2018. szeptember 22. szombat Móric
Menü

Kilenc dolog, ami hiányzik Székesfehérvárról

Kilenc dolog, ami hiányzik Székesfehérvárról
Székesfehérvár belvárosa folyamatosan épül és szépül (Fotó: Horváth Reni)

Székesfehérvár valahol a nagyváros és a nagyobb kisváros határán lebeg. A város folyamatosan fejlődik, új helyek nyitnak, régiek zárnak be, rendezvények születnek és tűnnek el a süllyesztőben. Az állandóság az, amire lehet építeni Fehérváron, de vannak olyan dolgok is, amik nincsenek, pedig jó lenne, ha a fehérvári mindennapok részei lennének. Kilencet szedtünk össze ezek közül.

1. Éjszakai tömegközlekedés

Székesfehérvár egyetlen tömegközlekedési eszköze a busz, az utolsók viszont tíz óra környékén járnak. Ha tehát egy olyan bulit tervezünk, ami éjszakába nyúlik és még alkoholt is fogyasztunk, marad a taxi vagy a séta. A városban alapvetően hatalmas távolságok nincsenek, nagyjából egy, másfél órás sétával kis híján táblától tábláig is el lehet jutni, de talán érdemes lenne megfontolni éjszakai buszjárat(ok) bevezetését. Például egy-két olyan hétvégi, óránként induló körjárat, mint a 43-as, 44-es már sokat segíthetne a város éjszakai (tömeg)közlekedésén.

2. Este tíz után is nyitva tartó kávézó vagy étterem

Fél tíz körül elindulni a belvárosba már a vakmerőség kategóriájába tartozik. A legtöbb hely tízkor zár, ha előtte negyed órával érkezel, sokszor szúrós pillantásokat is kaphatsz. Ugyan néhány kávézó a hétvégi napokon 1-2 órát még rádob a nyitvatartásra, de a többségnél ilyenkor is pontban tízkor záróra van. Kellemes nyárestéken és néha a vacogós téli időben is lenne igény az akár éjszakába nyúló beszélgetésekre, amihez néhány valamivel tovább nyitva tartó kávézóra, étteremre is szükség lenne.

3. Nemzetiségi éttermek

Magyar konyhákban kifejezetten erős és minőségi a felhozatal: a bEAT, a 67-es Étterem, a Rosetta vagy éppen a Diófa nemcsak helyi, hanem országos mércével is jó helynek számít. Viszont ha sushit, curryt vagy például igazán jó pizzát akarunk enni, akkor már nehezebb a helyzet. Nemzetiségi éttermekben ugyanis nem áll jól a város. Azért néhány különlegességet be lehet szerezni helyben is (pl. vietnami pho leves a Patentban), de ezek jellemzően leginkább csak üde színfoltok az étlapokon és kiegészítik a választékot, a legritkább esetben tudják azt a minőséget, amit egy-egy autentikus étterem minden további nélkül hoz.

Színházban erősek vagyunk: a Vörösmarty Színházban dolgozik az ország egyik legjobb társulata (Fotó: Horváth Reni)
Színházban erősek vagyunk: a Vörösmarty Színházban dolgozik az ország egyik legjobb társulata (Fotó: Horváth Reni)

4. Külföldi turisták

Bár folyamatosan növekszik a vendégéjszakák száma és egyre több turista érkezik Székesfehérvárra, valahogy ezt mégsem lehet érezni a Fő utcán sétálva az elcsípett külföldi beszélgetések számát tekintve. A város turisztikailag legfontosabb két időszaka az augusztusi Királyi Napok és az advent szépen teljesít, de például az egyre minőségibb programmal jelentkező FEZEN-en is csak elvétve lehet összefutni külföldiekkel. Pedig a város szép, történelmileg az egyik legfontosabb magyar város, földrajzi adottságai az országon belül kiemelkedőek (közel a főváros, a Balaton, a Velencei-tó és Ausztria, valamint Horvátország is csak néhány óra autóval), nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő a sportélet, így talán érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a külföldi turisták idecsalogatására.

5. Az újdonság varázsa

Székesfehérvár az ország kilencedik legnagyobb városa a népesség számát tekintve. A 2016-os adatok szerint itt élő 97 000 ember kellemes tömeg, ami még nem sok, de már nem is kevés. A város is valahogy ilyen: nagyjából a nagyvárosiasság és a kedves kisváros között lebeg, éppen ezért nehéz folyton új dolgokba belefutni. Ha valaki folyamatosan pörgő életre, új impulzusokra, új élményekre vágyik, az könnyen találhatja egy idő után unalmas helynek a várost. Ennek megfelelően előnye azonban a kiszámíthatóság és a milliós fővároshoz képest lényegesen nyugodtabb élettempó.

6. Világmárkák üzletei

Az Alba Plaza, a Fehér Palota, a Park Center és a Távirda utca Székesfehérvár legfontosabb bevásárló részei. Ezeken kívül a hipermarketek üzletsorain van még kínálat, de még így is bőven van hiányérzete a nagyobb városok kínálataihoz szokott közönségnek. Fehérvár az ország legnagyobb vásárlóerővel bíró városa, márpedig ha a helyiek nem tudják a szórakozásra, öltözködésre, gasztronómiára elkülönített pénzüket helyben elkölteni, akkor megteszik ezt például Budapesten. Mivel a főváros tényleg karnyújtásnyi távolságra van, és sokan ingáznak, számukra (is) kézenfekvő, hogy ott üljenek be egy Starbucksba vagy Vapianóba, a lakáshoz szükséges kiegészítőket megvásárolják az IKEA-ban és Kikában, vagy olyan, egyelőre helyben még nem elérhető ruhamárkák kínálatából öltözködjenek, mint a Zara, a Mango, a Springfield, a Bershka vagy éppen a Pull and Bear.

Jöhetne még több világmárka az Alba Plazába is (Fotó: Horváth Reni)
Jöhetne még több világmárka az Alba Plazába is (Fotó: Horváth Reni)

7. Kertmozi vagy autós mozi

A nyár elején a kortárs Művészeti Fesztivál ideje alatt nagy sikerrel üzemelt az ingyenes kertmozi a Zichy-ligetben, és a Balatonnál is reneszánszukat élik a szabad ég alatti mozik. Mindeközben Budapesten egész augusztusban autós mozivá változtatta tetőtéri parkolóját az Árkád. A fehérvári mutiplex és a művészmozi kínálata mellett jól megférhetne egy olyan autós mozi, mint ami egykor az Agárd felé, a városból kivezető útszakaszon volt, de egy rendszeres nyári kertmozi is színesíthetné a kínálatot.

8. Spontaneitás

Az egyik legjobb szórakozás egy nagyvárosban az, hogy csak simán elveszik az ember a tömegben, sodródik és majd lesz valami. Székesfehérváron ez az életérzés a város méreteiből és a népességszámból adódóan egyelőre ismeretlen. Ha csak úgy belevág az ember, akkor lehet nagyokat sétálni, de lényegesen kisebb az esélye annak, hogy új barátokra, ismeretségekre tesz szert, netán még kalandokba is keveredik, mint egy több százezres városban. Aki ezt az életérzést keresi, annak nem lesz könnyű dolga, de persze semmi sem lehetetlen.

Belvárosi ücsörgésre tökéletesen alkalmas a frissen átadott Országzászló tér (Fotó: Horváth Reni)
Belvárosi ücsörgésre tökéletesen alkalmas a frissen átadott Országzászló tér (Fotó: Horváth Reni)

9. Állatkert, vidámpark, kalandpark

Vagyis egy (vagy több) olyan hely, ami egyszerre jó szórakozás a kicsiknek és a nagyobbaknak. Van Koronás parkunk, ott van a Halesz is, a város tömve van szabadtéri kondiparkokkal, ezerrel pörög a Túrózsáki úti szabadidőpark, a Bory-vár hangulatát semmihez sem lehet hasonlítani, de mindezek mellett is jól megférne egy vidámpark vagy kalandpark. Utóbbiról egyébként egyre többet hallani, a város polgármestere is posztolt már a Facebookon arról, hogy vizsgálják egy ilyen kiépítésének lehetőségét. Állatkert legközelebb Veszprémben és Budapesten van, de egy kisebb vagy speciális témájú (pl. magyar háziállatok, mint a Salföldi majorban) létesítményt minden bizonnyal szívesen látogatnának a város és a környező települések lakói.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Egészségnapot tartanak az Öreghegyi Közösségi Házban
    Egészségnapot tartanak az Öreghegyi Közösségi Házban
  • Baleset lassítja a forgalmat az M7 autópályán Kőszárhegynél
    Baleset lassítja a forgalmat az M7 autópályán Kőszárhegynél
  • Ma lesz a Színházak éjszakája
    Ma lesz a Színházak éjszakája
  • Ma is razziáznak a rendőrök
    Ma is razziáznak a rendőrök
  • Hatalmas tűz volt Kelenföldön
    Hatalmas tűz volt Kelenföldön
  • Papsajt - az egyik legjobb köhögéscsillapító
    Papsajt - az egyik legjobb köhögéscsillapító
  • Az ősz megérkeztét ünnepelték a tóvárosiak
    Az ősz megérkeztét ünnepelték a tóvárosiak
  • Elmarad a Hétpecsétes túra
    Elmarad a Hétpecsétes túra
  • Tovább nőtt a tanzániai hajóbaleset áldozatainak száma
    Tovább nőtt a tanzániai hajóbaleset áldozatainak száma
  • Elkezdődtek a betakarítási munkák
    Elkezdődtek a betakarítási munkák
  • Tömeges megbetegedés történt Hevesben
    Tömeges megbetegedés történt Hevesben
  • Megverte rokonait majd öngyilkos lett egy férfi Fertőrákoson
    Megverte rokonait majd öngyilkos lett egy férfi Fertőrákoson
  • Eseménydús éjszakájuk volt a tűzoltóknak
    Eseménydús éjszakájuk volt a tűzoltóknak