2018. október 20. szombat Vendel
Menü

Lisszabonnál csak jobb dolgok vannak Portugáliában - EuroKempi útinapló 13.

Lisszabonnál csak jobb dolgok vannak Portugáliában - EuroKempi útinapló 13.
Villamos Lisszabonban (Fotó: EuroKempi)

Nagyon közel a cél, ahová Fischer Orsi és Zsovák Szilárd tartanak. Az EuroKempi bloggerei Székesfehérvárról indultak a Kanári-szigetekre és már Portugáliában járnak. Három hónap autózás után értek el az ország fővárosába, de Lisszabon nem igazán fogta meg őket. Ezen felül köd, tengerpartok és barátok szegélyezik útjukat.

84. nap - szeptember 10., hétfő: Aljustrel → Fatima → Grutas da Moeda → Aljustrel

Aljustrel egy piciny kis falucska Fatima közelében, ahova ha nem invitáltak volna meg minket a Facebook-oldalunkat követve, akkor nem valószínű, hogy valaha is eljutunk. Orsi barátnője felajánlotta nekünk a felújított, kiadó apartmanját, hogy nyugodtan használjuk, amíg csak szeretnénk.

Fatima a portugál hegyek között fekszik és az utóbbi 100 évben igazi keresztény zarándokhellyé nőtte ki magát. 1917-ben három pásztorgyermeknek többször is megjelent Szűz Mária, imára szólítva fel őket. Már az első évben templomokat emeltek és milliók látogatták a szentnek vélt helyet, amit nem sokkal később az egyház is elismert olyannyira, hogy a gyermekeket 2017-ben szentté avatták. Az egyik legkülönösebb dolog, Magyarországtól 3000 km-re magyar szavakat olvasni az utcatáblákon. A Magyar Kálváriát (Calvário Húngaro) külföldi magyarok adományából építettek és mindegyik állomáson egy emléktábla található. A kálvária sor a Szent István kápolnánál (Capela de Santo Estevão) végződik, aminek 80 főt befogadni képes aulájában az ólomüvegek a 12 magyar szentet ábrázolják.

Városnézés után elmentünk Kempivel a közeli barlangba (Grutas do Moeda - Érmék barlangja)  Miközben a túravezetőre vártunk, egy ott dolgozó srác leszólított minket és gratulált a kocsinkhoz. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy ő a vezetője a helynek. Javasolta, hogy ha végeztünk a túrával, keressük meg, és ad egy-két tippet, hogy merre menjünk és mit látogassunk meg, amíg Portugáliában vagyunk.

Mire visszaértünk, már várt minket a térkép a látnivalókkal.

Várt minket a térkép (Fotó: EuroKempi)
Várt minket a térkép (Fotó: EuroKempi)

85. nap - szeptember 11., kedd: Aljustrel → Ourém → Tomar → Aljustrel

Reggeli közben megterveztük a napot és elindultunk a közeli vár romjainak irányába, ami mindössze 17 km-re volt tőlünk. Útközben egyik dombról mentünk a másikra és nemsokára megpillantottuk a várat a domb tetején. Ahogy megláttuk, milyen magasan helyezkedik el, inkább megálltunk a domb tövében és leparkoltuk Kempit. A vár környéke a legmodernebb védelmi rendszernek minősült a XV. században, de sajnos az 1755-ös lisszaboni földrengés komoly károkat okozott az épületben, amit azóta sem állítottak helyre.

Az impozáns vár  (Fotó: EuroKempi)
Az impozáns vár (Fotó: EuroKempi)

Következő megállónk a Tomar városában lévő templomos lovagok által a XII. században alapított Convento de Cristo kegyhely volt. Ingyenes parkolóhely hiányában csak messzebb tudtunk megállni, és nem volt kedvünk közelebb menni, ezért csak drónnal körbenéztünk és tovább is álltunk a közeli gáthoz, ahol már reményeink szerint a vízbe is be tudunk menni. A mesterséges duzzasztó mögött a völgy monumentális hatást keltett, de sajnos fürdésre nem volt lehetőség, pedig már nagyon rákészültünk. Nem adtuk fel a keresést, tovább haladtunk a folyó mentén egy kis sziget tetején lévő várhoz, de ott sem lehetett bemenni a vízbe és a várat is csak a rendszeresített kis hajóval lehetett megközelíteni, úgyhogy ez megint nem jött össze.

Convento de Cristo (Fotó: EuroKempi)
Convento de Cristo (Fotó: EuroKempi)

Még egy kört futottunk, de ott is zsákutcába futottunk, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy hazatérünk. Otthon nem is tétováztunk sokat: a vacsora, majd egy gyors zuhany után bebújtunk a pihe-puha ágyba a tollpárnák és takarók közé, hogy álomra hajtsuk a fejünket.

86. nap - szeptember 12., szerda: Aljustrel → Nazáré

A reggelt korán indítottuk, mert két barátunkkal szerettünk volna összefutni a közeli tengerparti városban, Nazaréban. Délre egyeztetünk időpontot, ők már tegnap este megérkeztek, úgyhogy már csak rajtunk állt a dolog, hogy megérkezzünk. Hónapok óta terveztük a találkozót, mivel ők is hasonló cipőben járnak, mint mi, vagyis nemrég hagyták el Londont, és eljöttek szerencsét próbálni Portugáliába, ahol nem titkolt szándékuk földet venni és egy jóga-masszázs központot alapítani. Mindezt egy lakókocsival, amit Karcsinak neveztek el.

Útközben folyamatosan kapcsolatban voltunk, akkor mondták, hogy az idő nem a legjobb, nagyon ködös. Nekünk már volt tapasztalatunk a reggeli köddel, úgyhogy megnyugtattuk őket, hogy hozzuk a jó időt. Egészen addig biztosan is voltunk az ígéretünkben, amíg a strand közelében nem értünk. Az egész horizontot vastag, fekete vízpára fedte, ami egyre csak vastagodott, ahogy a megbeszélt találkahely felé közeledtünk. Rég nem láttuk egymást, így nagyon örültünk, hogy ismét összehozott minket a sors, itt Európa legnyugatibb szegletében.

Tapasztalatunk a reggeli köddel (Fotó: EuroKempi)
Tapasztalatunk a reggeli köddel (Fotó: EuroKempi)

Lementünk a strandra körülnézni és két lehetőség között vaciláltunk: gyalog elindulunk a másfél órára lévő Nazaréba vagy pedig visszamegyünk a parkolóba és elmegyünk Tomiék terepjárójával. Az utóbbi mellett döntöttünk és egy gyors látogatás után a következő strandra, tovább is indultunk a városba. Meglátogattuk a sziklák tetején lévő kilátót, ahonnan a világ legmagasabb hulláma 30 méterre emelkedik ki az óceánból. A fő célunk a churros nevű spanyol finomság megtalálása és megevése volt. Az út már ki volt taposva, mivel Tomi és Edina már előző nap felfedezte a kis utcai bódét, ahol ezt a fánkszerű édességet árulják.

Megvan a churros (Fotó: EuroKempi)
Megvan a churros (Fotó: EuroKempi)

Az óceánparti sétányon haladva hosszú sorokban száradtak a besózott polipok és halak a sűrűn szőtt háló alatt, ami védte a lokál csemegét a szemtelen madaraktól. Nem töltöttünk túl sok időt a városban és attól függetlenül, hogy az öbölbe a köd nehezen tudott betörni, nem volt kedvünk bemenni a vízbe. Visszatérve a mobil otthonunkhoz előkerültek a borok és megkezdődött a tapasztalatcsere, amiből volt bőven az elmúlt három hónap alatt, mióta ők is és mi is úton vagyunk. Ahogy kezdett a nap alábukni a sűrű köd fölött a hőmérséklet is kezdett vészesen zuhanni arra a pontra, hogy éjfél körül már mindannyian hosszúnadrágban és kabátban tértünk nyugovóra.

Jó kis nap volt ez (Fotó: EuroKempi)
Jó kis nap volt ez (Fotó: EuroKempi)

87. nap - szeptember 13., csütörtök: Nazáré → Obidos

A ködös és hideg este után a reggel is hasonlóképpen fogadott bennünket. Láttuk, ma sem fogunk strandolni, ellenben a palacsinta, mint reggeli, már régóta téma volt és úgy tűnt, most eljött a remek alkalom. Összedobtuk Tomiékkal amink volt, és eltöltöttünk velük egy nyugis, isteni reggelit.

Ezek után sok szerencsét kívántunk egymásnak és útra keltünk, mert a szombaton szerzett új barátaink már vártak minket ebédre. Julie és férje, Martin három hónapot Portugáliában, három hónapot Angliában töltenek nyugdíjas éveikben. Ahhoz képest, hogy csak egyszer találkoztunk velük, egy másodpercnyi kínos csönd sem akadt és a délután olyan hamar eltelt, hogy észre sem vettük, hogy a három adagnyi ruhánk már le is járt a mosógépükben. Ezek után elvittek minket a saját kis lakóautójukkal Obidosba.

Ennyi köd a világon nincs (Fotó: EuroKempi)
Ennyi köd a világon nincs (Fotó: EuroKempi)

A városfalakon belül kaotikusan sorakozó, vakítóan fehérre meszelt, zömök házak, keskeny sikátorok, virágoktól roskadozó erkélyek kétséget sem hagynak afelől, hogy Obidos az egyik legszebb és legromantikusabb városa Portugáliának. Amúgy a város nevét a helyiek az esküvői ajándékkal kötik össze, mivel a XII. században I. Dénes feleségének ezt a kisvárost adta nászajándékba. Nem egy rossz ajándék...

Barátainkkal Obidosban (Fotó: EuroKempi)
Barátainkkal Obidosban (Fotó: EuroKempi)

Mivel az idő egyre hűvösebb lett, így hazafelé vettük hamarosan az utunkat és egy vacsi, néhány sör és bor társaságában folytattuk a beszélgetést, ahol szinte már családtagnak éreztük magunkat. 

88. nap - szeptember 14., péntek: Obidos → São Martinho → Oeiras

Az időjárás egy csöppet sem javult az utóbbi napokhoz képest, sőt! A köd már az óceántól 30 km-re is behömpölygött és egész utunkat végigkísérte a közeli félszigethez, amin Baleal település fekszik. Egy igazi szörfparadicsomba csöppentünk, ahol a félsziget mindkét oldalán tömegek lovagolták a hullámokat. Nem töltöttünk itt sok időt, mert bele kellett húznunk egy kicsit, mivel tíz nap alatt még csak az ország feléhez sem jutottunk el és már csak egy pár napot tervezünk maradni Portugáliában.

Portugáliában tényleg rengeteg a szörfös (Fotó: EuroKempi)
Portugáliában tényleg rengeteg a szörfös (Fotó: EuroKempi)

Következő úti célunk a Sintra Nemzeti Park, azon belül is Sao Martinho nevű település a park határán. Az út szélén álltunk meg és rövid pihenő után felsétáltunk a magasan fekvő falucskába, ami az egyik leggazdagabb régió az egész Ibériai-félszigeten. A fényesre koptatott macskaköves utcák csak úgy roskadoztak a szuvenír boltoktól és éttermektől. Kivülröl megtekintettük a sintrai palotát ami a legjobb állapotban fennmaradt középkori királyi lakhely Portugáliában.

A sintrai palota (Fotó: EuroKempi)
A sintrai palota (Fotó: EuroKempi)

A szép utcák és az előkelő épületek mind eltörpültek a hegyek között ömlő párás levegő csodás tánca mellett. Rengeteg látnivaló van a környéken, de nekünk sajnos most csak erre futotta.

Színes város, tejfehér köd (Fotó: EuroKempi)
Színes város, tejfehér köd (Fotó: EuroKempi)

Az éjszakát a fővároshoz közeli óceánparti üdülővárosban, Oeirasban töltöttük. Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy városban töltjük az éjszakát, és hamar rájöttünk miért. A közeli autóútról minden elsuhanó járművet hallani lehetett, ráadásul valaki még a legújabb zenéit is elhozta nekünk hajnalban, és a hangszórókat nem kímélve be is mutatta azokat.

89. nap - szeptember 15., szombat: Oeiras → Lisszabon → Sines

Lisszabon az ország alsó harmadán helyezkedik el, a Tagus folyó deltájában, ami egy nagy öblöt képez a város szívében. A látótávolság sokat javult az elmúlt három naphoz képest, de még így is nehéz volt kivenni a túloldalon lévő Szabadság szobrot.  A part mentén kezdtünk el sétálni amíg a vasútállomásnál lehetőségünk nyílt átkelni a főúton. Egyből belevetettük magunkat a kis utcákba, de nem bírtuk sokáig, mert a pisiszag hamar elviselhetetlenné vált és inkább a zajosabb főutakon kötöttünk ki.

A lisszaboni szelfipontnál (Fotó: EuroKempi)
A lisszaboni szelfipontnál (Fotó: EuroKempi)

Luíz de Camoesről, egy XVI.századi költőről elnevezett téren és a Sao Roque templom mellett elhaladva elértük a Sao Pedro de Alcantara kilátót, ahonnan a szemközti dombon lévő S. Jorge erődre kiváló rálátás nyílt. Kis pihenés után továbbindultunk és útba ejtettünk egy kis kertet, aminek a központjában lévő fa lombkoronája nagy területen szét volt terítve. A már közelinek tűnő katedrálist szemeltük ki következő állomásnak, de egy rosszul időzített kanyar után a parlamentnél kötöttünk ki, és már nem volt kedvünk korrigálni, amúgy is már pár életre elég katedrálist láttunk.

Ahogy általában, most is cél nélkül bolyongtunk, bármiféle előzetes terv nélkül. Eddig sikerült a nagyvárosokban is sok mindent megtalálnunk, de most valahogy nem éreztük ezt, nem voltunk elvarázsolva a fővárostól. A már említett pisiszag és az igénytelenül telefirkált város nem tett ránk jó benyomást, de lehet, hogy csak el lettünk kényeztetve a három hónap alatt, amióta úton vagyunk.

90. nap - szeptember 16., vasárnap: Sines → Sagres

Reggel kimentünk a partra reggelizni abban a reményben, hogy az idő is kitisztul. Attól függetlenül, hogy az étterem környékén már reggel 9-kor sütött a nap, ez sajnos nem volt elmondható a 7 km-re fekvő strandról, mert még mindig a ködben rejtőzött és csak a morajlás utalt arra, hogy ott valahol mozgó víztömeg lapul.

Ismét délnek vettük az irányt próbáltunk olyan szorosan a tengerparton maradni, amennyire csak tudtunk, így a nagy vizet takaró szürke felhőkön is rajta tarthattuk a szemünket. Meg sem álltunk, amíg az ország legnyugatibb csücskébe, Sagresbe nem értünk. Végre visszatértünk a nyárba, és a ködöt csak a messzi horizonton lehetett látni, mivel képtelen volt betörni a cadizi öbölbe.

Végre újra nyár (Fotó: EuroKempi)
Végre újra nyár (Fotó: EuroKempi)

A sagresi erődhöz tartozó parkolóban találtunk szállást, és annyira otthon éreztük magunkat, hogy egyből főzőcskézni kezdtünk. Pontosabban csak Orsi, mert a konyha igen szűkös és inkább azt javasolta, hogy fedezzem fel a terepet és nézzem meg a közeli strandokat, melyikre menjünk vacsora után csobbanni.

A parkolótól tíz percre jobbra volt a szörfös strand meredek sziklafalakkal és háborgó tengerrel, balra szintén tíz perc sétára egy nyugodt hullámokkal tarkított öböl. Az utóbbit választottuk, és nem csalódtunk: a táj mesébe illő volt és a víz hőmérséklete is nagyon kellemes. Egy páran megjegyezték, hogy ez az a hely ami tipikus turista hely, és ha tehetjük, kerüljük el. Ezúttal nem hallgattunk rájuk, és milyen jól tettük! Ez az egyik legszebb része az utazásunknak és az elmúlt 13 hét, a megtett 7000 km most kezdett csak igazán tetőzni.

Puszi mindenkinek Sagresből! (Fotó: EuroKempi)
Puszi mindenkinek Sagresből! (Fotó: EuroKempi)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár