Rain4 °C
2018. november 20. kedd Jolán
Menü

Milyen a jó önéletrajz 2018-ban?

Milyen a jó önéletrajz 2018-ban?
Vajon mi kerüljön bele, hogy el is olvassák? (Fotó: Horváth Reni)

Ha egy szóval akarunk válaszolni erre a kérdésre: rövid! Lényegre törő, látványos, és mindenképpen fényképes.

Létezik az a kétségbeesett munkakeresési helyzet, amikor naponta akár ötven helyre is elküldjük az önéletrajzunkat, csak végre legyen már valami. Ha azonban nem itt tartunk, hanem célirányosan szeretnénk váltani egy adott pozícióra, vagy próbálkozunk egyes bennünket érdeklő területeken, az önéletrajzunkat érdemes testre szabni minden egyes jelentkezéshez.

Legyen rövid és figyelemfelkeltő!

Elkészíthetjük persze a hagyományos séma alapján is, miszerint az elején feltüntetjük a végzettségeinket időrendi sorrendben, majd pedig a korábbi munkahelyeinket és az ott betöltött pozíciót. De ha több különböző területen dolgoztunk már az évek során, akkor csoportosíthatjuk a tapasztaltainkat az egyes területek szerint, felsorolva, hogy melyik munkakörben hol, mikor dolgoztunk.

Lényeges, hogy az önéletrajz kompakt, rövid legyen. - adott tanácsot Horváth Tünde, az egyik fehérvári munkaerő kölcsönző cég hr bussiness partner munkatársa. - Érdemes látványosan tagolni, keretes kiemeléseket elhelyezni benne, hogy a fontosabb információkon egyből megakadjon a fejvadász cégek munkatársainak szeme. Hiszen rengeteg önéletrajzot kell átnézniük, általában kevés idő marad egy-egy jelentkezőre. Ha nagyobb vállalatoknál dolgoztunk korábban, jó ötlet lehet az ő logójukat elhelyezni a szövegben, ezekre azonnal ráirányul a figyelem.”

Csakis az igazat!

Horváth Tünde felhívta a figyelmet arra is, nem érdemes lódítani az önéletrajzban, például a nyelvtudásunk mértékéről, hiszen akár már az első beszélgetésnél lelepleződhetünk, attól kezdve pedig lőttek a bizalomnak.

Sokan azért nem tesznek fényképet az önéletrajzba, mert el akarják kerülni az előítéleteket, tartanak attól, hogy a külsejük alapján ítélik meg őket. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy anélkül személytelenné válik a dokumentum, nem lesz éppen bizalomgerjesztő. „Akkor lesz igazán korszerű egy önéletrajz, ha lehetőség szerint a LinkedIn profiljukat is belinkelik a szellemi pozícióra pályázók, hogy még részletesebb képet  lehessen kapni róluk.” - teszi hozzá Horváth Tünde.

Mi a helyzet a fizikai munkával?

Azoktól, akik operátori munkára jelentkeznek, nem feltétlenül elvárt az önéletrajz készítése. Egyes cégek azonban kérhetik, és alapvetően hasznos is, ha összefoglaljuk a korábbi tapasztalatainkat. A munkaerő kölcsönző cégek természetesen segítenek a betanított munkára jelentkezőknek a dokumentum elkészítésében: „A munkáltató a jól összefoglalt információkból le tudja szűrni, hogy mennyi betanításra lesz szükség, mennyire könnyen jön majd bele az illető az adott feladatkörbe.” - teszi hozzá a szakember.

Lakcím: igen vagy nem?

A szakértő elmondása szerint különösen a felsőbb pozíciókra jelentkezők között jellemző az, hogy nem írják rá a lakcímüket az önéletrajzra, gondolván: a mai világban egyre több feladat végezhető el otthonról is. Bármennyire rugalmasnak is ígérkezik azonban az adott pozíció, mégis javasolt a lakóhelyünket feltüntetni a jelentkezésen. A munkáltató számára költséghatékonyság szempontjából fontos lehet, hogy tisztában legyen azzal, milyen távolságra lakunk a munkahelytől. Jó, ha már az elején kiderül, hogy ez megfelelő-e a számára.

További ajánlatok:
 www.dekra-akademie.hu
www.kdriu.hu
www.metal.videoton.hu

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Programok mára
    Programok mára
  • 60 éves a Jelenkor - jubileumi est lesz
    60 éves a Jelenkor - jubileumi est lesz
  • A magyar-horvát kiegyezés horvát szemmel
    A magyar-horvát kiegyezés horvát szemmel
  • Kodolányi Szabadegyetem - II. Andrásról szól a holnapi előadás
    Kodolányi Szabadegyetem - II. Andrásról szól a holnapi előadás
  • Késes támadás volt Brüsszelben
    Késes támadás volt Brüsszelben
  • Újabb munkahelyek - kutatás-fejlesztési központ épül Érden
    Újabb munkahelyek - kutatás-fejlesztési központ épül Érden
  • Olcsóbb lesz a benzin
    Olcsóbb lesz a benzin
  • Szijjártó: 12,5 milliárd forintos beruházással épül kutatás-fejlesztési központ Érden
    Szijjártó: 12,5 milliárd forintos beruházással épül kutatás-fejlesztési központ Érden

Eseménynaptár