5 évnél régebbi cikk

Érezni és élvezni kell az ízeket, nem szabad telhetetlennek lenni! - interjú Gruber Nóri borkirálynővel
Fehérvár Médiacentrum fotójaÉrezni és élvezni kell az ízeket, nem szabad telhetetlennek lenni! - interjú Gruber Nóri borkirálynővel

A móri Gruber Nóri életében gyerekkora óta jelen vannak a szőlőszüretek, így a borászat mestersége sem idegen tőle. Ennek megfelelően adott volt, hogy induljon a móri borkirálynő választáson, ám 2016-os, első versenyén éppenhogy lecsúszott a győzelemről. A lelkesedése két év után sem hagyott alább, aminek meg is lett az eredménye: Nórit választották a 2018-as év Móri Borkirálynőjének. Erről, a versenyről és a borkirálynő teendőiről beszélgettünk.

Mit jelent pontosan a borkirálynői cím? 

Ha valakit borkirálynőnek választanak az dióhéjban azt jelenti, hogy ő képviseli a Móri Borvidéket és a móri borokat. A cím megszerzése nem egyszerű: küzdelem és tanulás van mögötte, nem beszélve arról, hogy bizonyos dolgokhoz érteni is kell, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Tudni kell bánni az emberekkel, beszélgetni velük, de olykor elég csak meghallgatni őket.

Mikor választották meg az első Móri Borkirálynőt?

Az első móri borkirálynő választást 1998-ban tartották, akkor Tálos Katalin nyerte el a címet. A versenyt azóta minden évben, 2016 után pedig két évente rendezik meg. Az ötletgazda Möllmann Günterné volt, akit azóta is a "Borkirálynők édesanyjaként" tartanak számon.

Miért jelentkeztél a versenyre?

Gyerekkorom óta jelen van az életemben a szőlő és a bor. Nagypapám kertjében is megtalálható a népszerű gyümölcs, amiből a mai napig bort is készít. A kis családi szüreteken is mindig jelen voltam, együtt szedtük a szőlőt, amit aztán néha meg is taposhattam. Évekkel később aztán a szőlőn kívül már a bor is elkezdett foglalkoztatni. Nagymamám a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületének tagja, akinek hála a Móri Borvidéken tartott bormustrákon többször is részt vettem, így egyre több tudást sajátítottam el a nemes italról, és egyre kíváncsibb is lettem.

2016-ban már indultam a borkirálynő választáson, ám akkor udvarhölgy lettem. Amikor megtudtam, hogy a második helyezést értem el, akkor ez engem nem elkeserített, hanem megerősített, és arra ösztönzött, hogy folytassam a munkát, és visszatérjek a következő alkalommal. Az elmúlt két év segített abban, hogy többet tudjak és felkészültebb legyek, mint korábban. Illetve most már másfél éve segédkezem Miklós Csabi pincéjében a vendéglátásban is, és többször már egyedül tartottam borkóstolót. Ezek mind a javamra váltak, aminek meglett az eredménye.

Azt már látjuk és tudjuk, hogy a borászat mindig is jelen volt az életedben. Ezen kívül mi az, amivel szívesen foglalkozol még?

A bor és szőlő mellett mindig is nagy szerepe volt az életemben az irodalomnak, azon belül is a verseknek. Ezért indultam 2014-ben az V. Fehérvári Versünnepen, ahol nagyon jól éreztem magam. A felkészülés alatt a mentorom Keller János volt, és csodálatos volt a közös munka. A döntőben Petőfi Sándor Világosságot című versét mondtam el, ami úgy gondolom, még ma is nagyon aktuális. Nagy mérföldkő volt az is az életemben, nagyon felemelő érzés volt hallani a zsűri véleményét.

Tisztán emlékszem, hogy Radnay Csilla még valami olyasmit is mondott, hogy annyira mély átérzéssel mondtam a verset, hogy Petőfi szelleme mögöttem állt. Ez mindennél többet jelentett és jelent a mai napig. Egyébként a borkirálynő választáson is megmutattam ezt az oldalam: Azurák Mihály Ölelés című versét adtam elő.

Hogyan nézett ki a borkirálynő választás? Mi alapján döntött a zsűri?

Két részből állt: elméleti és gyakorlati feladatsorból. Az elmélethez már a jelentkezéskor megkaptuk az anyagot, amit a bornapokig megtanultunk, majd záporoztak is a kérdések - erre a verseny kezdete előtt került sor nyugodt, csendes körülmények között. A gyakorlati feladatok közül csak hármat kellett megoldanunk, ezt viszont már a zsűri és a közönség előtt. Idén fel kellett ismernünk a Móri Ezerjót (a borvidék zászlós bora), lopóznunk kellett és szőlőt is tapostunk.

Mindent pontozott a zsűri a feladatnak megfelelően, helyes válaszok alapján, illetve technikai szempontból, majd végül meghozták a döntést. Az estét (október 5., péntek) fellépők színesítették, hogy két feladat között a jelöltek is pihenhessenek és a közönség is szórakozzon.

Hogyan készültél a megmérettetésre?

Az elméletet - nem volt mese - meg kellett tanulnom. Ebben a családom és a barátaim is segítettek, hibás választ nem tűrve kérdeztek ki. A gyakorlati feladatok között csak néhányra tudtam készülni, például rengeteg bort nyitottam ki (ahol kellett, mindig én csináltam). Régi eszközöket is megnéztem, hátha azok felismerése lesz, illetve vízzel gyakoroltam a lopózást.

Hogyan élted meg, amikor kimondták a neved?

Nagyon örültem! A sírás kerülgetett, amiből végül könnyes szemű mosolygás lett. Nem hittem el, hogy végre elértem azt, amit már évek óta szeretnék, és amire szintén évek óta készülök. Aztán jött a sok gratuláció, amiből talán mostanság ocsúdok fel.

Milyen feladatai vannak a borkirálynőnek?

Sok rendezvényen kell majd részt vennem, ahol prezentálhatom a Móri Borvidéket és borainkat. Hívni és biztatni fogom az embereket, hogy látogassanak el hozzánk, kapcsolódjanak ki, akár aktívan is, mert nagyon sok lehetőség van. Fel szeretném hívni a figyelmet a kulturált borfogyasztásra is, hiszen annyi mindent fel lehet fedezni egy korty borban: ízek, illatok, amik aztán emlékeket csalnak elő. Ami fontos: érezni és élvezni kell az ízeket és nem szabad telhetetlennek lenni! Szeretném, hogy mindenki megismerje Mórt és a Móri Borvidéket, mert mint borkirálynő ezt szívügyemnek érzem.

Milyen eseményen veszel részt legközelebb, mint Móri Borkirálynő?

Legközelebb november 11-én jelenek meg hivatalosan, mint borkirálynő: ekkor a Móri Borbarát Hölgyek Egyesületével Asszonyfarsangot tartunk. November után pedig olyan gyorsan beköszönt a tél, hogy észre sem vesszük. És ha már tél, akkor természetesen a téli bormustráké lesz a főszerep, ahol én is jelen leszek. A bormustrákon kóstolják meg, illetve értékelik az újborokat a Móri Borvidék borászai.

Szinte adja magát a kérdés: melyik a borkirálynő kedvenc bora?

Nincs konkrét kedvencem: számos általam preferált bor van, több pincészettől is. Sok helyen hallottam, hogy azt mondják: csak a száraz bor a bor. Én ezt egyáltalán nem így gondolom. Mindenkinek megvan a saját ízlésvilága, máshogy éljük meg az ízeket, és például egy édes is lehet ugyanolyan értékes, mint egy száraz bor.

Ha egy bort ki kell emelnem, az a Móri Ezerjó, amelyet az ezer arca miatt szeretek. Próbálkoztam már száraz, félszáraz, késői szüretelésű, illetve töppedt Ezerjóval is. Az az igazság, hogy mindegyik nagyon ízlett!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek