5 évnél régebbi cikk

Sikersztori: egymilliárd dolláros startup fehérvári gyártással
Fehérvár Médiacentrum fotója
formlabs.com
Sikersztori: egymilliárd dolláros startup fehérvári gyártással

Átlépte az egymilliárd dolláros érdekeltségi szintet egy 15 millió dolláros tőkebevonási kör után a városunkban is gyártó Formlabs. A startup termékfejlesztéséért is felelős egyik tulajdonosának neve ismerősen csenghet a székesfehérváriaknak.

„Most zártunk egy újabb befektetési kört, ami csak 15 millió dollár volt, de így sikerült értékelésben is kinőnünk magunkat: ezzel elértük az unikornis státuszt (a cég értéke meghaladja az egymilliárd dollárt - szerk.)” – nyilatkozta a Forbes.hu-nak Lakatos Dávid a startup termékfejlesztéséért is felelős, a céget is alapító egyik tulajdonos.

Lakatos Dávid neve ismerősen csenghet a székesfehérváriaknak, ugyanis a Videoton Holding kisebbségi tulajdonos-társügyvezetőjének, Lakatos Péternek a fia. Így aztán nem véletlen az sem, hogy a Form2 nevű 3D-s printerüket három éve Székesfehérváron gyártják, és ezen nem is kívánnak változtatni.

„A Form2-eseket még mindig Fehérváron gyártjuk, nem sikerült összevesznem apukámmal, hogy ez ne így legyen. Ez jó hír mindenkinek és Magyarországnak is.” – mesélte nevetve ugyancsak a Forbes.hu-nak adott interjújában Lakatos Dávid.

A Form2-es a startup harmadikszériás nyomtatója, és igazi sikersztori lett: világszerte nagyon népszerű, az úgynevezett SLA (műgyantás) nyomtatók közül ebből adták el a legtöbbet az Egyesült Államokban, és ezért is tudtak ilyen értékeltség mellett pénzt bevonni. A Formlabs azzal szakított nagyot, hogy a korábban 80-100 ezer dollárba kerülő, a nagyon kevés cég által használt SLA nyomtatókat elérhetőbbé tették.

Az egyébként bostoni székhelyű Formlabs tavaly 100 millió dolláros bevételt ért el, és mostanra közel 500 főt foglalkoztat. Van irodájuk Németországban, Japánban és Kínában, illetve rövidtávú céljuk, hogy Budapesten is nyissanak egyet.

A 2011-ben startoló Formlabst MIT-n (Massachuset Institute of Technology, USA leghíresebb műszaki egyeteme) végzett diákok alapították. Lakatos Dávid, aki a Sold nevű cégét szintén Bostonban indította el, majd eladta a Dropboxnak, később csatlakozott a céghez. 2013 végén korábbi iskolatársa, Max Lobovsky hívására ment vissza Bostonba, az akkor 25 fős csapatban kezdett el dolgozni, azóta is Maxszel együtt irányítja céget, és viszi a termékfejlesztést.

 (forrás: forbes.hu)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek