltunk elveszni a kis sikátorokban. Ez két percen belül így is lett, már magunk sem tudtuk, hogy hol vagyunk, de Velencében ez a szép: elveszel, de mégse. Néha fel-felbukkant egy-egy tábla, ami mutatta, hogy merre van a Rialto vagy a Szent Márk tér, és nekünk ez bőven elégnek bizonyult, mivel alig egy óra kellemes bolyongás után meg is érkeztünk a város legidősebb és leghíresebb hídjához, ami a Canal Grande (fő csatorna) fölött ível át.

Kilátás a Rialtóról (Fotó: EuroKempi)
Kilátás a Rialtóról (Fotó: EuroKempi)

A rialto szó a rivo alto (magas part) összevonásából keletkezett. Mivel magasan feküdt, ezért ritkábban öntötte el a víz, mint a többi területeket. A legkorábbi települések itt, az akkoriban még mocsaras vidéken alakultak ki. Majd a XI. század folyamán lecsapolták a mocsarat, hogy a város terjeszkedni tudjon, ezzel is elősegítve a kereskedelem növekedését. 1097-ben a Rialtóra költöztették a piacot, ami Európa egyik legnagyobb csomópontja lett. Innen ellenőrizték a keleti és a nyugati világ közti áruforgalmat és a helyi kereskedők közvetítésével jutott el Európába az értékes selyem és fűszer. Ennek az aranykornak vége lett 1499-ben, amikor Vasco de Gama megkerülte a Jóreménység-fokot, és új útvonalat fedeztek fel. A híd amúgy többször beszakadt, mindig újra is építették, a ma is látható verziót az 1500-as évek vége felé készítették Andrea da Ponte tervei alapján.

Nem sok időt töltöttünk a hídon, iszonyatosan sokan voltak, mint bármelyik másik nevezetesség körül, amit Velencében találtunk.

A Szent Márk téren úgy éreztük magunkat, mintha egy koncert kellős közepén állnánk szemtelen galambokkal megfűszerezve, akik mindenhova szállnak bármilyen félelemérzet nélkül.

Ezen a 56x175 méter nagyságú téren rendezik a világhíres Velencei-karnevált, illetve annak nyitó- és záróünnepségét is. Nem véletlen, hiszen egész Velence területén ez a legnagyobb egybefüggő szabad tér. Itt helyezkedik még el a híres harangtorony, illetve a szintén Szent Márknak elnevezett, mozaikkal, hagymakupolákkal, márvánnyal és különféle faragásokkal díszített székesegyház is, amit még 882-ben építettek fel.

A velencei Szent Márk-székesegyháznál (Fotó: EuroKempi)
A velencei Szent Márk-székesegyháznál (Fotó: EuroKempi)

Gyönyörű épületek, harangok, kupolák ide vagy oda, bevallom, sajnos én voltam az, aki Szilárdot nyüstölve továbbhaladásra kényszerítettem magunkat. Hirtelen nagyon frusztrált lettem az irdatlan mennyiségű ember és a koszos, féllábú galambok társaságában. A nagy tömeg, a 35 fok és a kezdődő éhség következtében azt találtuk ki, hogy menjünk vissza a kocsihoz, együnk valamit, tartsunk egy kis sziesztát, majd naplementére térjünk vissza a városba és gyönyörködjünk egy kicsit az esti fényekben is.

Ezúttal vettünk is 6 db jegyet a villamosra. Sajnos az automata nem mondta előre, hogy a jegyeket egy kis kártyára nyomtatja ki, és így csak egy ember tudja használni majd őket, úgyhogy odamentem a vezetőhöz és megkérdeztük mi is a teendő ilyenkor. Elsőre közölte, hogy kell venni még hármat, de aztán végül is megosztotta velünk a titkot, hogy az ellenőr maga is le tudja venni azt az extra jegyet a tömbről. 

A város még gyönyörűbb volt az esti fényekben. A naplemente utáni kellemes hőmérsékletet és az enyhe tengeri szellőt egy nagyon finom olasz fagyival tettük még különlegesebbé, majd egy ismét hosszú séta után visszatértünk a kocsihoz, ahol kimerülve egyből az ágyba dőltünk.

22. nap - július 10., kedd: Velence → Pó-delta

Velence után nagyon ránk fért a pihenés és a nagy meleg ellenére egészen fél tizenegyig sikerült aludnunk, eddigi utunk során a legtovább. Orsi boldogan újságolta, hogy ő bizony ilyen jól még nem aludt Kempiben. A lábaink még mindig zsibbadtak a hétfői sétától, de tizenegyre készen álltunk folytatni utunkat, ezúttal délre, Olaszország legnagyobb folyójának, a Pónak a deltájához.

A Pó az Alpokból ered és 650 km-es útja végén az Adriai-tengerbe ömlik. Nagy szerepe volt Észak-Olaszország fejlődésében. Az ipar és mezőgazdaság nagyban függ a folyótól, aminek a legszélesebb pontján 503 méteren terül el. A delta 1988 óta védett terület sokszínű élettérrel, mint például mocsarak, erdők, dűnék és sólerakatok, valamint a bennük élő változatos növény- és állatvilággal.

Egy kastély a folyó mellett (Fotó: EuroKempi)
Egy kastély a folyó mellett (Fotó: EuroKempi)

Általában három napig tart ki a vizünk, és sajnos ismét kifogyóban voltunk, ezért egy kicsit túlmentünk a kiszemelt éjszakázó helyünkön, hogy egy lakókocsi pihenőben feltöltsük a készletünket. Amikor odaértünk a helyre, elhűlve tapasztaltuk, hogy valaki kiürítette a vécéjét az ivóvíz-lefolyóba. A szag elviselhetetlen volt és a kocsit egy pár perc alatt a legyek is ellepték, így azonnal indultunk is tovább, és közben azon mérgelődtünk, vajon, hogy lehetnek mások ilyen felelőtlenek. Kinéztünk egy másik helyet, ami 30 perc vezetésre volt, de az ellenkező irányba, mint amerre délután menni akartunk, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy az éjszakai pihenőhelyünkre megyünk. Eddig úgyis mindig sikerült megoldani a vízszerzést.

Barricata az egyetlen strand a Pó deltájában, ami az utóbbi évek során került kialakításra, tehát még nem lepték el a turisták. Ettől függetlenül elég sok autó állt az út mellett és a füves parkolókban.

Strand a Pó-deltában (Fotó: EuroKempi)
Strand a Pó-deltában (Fotó: EuroKempi)

Leraktuk Kempit napozni, mivel az akkumulátorok töltöttsége alacsonyan volt, ami egyben azt is jelentette, hogy nem tudtunk főzni ezért nem volt más választásunk mint beülni egy étterembe ebédelni. Közvetlenül a folyó mellett találtunk egy helyet. Orsi nagyon jól döntött, hogy a kagylós tésztát választotta, mert egyrészt friss és helyi fogás volt, míg az én steakem igazából rántott hús volt a szokásos zsemlemorzsás bundában rendesen kiklopfolva. Olasz módra étkezés után lenyomtunk egy kávét, és elindultunk a tengerpartra körülnézni. Egy átmeneti hídon lehetett a partot megközelíteni, a folyón lebegő házak nagyon hangulatosak voltak. A strandon szinte senki nem volt, de a táblákból ítélve igen nagy területen feküdt el a homokos part, ezért az embereknek bőven akadt lehetőségük nyugodt helyet találni. Az erős szél miatt kihagytuk a strandolást, csak megpihentünk egy kicsit a napágyakon, majd indultunk is vissza a kocsihoz.

Vízen úszó házak a Pó-deltában (Fotó: EuroKempi)
Vízen úszó házak a Pó-deltában (Fotó: EuroKempi)

Csapot sehol sem láttunk így nem volt más választásunk, mint visszavezetni az előző faluba és meglátogatni a helyi temetőt, ahol egy néni mondta, hogy nyugodtan vegyünk annyi vizet amennyire szükségünk van. Szóba jött, hogy nem is megyünk vissza a parkolóba, ahonnan jöttünk, hanem megyünk tovább, közelebb a holnapi célállomáshoz, de nem volt energiánk új helyet keresni, ezért visszamentünk a füves parkolóba és véget vettetünk a napnak.

23. nap - július 11., szerda: Pó-delta → Ravenna → Cesena

A változatosság kedvéért szerdán is esőre ébredtünk, de most már közel sem volt olyan erős, mint az elmúlt pár napban. Lassan összekészülődtünk és elindultunk ugyanazon az úton, amin bejöttünk a deltába, majd ismét dél felé vettük az irányt. A mai végállomás Cesena lesz, ahol találkozunk Orsi volt kollégájával a londoni Decathlonból, de mivel Silvia délután hat után ér csak haza, ezért előbb útba ejtettük Ravennát is.

Menet közben nagy őrömünkre elértük a 2000 km-t, amit szerényen meg is ünnepeltünk egy jó kávéval a belvárosban. El is kezdtünk egy kicsit utánaszámolni a dolgoknak, és arra jutottunk hogy a 60 napra tervezett út biztosan hosszabb lesz, mint azt előre gondoltuk, a tervezett szakasz harmadán vagyunk túl, és egy hónap már majdnem el is repült... De mivel nem vagyunk időhöz kötve, ez nem jelent túl nagy problémát, maximum egy kicsit vissza kell fogni a költekezést.

Ravennában leparkoltuk Kempit egy erőd mellé, majd el indultunk várost nézni. Érdemes megemlíteni egy-két érdekes tényt a városról: Ravenna volt a fővárosa az Észak-Római Birodalomnak 402-től egészen a birodalom bukásáig, 476-ig. Híres a mozaikokról, amit mi is láttunk az úton elvétve a házak falain, de az igazán jelentős remekművek a templomok belsejét díszítik, jó pár V. századi alkotás még ma is látható, valamint meglepő módon egyik testvérvárosa Szekszárd.

Egy pár óra séta és az ünneplős kávé után elindultunk Cesenába, a rég nem látott barátokkal találkozni. Fél órával a facebookos posztunk után kaptunk is egy üzenetet a Kossuth Rádió riporterétől, hogy szeretne egy telefonos interjút készíteni a megtett 2000 km aprópóján. Nagyon örültünk a felkérésnek és megbeszéltük az időpontot másnap délelőttre.

Cesenában megkaptuk az infót, hogy hol tudunk a ház előtt parkolni, úgy hogy az ott lakókat ne zavarjuk, és egy óra múlva már a hűvös házban ittuk a behűtött Prossecót, Silvia és férje, Davide társaságában. Nagyon kedvesek voltak, jókat beszélgettünk valamint a helyi ételkülönlegességet a piadinát is megkóstoltatták velünk, amit leginkább egy hideg, hajtott pizzához tudunk hasonlítani. Persze ezt ők kikérték maguknak. Több mint három hét kocsiban alvás után nagyon jól esett az ágy, ami már előkészítve várt minket a vendégszobában. A rengeteg laktató étel nagyon megviselt és hamar el is vonultam csendben szenvedni, míg Orsi Silviával kibeszélte az élet nagy dolgait.

A piadina (Fotó: EuroKempi)
A piadina (Fotó: EuroKempi)

24. nap - július 12., csütörtök: Cesena → Rimini → Fano

Vendéglátóink kora reggel elindultak dolgozni és ránk bízták a lakást, hogy maradjunk, amíg kedvünk tartja. A házhoz egy kis füvesitett kertrész is tartozott, amire Silvia egy kicsit panaszkodva mondta előző nap, hogy milyen nehéz rendben tartani a gyorsan növő fű miatt. Szerencsére így nem kellett sokat gondolkodnunk, hogyan tudjuk meghálálni vendégszeretetüket. Félóra alatt levágtuk a füvet és kigyomláltunk a lépcső körül, majd a rádióinterjú után Rimini felé vettük az irányt, ami mindössze 20 km távolságra volt.

A városközponthoz közel találtunk egy ingyenes parkolót és egy hosszú parkon keresztül elkezdtünk a belváros irányába sétálni. Nem szoktuk megtervezni az útvonalat, mielőtt megérkezünk egy városba. Szeretjük saját magunk felfedezni a látványosságokat, mit sem sejtve mi várhat minket a következő sarkon. Általában sikerül megtalálni a fő nevezetességeket, mint ahogy most is belebotlottunk az amfiteátrum romjaiba közel a tengerparthoz, majd Augustus császár diadalívén keresztül beléptünk a történelmi városrészbe, ahol többek között megtekintettük a Sismondo-kastélyt, valamint a Szent Ágoston-templomot, majd megéhezve kerestünk egy éttermet a Palazzo dell'Arengo lábánál.

Gyorsan találtunk is egyet a tér közepén, de a kiszolgálás borzalmas volt, már a menüt is csak ledobták elénk az asztalra anélkül, hogy ránk néztek volna. Miután tíz percig senki nem jött felvenni a rendelést, felálltunk és elindultunk valami barátságosabb helyet keresni. Egy sarokkal arrébb megláttuk az A Sém Toast nevű helyet, ami nagyon jó választásnak bizonyult, mert remek piadinát szolgáltak fel. A helyet egy család üzemelteti apukával és lányával a konyhában, miközben anyuka mosolygósan vette fel a rendeléseket, ami elengedhetetlen a vendéglátásban.

A fél EuroKempi egy egész piadinával (Fotó: EuroKempi)
A fél EuroKempi egy egész piadinával (Fotó: EuroKempi)

Elég korán befejeztük a városnézést, úgyhogy elindultunk szálláshelyet keresni. A közelben lévő panorámautat szemeltük ki, amiről jó visszajelzéseket olvastunk, majd a főútról letérve egyből le is esett, miért olyan jó a kilátás. Rövid idő alatt közel 200 méterre kapaszkodtunk fel a tenger mellett húzódó meredek útszakaszon, ahonnan valóban gyönyörű volt a rálátás a tengerre. Egy kavicsos parkolóban álltunk meg, ahol először a sok légy tűnt fel, amik gyorsan el is lepték a kocsit, majd később az okra is fény derült, amikor megláttuk a kerítés mögött a lovakat békésen legelni. Nagyon meleg volt, ezért máshogy nem lehetett kibírni, csak nyitott ajtóval, de sajnos ennyi légy mellett ez nem volt kivitelezhető, ezért továbbálltunk, hogy még sötétedés előtt találjunk egy jobb parkolót. A tengerparton haladva belecsöppentünk egy kisebb dugóba Pesaróban, de szerencsére nem kellett már sokat mennünk, mert Fano külvárosában, Gimarránál egyből a főútról lehajtva találtunk egy ideális helyet, nagyon közel a tengerparthoz. A homokos strandhoz át kellett kelnünk a vasúti sínek alatt és a naplementét a Dei Fiori strand bárjának a teraszáról néztük meg.

Naplemente Gimarránál (Fotó: EuroKempi)
Naplemente Gimarránál (Fotó: EuroKempi)

25. nap - július 13., péntek: Fano → Ancona → Numana

Még indulásunk kezdetén, nem sokkal az EuroKempi Facebook-oldal indulása után írtunk egy cikket arról, hogyan lehet olcsón megúszni akár egy hosszabb utazást is. Szerintem abban mindannyian egyetértünk, hogy a három legköltségesebb dolog maga az utazás egyik helyről a másikra, a szállás és az étkezés. A mai világban már egyre könnyebb eljutni bárhova és több lehetőség közül lehet választani attól függően, hogy milyen messzire és milyen gyorsan (vagy lassan) szeretnénk odaérni. Ha már egy dolgot ki tudunk iktatni ebből a három dologból, az már nagy sikernek számít, valamint a pénztárcánknak is sokkal jobb és az el nem költött összeggel meg tudjuk hosszabbítani a tartózkodásunkat, vagy még emlékezetesebbé tudjuk tenni az ottlétünket. Az egyik legjobb mód új helyek felfedezésére a Couchsurfing nevű alkalmazás, ahol helyiek felajánlották a használaton kívüli szobájukat, vagy ahogy a neve is utal rá, a kanapét a megfáradt utazóknak. Ezt a remek alkalmazást sajnos mára már teljesen lenyomta az Airbnb, de korábban előbbi számított a legjobb lehetőségnek, ha el akartad kerülni a drága szállodákat vagy akár az olcsóbb hosteleket. Remek barátságokat is lehetett kötni, amik akár egy életre is szólhatnak. A mai napon erről kaptok egy jó példát.

Orsi és barátnője, Kata tíz éve Olaszországban utazgattak, amikor is a sok lehetőség közül pont Gregory Rossinak írtak, hogy meg szeretnének nála szállni, ha lehetséges. Nem ők voltak az egyetlenek, a kis lakásában azon estén heten aludtak a házigazdával együtt. Nagyon barátságos hangulatban telt ez a pár nap, Orsi azóta is sokszor emlegette az Anconában töltött időt, így én is alig vártam, hogy találkozzak Gregoryval.

Délután kettőre beszéltük meg a találkozót Ancona egyik ingyenes parkolójába, és amint odaértünk, ő is hamarosan megérkezett. Régi barátként üdvözölték egymást Orsival. Jókedélyű és tapasztalt házigazdához illően magára vállalta az idegenvezető szerepét, és kiskocsijába bepattanva elindultunk a városba. Utoljára Skóciában voltunk vezetett túrán és nagyon jó volt hallani azt a sok érdekességet, ami a helyiek életéről elhangzott. Ahogy mentünk egyre mélyebbre az óvárosban. úgy tudtunk meg mind többet Anconáról, mint például azt, hogy a város alatt húzódnak a római kori település maradványai, valamint, hogy az új épületek nagy része is a régi kőfalak magasításával alakult ki. Három domb együtteséből áll Ancona, amiket módszeresen meg is másztunk. Amíg az egyikről nagyon szép kilátás nyílik a kikötőre, addig a másik domb a világítótoronnyal a tetején az Adriai-tenger egy másik szakaszára néz. Mivel a város egy földnyúlványon helyezkedik el, így még egy extra különlegesség, hogy a nap a tengerből kel fel és oda is nyugszik le.

Gregorynak aznap érkeztek vendégei a lakásba amit Airbnb-n keresztül hirdet, ezért amíg fogadta őket, elvitt minket a tengerpartra, hogy ott is körülnézhessünk. Hatalmas lépcsősorok vezettek az Olaszországhoz képest szokatlanul tiszta, sziklás tengerpartra, ahol rengeteg fürdőző próbálta átvészelni a 35 fokos hőséget. Nagyon tetszettek nekünk a kis tengerparti tárolók, amit sokan nyaralóként használtak. Hullafáradtak voltunk a sok sétától és a nyomasztóan magas hőmérséklettől, de tudtuk, hogy még messze a nap vége, mivel nem Anconában fogjuk az estét tölteni, hanem a 20 km-re található kisvárosban, Numanában.

Az anconai strandon (Fotó: EuroKempi)
Az anconai strandon (Fotó: EuroKempi)
A tárolók, amiket nyaralónak használnak a helyiek (Fotó: EuroKempi)
A tárolók, amiket nyaralónak használnak a helyiek (Fotó: EuroKempi)

Leparkoltuk Kempit a lakáshoz közeli parkolóban, felkaptuk a zuhanyszettünket és a váltás ruhát, hogy végre felfrissüljünk és illatosan találkozzunk a házigazda barátnőjével és barátaival, akikkel az estét töltjük majd a belvárosban. Egy jó pár üveg bor elfogyasztása után készen álltunk az indulásra, de mivel mindenki kíváncsi volt Kempire, így a parkoló felé kerülve megmutattuk a mobil szobánkat új barátainknak, amit Pepe, a kiskutya nagyon kényelmesnek talált.

Vacsorára olajban sült tengeri herkentyűket ettünk, amik a helyi halászok aznapi munkájának voltak a gyümölcsei. Majd a napot Numana leghíresebb fagyizójában fejeztük be, ahol még éjfélkor is sorba kellett állni.

Vacsora Numanában (Fotó: EuroKempi)
Vacsora Numanában (Fotó: EuroKempi)

26. nap - július 14., szombat: Numana → Assisi → Torgiano

Ez volt az első, hogy a ventilátort egész éjszaka hagytuk menni, mert nagyon meleg volt, de így legalább tudtunk aludni. Reggel nem is töltöttünk sok időt a kocsiban, felkeltünk, felöltöztünk és már mentünk is a megbeszélt kávézóhoz találkozni Gregoryval és barátnőjével. Meghívtak bennünket egy reggelire, ami meglepő módon cappucino és croissant volt, közben pedig nagyon segítőkészen átgondolták nekünk az útvonalunkat a következő megállónkhoz. Olaszország belseje felé haladva a legjobbnak az autópályát vélték Kempi képességeit tekintve, de mivel csak egy nagyon rövid szakaszt vennénk igénybe, nem kerülne többe mint másfél euró, ami igazán nem sok egy stresszmentes útért cserébe. Megfogadtuk a tanácsukat, majd visszamentünk a kocsihoz, gyorsan bekaptunk még egy-egy kopaszbarackot, összeszedtük cuccainkat a strandra és elindultunk a gyönyörű, hófehér apró kavicsos partra. Ekkor már csak hárman voltunk, mivel sajnos Julianak dolgoznia kellett menni.

Reggeli utáni strandolás Numanában (Fotó: EuroKempi)
Reggeli utáni strandolás Numanában (Fotó: EuroKempi)

A víz tökéletes volt el is határoztuk, hogy úszunk egyet, de sajnos mindkettőnknek fájt a válla, így nem erőltettük. Szórakozás közben viszont Szilárdnak sikerült beleúsznia egy medúzába, ami nem volt olyan barátságos, mint az emberek, akikkel idáig találkoztunk. Rendesen megcsípte a vállát, illetve a fülét is, ami egyből vörös lett és elkezdett zsibbadni. Ekkor gondoltuk azt, hogy talán itt az idő, hogy kimenjünk a vízből. Picit megszáradtunk, aztán felmentünk Gregoryhoz egy fürdésre, mielőtt nyakunkba vettük az utat Assisi felé.

Nagyon nagy volt a hőség és az eredetileg kétórás út majdnem a duplája lett a megállókkal együtt, hogy Kempit is pihentetni tudjuk. GPS barátunk megpróbált minket csapdába csalni és felvinni a hegyekbe, de nagy szerencsénkre az út le volt zárva (ennek ellenére ragaszkodott ahhoz az útvonalhoz). Beletelt egy jó húsz percbe, mire kitaláltuk, hogy maradunk azon az úton, amiről letértünk, és amit Kempi is nagyon szeretett. Lapos volt és tele 500-3000 méter hosszú alagutakkal. Áldottuk az eget, hogy kivételesen magunkra hallgattunk és nem Cortana barátnőjére.

Kempi és a manuális légkondi az Assisibe vezető úton (Fotó: EuroKempi)
Kempi és a manuális légkondi az Assisibe vezető úton (Fotó: EuroKempi)

Lassan-lassan el is értünk szép kényelmesen Assisibe, ahol csak az út legvégét kellett emelkedőn megtenni. A közelben a parkolók sajnos mind fizetősek, még a remekül bevált applikációnk sem tudott nekünk segíteni. Eredeti tervünk az volt, hogy keresünk egy parkolót és este, illetve másnap reggel bejárjuk a várost, de ezt hamar újraterveztük és kilyukadtunk ott, hogy pár óra esti séta után megyünk is tovább ebből a parkolóból, és nem fizetünk azért, hogy a kocsinkban aludjunk.

(Lehet, néha kicsit smucignak tűnünk a beszámolóink alapján, de az ember nem is gondolná, hogy mennyit meg lehet spórolni ha picit is átgondolja a dolgokat - pláne, ha nem csak egy hetes nyaralásra megy - és nem az első és legkényelmesebb variációt választja. Mi nagyon sok pénzt belefektettünk abba, hogy ez a kocsi olyan, ahogy most kinéz, önellátó legyen, úgyhogy most már ilyen kis apróságokra nagyon is figyelünk és próbáljuk élvezni a már beleépített előnyöket.)

Ahogy már az előbb említettem, Szent Ferenc zarándokvárosa egy dombon fekszik, úgyhogy már messziről jól lehet látni. A műemlékekben gazdag, a világörökség részének számító helynek majdnem 29 000 lakosa van és itt szinte mindenki a turizmusból él. Az épületek belsejében ugyanis főleg éttermek, szállodák vagy más egyéb szállást biztosító létesítmények, bárok és szuvenírüzletek találhatóak. Hírességét Szent Ferencnek és a ferences rendnek köszönhetik. Assisi egyike a legépebben megmaradt középkori városoknak. A rajta áthaladó két főúton és a közte futó minilépcsők, utcácskák mentén nagyon sok régi házat, kedves palotákat, templomokat, valamint egy, a város és domb tetejére épült, még ma is jó állapotban lévő erődöt (Rocca Maggiore) találunk. A kilátás innen egyszerűen lenyűgöző, amit meg is örökítettünk.

Mindezeket végignézve szép lassan vissza is tértünk Kempihez, kifizettünk 3,5 eurót a parkolásért a 13 helyett (ennyi lett volna, ha az első helyen töltjük az éjszakát), és csupán húsz perc vezetés után meg is érkeztünk az ingyenes szállásunkra, Torgianóba.

27. nap - július 15., vasárnap: Torgiano → Todi

Ahogy már említettem a Couchsurfing és egyéb közösségi oldalak nagyon megkönnyítik és egyben olcsóbbá teszik az utazást, mivel kiiktatja a szállás fizetés problémáját. De van egy másik opció, ami még jobb lehetőség, hogy még emlékezetesebbé tegyük utazásunkat, ha nem bánjuk, hogy egy kicsit dolgoznunk is kell. A 4-5 óra munkáért azonban nem csak ingyen szállás jár, hanem ingyen étel is! Az utóbbi tíz évben az internetnek hála egyre nagyobb lehetőségek vannak önkéntesként egy pár napra vagy akár több hónapra eljutni a világ bármely pontjára. Mi a legtöbbet az USA-ban önkénteskedtünk és szuper emlékeket szereztünk amellett, hogy ingyen laktunk Floridában, Kaliforniában, Idahóban és New Yorkban. Szerencsére ez a fajta utazási mód él és virul. Egyre több oldalon (Workaway.info vagy HelpX) tudunk böngészni a lehetőségek között.

Amikor négy évvel ezelőtt először regisztráltam ezekre az oldalakra, meglepve tapasztaltam, hogy nem csak én tudok írni a hosztoknak, hanem ők is nekem, így jutottam el a Közép-Olaszországban lévő Todi településre, itt ismerkedtem meg Guidóval és barátjával, Jon-Scottal. Három hetet töltöttem el velük és segítettem az újonnan indult cégükben, ami legfőképpen több milliós villák mediterrán kertjeiben fűnyírásból és medencetisztításból állt. Nagyon jóban lettünk és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, így szinte az elsők között invitáltak minket egy kis pihenőre, amint kiderült hogy az utunk Lanzarotéra nem messze Toditól halad el.

Már napok óta kapcsolatban voltunk Guidóval, mivel nagyon nehéz volt pontosan megmondani, mikor érünk oda hozzájuk. Megbeszéltük, hogy dél és egy óra között érkezünk, így volt időnk reggel készülődni, kényelmesen megreggelizni. Délutáni programként VB-döntőt nézünk majd, tehát út közben beszereztünk egy kis rágcsálnivalót és italokat, mégsem jelenhetünk meg üres kézzel.

Ahogy a ház felé közeledtünk, az emlékek kezdtek visszatérni és már messziről felismertem Todit, ami egy domb tetejére épült, de aggodalomra semmi ok, mert a házuk a domb alján van, így nem kellett Kempinek hegyet másznia. Először a két kutya, Rusty és Lia valamint a hat macska némelyike üdvözölt minket, majd a srácok is megjelentek és kedves fogadtatásban részesültünk. Nagyon vendégszerető emberek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy most is van önkéntesük (Brian Los Angelesből) és a ház mindig nyüzsög az emberektől és állatoktól.

Mire a meccs kezdetét vette átmentünk Adrianóhoz, aki addigra egy hihetetlen gusztusos svédasztalos fogadást hozott össze, és mivel nem lehet semmit kihagyni, így módszeresen végigettük a kínálatot. Sajnos a horvátok vesztettek, pedig az egész társaság nekik szurkolt, de a világ természetesen nem ért véget, így egy rövid séta után fagyival vigasztaltuk magunkat.

Guido segítségével sikerült találni egy megbízható autószerelőt, aki a következő héten ránéz majd Kempire, és remélhetőleg megoldja a csöpögő üzemanyag problémáját, mert a jó világnak hamarosan vége, és lassan visszatérünk a hegyekbe, mivel az olasz-francia határt az Alpokban fogjuk átlépni. Addig is egy kicsit most egy helyben maradunk, és hagyjuk az utóbbi egy hónap eseményeit kicsit leülepedni, hogy újra maximálisan tudjuk élvezni az utunk hátralévő részét.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár