Partly cloudy2 °C
2018. december 18. kedd Auguszta
Menü

A nincsből nem lehet taxit küldeni

A nincsből nem lehet taxit küldeni
A fehérvári tarifákat a taxitársaságok maguk állapítják meg (Fotó: Horváth Reni)

Veled is előfordult már, hogy hiába hívtál Fehérváron taxit, a diszpécser nem tudott autót küldeni, hanem csak annyit mondott: hívd a másik társaságot? Aztán hiába tárcsáztad a másik társaságot, ott még csak fel sem vették a telefont, pedig nem volt semmilyen extra esemény? Nem vagy egyedül! Alámerültünk a taxistársadalomba, és kiderült: a probléma sokkal szerteágazóbb, mint amilyennek elsőre tűnt.

Fehérváron jelenleg három taxistársaság működik: a Fehérvár, a City és a nem olyan régen indult Alba Regia Taxi. Az elsőnél a taxisok alkalmazottak, míg a másik kettőnél vállalkozóként dolgoznak.

Hiányzik az utánpótlás

Kérdéseinkkel megkerestük a City és a Fehérvár Taxit is. Az egyiknél az ügyvezető szabadságára hivatkozva hárították a kérdéseinket. A másiknál éppen tulajdonosváltás zajlik, ezért csak annyit mondtak: megértik az utasok felháborodását, mert előfordul, hogy nem tudnak autót küldeni – „de a nincsből nem lehet!”

A legnagyobb probléma szerintük, hogy a fehérvári taxistársadalom nagyon elöregedett. Az elmúlt években húszan-harmincan mentek nyugdíjba, és az ő helyükre nem jöttek újak.

Úgy tudom, évek óta nem indult a városban taxistanfolyam, mert nincs elég jelentkező. A fiatalok sokkal szívesebben mennek el alkalmazottnak bármilyen céghez, mert a munkaidejük és a fizetésük is fix.” – tájékoztattak bennünket a cégtől.

Jelenleg nyolcvan taxis van a városban (Fotó: Horváth Reni)
Jelenleg nyolcvan taxis van a városban (Fotó: Horváth Reni)

A legfiatalabb sofőr is majdnem negyven

A két nagy taxitársasághoz tartozó sofőrök csak név nélkül beszéltek a Fehérváron kialakult, lassan már tarthatatlan helyzetről. Egy negyvenöt-ötven körüli taxis szintén kiemelte: hiányzik az utánpótlás. Az ő tudomása szerint az elmúlt néhány évben két új taxis érkezett a városba. A legfiatalabb sofőr is elmúlt harmincöt éves. Ez az adat főleg annak tekintetében megdöbbentő, hogy Fehérváron harminc évvel ezelőtt több tucat huszonéves dolgozott a szakmában.

Több millió forintos kezdőtőke

A férfi szerint a fiatalokat leginkább a több milliós kezdőtőke riasztja el a taxizástól. Egy taxis vállalkozás elindításához a húsz évvel ezelőttihez képest jóval komolyabb tőkére van szükség. Maga a tanfolyam több százezer forintba kerül. Ki kell váltani a taxiórát, az online kasszát, ami szintén nem két fillér. Végül pedig egy legfeljebb öt-hat éves autót kell vásárolni, ha az induló taxis nem szeretné a következő években máris lecserélni. (A törvényi szabályozás értelmében csak tíz évnél fiatalabb kocsival lehet taxizni.) Ennek ára minimum két-három millió forint. Ez csak az indulási költség, és akkor még nincs szó adózásról, járulékokról, üzemanyagról, amit havi szinten fizetni kell.

Lekötött céges fuvarok

Egy másik sofőrrel az egyik belvárosi droszton beszélgettünk, aki elmondta: azért sem lehet sokszor taxit kapni, mert a társaságok a hatékonyabb kihasználtság érdekében fix fuvarokat kötnek le nagy cégekkel. Például munkásokat hoznak be műszakkezdetre a környező falvakból vagy reptéri transzfereket vállalnak, így előfordulhat, hogy egyszerre csak három-négy autójuk szabad.

Fesztivál=pénz

A nyári időszakban a nagyobb zenei fesztiválok is elszívják a helyi taxisokat, ugyanis ez kis anyagi ráfordítással biztos többletbevételt jelent: „Csak az a sofőr viheti a fesztiválhoz az embereket, aki kifizetett előre száz-kétszázezer forintot. Ha ezt valaki nem teszi meg, keményen megbüntetik, ha a bejárat előtt teszi ki az utast.”

Kevés az utas is

Mózer János, az Alba Regia Taxi sofőrje éppen a buszpályaudvar mögötti droszton várt, mikor megszólítottuk. Ő csak két éve taxizik, előtte kamionozott. Igaz, azzal jobban lehetett keresni, de most legalább több időt tölthet a családjával: „Ma már nem éri meg taxisnak lenni! Kevés az utas. Csak hétvégén van nagyobb pörgés, amikor a szórakozóhelyek nyitva vannak. A fiatalok ilyenkor elmennek bulizni. Az idősebbek meg bejönnek pár sörre a belvárosba. Ilyenkor sokan az autójukat otthon hagyják. Bár ez se mindig igaz, mert van, aki egy félig görbe este után is simán beül a volán mögé. Az utasok kiközvetítésében a társaságok sokat segítenek, mert a legtöbben őket hívják. A piacnál meg a vasútnál csak a beülősöket várjuk, akik esetleg abban a pillanatban keresnek taxit.”

A „hol van, hol nincs taxi” helyzetet a leleményesebb fehérvári sofőrök egy fix kuncsaftkör kiépítésével próbálják megoldani. Az ugyanis, hogy valaki egy taxitársasághoz tartozik, még nem jelent feltétlenül teljes elköteleződést. Így arra is egyre több példa van, hogy a taxis megadja utasának közvetlen telefonszámát, s ha fuvar van, azon is lehet hívni. Aki rendszeresen taxival jár – bár nem sok, de azért akad ilyen ember Fehérváron – „saját” taxissal rendelkezik, és a társaság helyett magát a sofőrt hívja.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Eltűnhetnek Magyarországról a krumpliföldek
    Eltűnhetnek Magyarországról a krumpliföldek
  • Nem kell sokat várni az emeletes vonatokra
    Nem kell sokat várni az emeletes vonatokra
  • Megújul az 500 forintos
    Megújul az 500 forintos
  • Kiállítás nyílik Michael Schumacherről
    Kiállítás nyílik Michael Schumacherről
  • Januárban szavaznak a Brexitről
    Januárban szavaznak a Brexitről
  • Még olcsóbb lesz a dízel
    Még olcsóbb lesz a dízel
  • Gyárat épít Magyarországon az Airbus
    Gyárat épít Magyarországon az Airbus
  • Nézd meg az adventi vásárt a Városháza ablakából!
    Nézd meg az adventi vásárt a Városháza ablakából!

Eseménynaptár

  • Nem lesz fehér karácsonyunk
    Nem lesz fehér karácsonyunk
  • Baleset a stoptáblánál Székesfehérváron
    Baleset a stoptáblánál Székesfehérváron
  • Baleset az M7-es autópályán
    Baleset az M7-es autópályán
  • Fülöp: október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást
    Fülöp: október közepe óta 1300-zal többen veszik igénybe a hajléktalanellátást