5 évnél régebbi cikk

A 2018-as ősz-tél legstílusosabb darabjai
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
A 2018-as ősz-tél legstílusosabb darabjai

Szezon elején mindig igyekszem feltérképezni, hogy mik várhatóak az adott időszakban, mik azok, amik a kifutó után az üzletekben is megjelenhetnek. Persze ilyenkor még nagyon nehéz konkrétan megmondani, hogy mely ruhadarabok és kiegészítők lesznek igazán népszerűek, de azért próbáltam a 10-es listában összeszedni a lényegi dolgokat, a gyakorlat pedig majd úgyis megmutatja, hogy mi lesz igazán népszerű és mi kerül perifériára.

1. Bő nadrágszárak
Az előrejelzések és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint 2018 abszolút sláger ruhadarabja az egyenes, bőszárú culottes nadrág lesz. Ami amellett, hogy szuper kényelmes, még szinte minden testalkathoz tökéletesen passzol is, ráadásul szupersikkes és nőies is. Ha hihetünk a szakembereknek, akkor ez komoly riválisa lesz majd a szűk, csőszáraknak. Abban én is biztos vagyok, hogy a hölgyek szinte kivétel nélkül imádni fogják…

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

2. Mom jeans
Biztosan emlékszel még a nyolcvanas-kilencvenes évek filmjeinek kötelező és örök érvényű kedvenc farmerfazonjára, mely a magas derekával, bő csípőszabásával és lefelé szűkülő szárával minden jelenetben feltűnt. Nos ez a nadrág most ismét hódít. Az anyufarmer kiemeli, ezáltal kerekebbnek mutatja a csípőt, valamint a bokáig érő szár optikailag lerövidíti a lábat, így a körte alkatú hölgyeknek én nem ajánlom, a többi testalkathoz viszont abszolút passzol. Viseld akár egy crop toppal vagy egy betűrt felsővel. Koronázd meg a megjelenésed egy menő kimonóval.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

3. Logó mánia, avagy hódítanak a feliratok
Idén is nagyon menők lesznek a márkajelzéssel ellátott felsőruházati termékek. Póló vagy pulóver, szinte mindegy. A lényeg, hogy a logó jól látható legyen. Minél nagyobb méretű annál trendibb. Ez az irányvonal sokat vitatott, hiszen sokak szerint hivalkodó, erőltetett, a legtöbb esetben a prémium márkák alkalmazzák ezt az irányzatot. Ahhoz azonban kétség sem fér, hogy a fashioniszták imádják ezeket a darabokat. Te mit gondolsz róla?

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

4. Merész sliccelés
Legyen szó felsőről vagy szoknyáról szinte mindegy. A lényeg, hogy ne spóroljunk a hasítékkal, hiszen ez a szuper nőies szabásvonal abszolút best of megoldás lesz 2018-ban. Arra azért ügyeljünk, hogy ezek a darabok szinte mindent megmutatnak, szóval amennyiben van némi takargatnivalónk, akkor bánjunk csínján vele. Amennyiben azonban nincs ilyen, akkor nyugodtan vállaljuk be, hiszen garantáltan trendi és nagyon is figyelemfelkeltő.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

5. Kimonó
Továbbra is szuper trendinek számítanak ezek a darabok. Látványos virágminták vagy visszafogott egyszerűség? Szinte mindegy, a lényeg, hogy legalább térdig érjen, a szabásvonala és az anyaghasználata klasszikus legyen. Viseld őket egy farmer és egy basic póló kíséretében. Garantáltan feldobja majd még a legunalmasabb és legszürkébb hétfőt is! Amint beköszönt a jó idő, nyugodtan használd felsőruházatként.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)


6. Maszkulin megoldások
Hölgyeim szorítsuk most egy kicsit háttérbe a karcsúsított, szupernőies megoldásokat. Helyette válasszunk egy kicsit vagányabb darabokat. A női divatba is betört idén az öltöny fogalma, ami a szűkített zakókat hivatott lazábbra cserélni. A szabásvonal lezserségét bátran ellensúlyozd nőies kiegészítőkkel (körömcipő, ékszer, body). Amennyiben szereted a szokásostól eltérő megoldásokat, akkor nyugodtan válassz belőle hangsúlyos válltöméssel, vagy látványos gombokkal ellátott verziót és a hatás garantáltan nem marad el.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

7. Svájcisapka
Egy igazi klasszikus kiegészítő, ami még a legegyszerűbb szettbe is csempész egy kis francia eleganciát. Én azt javaslom, hogy bátran kísérletezzünk vele, hiszen az ősz folyamán biztosan hasznát vesszük egy kényelmes fejfedőnek. A beret a social media felületeken is hatalmas népszerűségnek örvend. Nincs olyan divat influencer, aki legalább egy fotót ne posztolt volna egy ilyen szettben. Lehet klasszikus fekete, vagy merész piros, de választhatsz az aktuális trendszínek közül is. Én őszintén ajánlom…

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)


8. Zoknivillantás? Naná!
Ez az idei trendek egyik legmegosztóbb irányzata. Hiszen a mi olvasatunkban egy magassarkúhoz vagy egy szandálhoz abszolút nem passzol ez, sőt. Legyen szó akármilyen menő, vagány zokniról, akkor is a legtöbbünk minden idegszálával tiltakozik ellene, amit én a magam részéről tökéletesen meg is értek. Ennek ellenére a nagy nemzetközi divatházak mindegyike egyértelműen mellette foglal állást, ennek köszönhetően a kifutók és a divatmagazinok tele vannak vele. Én a magam részéről jelenleg is csak barátkozom vele, bár vannak szettek, amiket azért el tudok képzelni…

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

9. Plasztik megoldások minden mennyiségben
Amennyiben igazán fashioniszta vagy és mindent megteszel azért, hogy szuper trendinek tűnj, akkor kötelező beszerezned valami műanyagot, akár ruhát vagy lábbelit. Jó választásnak tűnhet egy PVC kabát vagy táska. De a visszafogottabbaknak sem kell aggódniuk, hiszen egy átlátszó sarkú lábbeli is tökéletes erre a célra.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)


10. Látványos lábbelik
Az biztos, hogy 2018 nem az unalmas és egyszerű „lépők” éve lesz, hiszen különleges és látványos megoldások tartják majd lázban a hölgyek fantáziáját egész évben. Platform talpak, fűzők, gyöngyök és flitterek, valamint merész anyagkombinációk mind- mind jellemzik az idei trendeket, de erről majd egy következő anyagban bővebben is beszámolok majd.

A top 10 2018-ban (Fotó: pinterest.com)

Amennyiben úgy érzed, hogy lenne még kérdésed a legújabb trendekről, vagy jól jönne egy kis támogatás a hozzád illő darabok beszerzésében, akkor ne habozz a segítségemet kérni, az Alba Plaza jóvoltából ingyenesen. További infókért és időpontfoglalásért kattints ide!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek