5 évnél régebbi cikk

Életre kel a történelem az ExperiDance előadásában
·Kultprogram·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
ExperiDance
Életre kel a történelem az ExperiDance előadásában
·Kultprogram·Utolsó frissítés: undefined

Mintegy százan táncolnak majd egyszerre a színpadon az ExperiDance Ezeregyév Generációk előadásában október 20-án délután és este az Alba Regia Sportcsarnokban.

A nagyszabású produkció ugyanis a társulat bemutatkozó előadásának, az Ezeregyévnek a látványos újrateremtése. A mostani előadásban az egyes szerepeket az évek során alakító táncművészek sorra a színpadra lépnek majd:

Sok Évát, sok Ádámot, sok Lucifert, angyalkákat és ördögöket láthatunk majd - mesélte Román Sándor alapító, a darab koreográfus-rendezője. - „Ez volt az országban az első néptánc alapokra helyezett, egész estés műsor. A története és a cselekménye olyan, amit a prózai színházi produkcióktól, a musicalektől vagy az operától megszoktunk. Ezért vagyok büszke erre, mert ez egy teljesen új a műfaj, amit az ExperiDance teremtett meg. Ebben nagy segítségemre volt Schwajda György, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, drámaíró, rendező, aki rámutatott arra, hogy ez a táncművészet akkor fog arra a rangra emelkedni, amit más elbeszélő, cselekménnyel bíró műfajok tudnak, ha mi is megteremtjük táncban azt, hogy legyenek karakterek, legyen tartalma, cselekménye, üzenete, és két órán keresztül le tudja kötni a nézőt. Azt gondolom, hogy mi az Ezeregyévvel ezt az elvárást teljesítettük. Szinte minden előadásunk kétfelvonásos, egész estés és ezen alapelvek mentén született. Az új darabokban már nem csak a tánc dominál, hanem prózát, zenét, éneket és különféle technikai innovációkat vonunk be annak érdekében, hogy az előadás még színesebb legyen.”

Román Sándor az eredeti darabban a Teremtőt alakította. A szerep most Patonai Norberté, és remélhetőleg a székesfehérvári színpadon mindkettőjüket láthatjuk majd. „Nagyon igyekszem odaérni  - mondta Román Sándor. - Van egy tánckarunk Németországban, akikkel pontosan azon a hétvégén lesz egy nagy show premierje egy arénában péntek este. Ezért szombat reggel tudok majd visszaindulni, de bízom benne, hogy a második előadás végén már ott állok a színpadon. Székesfehérvár egyébként is különleges helyszín az ExperiDance számára: itt tartottuk az ExperiDance első edzőtáborát az Ezeregyévre készülve tizennyolc évvel ezelőtt. Hahn-Kakas Istvánnak köszönhetően kaptunk próbatermet a Táncházban. Sokat dolgoztam Székesfehérváron, nagyon szeretem a várost.”

Patonai Norbertnek szintén közel áll a szívéhez Székesfehérvár: „Kislányommal egy időben egy évben egyszer apa-lánya programként felkerestük az ország egy-egy nagyobb városát, az első ilyen éppen Székesfehérvár volt. Szállást foglaltunk, és bejártuk a nevezetességeket, templomokat, a régi patikát. Nagyon szeretem Székesfehérvárt.”

Patonai Norbert az előadásról a következőket mesélte: „Én a Teremtő leszek, aki Ádámot és Évát vezeti majd keresztül egy időutazáson, melyben felvonultatjuk Magyarország történelmének fontos eseményeit. Tánckarunk több mint harminc táncosból áll, de ebben az előadásban fellépnek azok a régi szereplők is, akik korábban alakították a karaktereket, valamint a közel százhatvan fős táncakadémiánk növendékei közül is sokan. Így egyes jelenetekben mintegy száz táncművész lesz egyszerre a színpadon!"

 Az ExperiDance-nek közel húsz évvel ezelőtti alapítása óta több mint kétezerötszáz telt házas előadása volt szerte a nagyvilágban, tizenhét országban. Több mint két és fél millióan látták az előadásaikat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek