Partly cloudy-1 °C
2018. december 17. hétfő Lázár
Menü

Jógázni voltam Székesfehérváron, és ez történt velem…

Jógázni voltam Székesfehérváron, és ez történt velem…
Jógaóra Székesfehérváron (Fotó: Horváth Reni)

Amolyan otthoni sufnijógásként azt gondoltam, nagy meglepetés engem már nem érhet. Alaposat tévedtem.

Második gyermekem születése után döntöttem el: jógázni kezdek! Mivel sok év szertorna, és még több év magabiztosság állt mögöttem, úgy határoztam, ide nekem az oroszlánt, megoldom én ezt online is, hiszen vagyunk már annyira jó ismeretségben a testem meg én, hogy a virtuális oktató utasításait pontosan végre tudjam hajtani.

Aztán néhány év sufnijógázás után nyáron készítettem egy interjút a székesfehérvári Nagy Gáborral, aki tavaly megkapta a Jógarádzsa Kiválósági Díj közönségdíját, vagyis a jógát gyakorlók, jógaoktatásra járók őt tartották a legjobbnak az ország jógaoktatói közül. Úgy alakult, hogy elmentem és kipróbáltam milyen az, ha élőben vezetik a gyakorlást. Nem szeretek poént lelőni, de most mégis ezt teszem: na, erre mondják, hogy ez egy másik kávéház...

A cikk írása pillanatában a negyedik alkalmat követően, éppen egy nappal az előző jógaóra után vagyok. Hogy mit érzek? Bár az itthoni gyakorlásoknál is megkaptam a felszabadult érzést az izmaimban, ám legfeljebb egy-két óráig tartott, aztán ahogy visszaültem a gép elé és felvettem a gépelőpózt, visszaálltak az izmaim, egy-egy sűrűbb nap után hátfájással spékelve. Most, 24 órával a jógaórát követően is érzem, hogy könnyű és felszabadult a mozgásom, ami megfizethetetlen kincs. 

Csak egy kicsi igazítás, de nagy a hatáskülönbség (Fotó: Horváth Reni)
Csak egy kicsi igazítás, de nagy a hatáskülönbség (Fotó: Horváth Reni)

A másik pedig, ami visszatartott eddig attól, hogy jógaórára menjek, azok a közösségi médiában látott, egyébként csúcsszuper képek, amelyeken a szinte tökéletes alakú lányok kis híján körbetekerik a lábukat maguk körül, miközben egyetlen kezükön tartják az egész testüket. Na, ez nekem nem fog menni! Egyrészt nagyon kötöttek az izmaim, és a néhány év szertornás nyújtás-lazítás-feszegetés hatása már bőven a múlté, ráadásként pedig a második terhességem kissé "rendbe rakta" az ízületeimet csípőtájékon, ami soha nem gyógyul tökéletesre. 

Úgyhogy egy szép hétfői napon a kezdőknek is ajánlott órára óvakodtam be a Zámoly úti Prána Jógastúdióba. Először is meglepett a vegyes korosztály: a huszonév közepén járóktól egészen a hetven fölöttiig voltak a teremben, és a hölgyek mellett férfiak is. Oké, egy pont oda! Aztán persze az is hamar kiderült, hogy jó-jó, el tudom én végezni nagyjából szinten a feladatokat, de éppen a kötött izmaim miatt akkor is beleerőltetem magam az ászanába, ha az úgy nem precíz, és nem ugyanazt a hatást adja.

Mondjuk nekem nincs is otthon jógatéglám, meg jógahevederem, ami ilyenkor mankót nyújt, hiszen segítségükkel - mint a láb és kar meghosszabbítása - akkor is el tudjuk végezni helyesen a gyakorlatot, ha egyébként nem vagyunk (még) elég hajlékonyak. Nekem jó volt, hogy saját tempómban haladhattam, és az sem volt ciki vagy kellemetlen, ha két jógatégla helyett háromra ültem. De ami legfontosabb: otthon senki sem állt mellettem, aki pontosan látta, hogy nem rossz amit csinálok, csak éppen a vállam ne a fülem, hanem csípőm felé mozduljon. Úgyhogy ennyit arról, hogy mennyire ismerjük egymást a testem meg én...  

Azt sem tudtam átélni az itthoni jógázás közben, hogy milyen az, amikor tényleg le tudok csendesedni. Mert éppen annyi idő van arra szánva, amennyi ahhoz kell, hogy ráhangolódjak, majd utána "lejöjjek" a jógáról. Amitől kerekké válik az egész és többet ad, mint egy bármilyen edzés. Amitől békés lesz a világ, és úgy érzi az ember, hogy megérkezett. 

Így a negyedik óra után hiszem, kötelező jelleggel kellene felírni a jógát mindenkinek, úgyhogy egy biztos: a jóga marad! És nem csak itthon, hiszen kizárt dolog, hogy ne tudjam legalább hetente egyszer beilleszteni a napomba. Ja, és a cél, hogy igenis olyan lazák és erősek legyenek az izmaim, hogy ha ahhoz van kedvem, magam köré tudjam tekerni a lábamat, miközben egyetlen kezemen tartom a testemet. Meg persze a tökéletes alak is, de előbbi cél megvalósítására pillanatnyilag nagyobb esélyt látok... 

Van az úgy, hogy nem elég lazák az izmaink (Fotó: Horváth Reni)
Van az úgy, hogy nem elég lazák az izmaink (Fotó: Horváth Reni)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Ez is van

Eseménynaptár

  • Novák: 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját
    Novák: 30 ezer fiatalnak térítették már vissza a nyelvvizsgadíját
  • Felfüggesztés - a tűzifa-árusokat is fokozottan ellenőrzik
    Felfüggesztés - a tűzifa-árusokat is fokozottan ellenőrzik
  • Kovács: tovább erősödik a hazai gazdaság
    Kovács: tovább erősödik a hazai gazdaság
  • Még van idő beszerezni a karácsonyfát
    Még van idő beszerezni a karácsonyfát
  • HÍRADÓ 1-kor 2018. december 17.
    HÍRADÓ 1-kor 2018. december 17.
  • Adventi vásár - gyönyörködjenek a polgármester irodájából
    Adventi vásár - gyönyörködjenek a polgármester irodájából
  • Életbe lépett a kikapcsolási moratórium
    Életbe lépett a kikapcsolási moratórium
  • Felgyújtanak egy fát - tűzmegelőzési bemutató lesz a Skála parkolóban
    Felgyújtanak egy fát - tűzmegelőzési bemutató lesz a Skála parkolóban
  • Corelli, Bach, Händel – közös karácsonyi koncert a Szent Imre templomban
    Corelli, Bach, Händel – közös karácsonyi koncert a Szent Imre templomban