5 évnél régebbi cikk

Tudnivalók a temetők nyitvatartásával és a közlekedéssel kapcsolatban a hosszú hétvégére
Fehérvár Médiacentrum fotója
reformacio.mnl.gov.ji
Tudnivalók a temetők nyitvatartásával és a közlekedéssel kapcsolatban a hosszú hétvégére

A rendőrség és a Városgondnokság fokozott biztonsági intézkedésekkel készül a hosszú hétvégére. A kegyeleti napok alatt több szolgáltatás is segíti a temetőkben nyugvó szeretteikről megemlékezőket, emellett forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Kezdjük talán a legfontosabb infóval, a székesfehérvári temetők az alábbiak szerint lesznek nyitva az elkövetkező napokban:

A Béla úti, Csutora-, Hosszú-, Szedreskerti, Fecskeparti, Sóstói rk., Börgöndpusztai, Kisfaludi temetőkertek

- október 31-én 7 és 19 óra között,
- november 1-jén és november 2-án 7 és 21 óra között,
- november 3-án és november 4-én 7 és 19 óra között,
- november 5-től február 28-ig 7 és 17 óra között.

Az önkormányzati temetőkben nyugvó szeretteikről megemlékezőket ebben az esztendőben is számos ingyenes szolgáltatással segíti a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. A sírhelyek rendbetétele céljából a cég kőzúzalékot biztosított 2018. október 24-én a kezelésében lévő kilenc temetőkertben. A kegyeleti napok ideje alatt forgalomkorlátozást és rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be. A Fejér Megyei Önkormányzatok Kegyeleti Központ Kft. által üzemeltetett rendezvényterem a Béla úti temető főbejárata mellett, 2018. november 1-jén 10 és 16 óra között nyitva áll a látogatók előtt. A város ökumenikus megemlékezésére a "Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása" címmel 2018. november 1-jén 16 órától kerül sor a Béla úti köztemető virágokkal díszített ravatalozójánál.

A Béla úti köztemetőt érintő intézkedések:

A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt 2018. november 1-től november 4-ig (csütörtök, péntek, szombat, vasárnap) kizárólag reggel 7 és délelőtt 11 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. Ezen időpont után gépjárművel tilos behajtani a temetőbe.

A Béla úti köztemető területén az ingyenesen használható, elektromos hajtású kisbusz 2018. november 1-től november 4-ig 9:15 és 17:00 között folyamatosan közlekedik, igazodva mind a négy napon a KNYKK 26-os és 31-es autóbuszjárataihoz, segítve a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében.

A Béla úti köztemetőben felállított kopjafánál a másutt nyugvó szeretteikről megemlékezők gyertyát gyújthatnak és elhelyezhetik a kegyelet virágait.

A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a hatóság jelenlétével a temetők védelmére, a virág és egyéb lopások csökkentésére. A temetőkertek nyugalmát, az általános rendet a temetőellenőri szolgálat, a Városgondnokság rendészeti szolgálata biztosítja. A kegyeleti emlékezés napjaiban a közterület-felügyelet is fokozott jelenléttel, a Városi Rendőrkapitányság szakemberei pedig a járőrözés mellett, ha szükséges a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom miatt, annak irányításában is közreműködnek. A Városgondnokság együttműködési megállapodást kötött a Városi Polgárőrséggel, melynek tagjai a temetők területén, valamint a parkolókban tartanak állandó és folyamatos ellenőrzést.

Arra kérik a temetőkbe látogatókat, hogy aki megteheti, gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen.

A hatóság felhívja a személygépkocsival közlekedők figyelmét, hogy a parkolókban hagyott gépkocsikban ne hagyjanak értéktárgyakat.

A méltó és kegyeletteljes megemlékezés, valamint a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében – az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül – a temetőkertekben 2018. október 29. és november 4. között tilos a vállalkozásszerű munkavégzés!

A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. A sírhelyek rendelkezési jogának lejárati ideje a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu címen is ellenőrizhető.

November első napjaiban átmenetileg kétirányú lesz a Fiskális út

A kegyeleti napok idején várhatóan megnövekszik a Béla úti köztemető környékén a közlekedők száma. Erre tekintettel

október 31-én 17 órától november 5-én reggel 7 óráig visszaállítják a kétirányú forgalmi rendet a Fiskális út Béla út – Túrózsáki utca közötti szakaszán.

 A „31” és „31E” buszjáratok azonban nem kerülnek vissza az eredeti útvonalukra, hanem továbbra is a terelőútvonalon közlekednek. A kegyeleti időszakot követően folytatódik a Fiskális úti vízvezeték-hálózat rekonstrukciója. 2018. november 5-én reggel 7 órától – az építési munkálatok megkezdésével egyidejűleg – visszaállításra kerül az egyirányú forgalmi rend, a Fiskális út Béla út – Túrózsáki utca közötti szakasza a Béla út irányából egyirányú útként üzemel majd a Pozsonyi út irányába.

 Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség

A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az időszakban a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is kiemelt figyelmet fordít a megnövekedő forgalom kezelésére, a balesetek és bűncselekmények megelőzésére, továbbá a temetőkben és azok környékén a közrend és közbiztonság fenntartására.

A nyugodt megemlékezés biztosítása érdekében a rendőrök 2018. október utolsó és november első napjaiban fokozott ellenőrzéseket tartanak az utakon és a temetőkben, mely elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedőkkel szemben is fellépnek.

A közrendvédelmi és bűnügyi szakterület munkatársai a nagyobb forgalmú sírkertekben a polgárőrökkel együtt látnak el szolgálatot, megelőzve, illetve megakadályozva az ilyenkor gyakrabban előforduló bűncselekmények elkövetését.

A lakosságot is arra kérik, hogy a következő napokban fokozottan ügyeljenek az alkalmi tolvajok megjelenésére! Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak vonzóak a tolvajok számára. A gépjárművel közlekedők a gépjárműlopások- és feltörések megelőzése érdekében minden esetben zárják le a járművüket, még akkor is, ha csak rövid időre távoznak, és ne hagyjanak látható helyen értéktárgyat a gépkocsijukban! Amennyiben bűncselekmény elkövetését észlelik, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Források: police.hu, ÖKK/Bácskai Gergely

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek