Cloudy2 °C
2018. december 14. péntek Szilárda
Menü

A zene a legfőbb közös nyelv – beszélgetés Ruff Tamással, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmesterével

A zene a legfőbb közös nyelv – beszélgetés Ruff Tamással, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmesterével
Lassan tíz éve fehérvári katonazenekar karmestere (Fotó: Horváth Reni)

Nyolc éves kisfiúként kézen fogta édesanyját, és magával húzta a zeneiskolába, hogy írassa be trombita órákra. Tizenévesen biztos volt benne, hogy egy nagy, nemzetközi szimfonikus zenekarban fog majd zenélni. Akkoriban nem gondolta volna, hogy végül karmester lesz, azt meg végképp nem, hogy katona is.

Mint Ruff Tamástól megtudtam, országosan egyedülálló, hogy a helyi katonazenekar adja egy az egyben egy színházi előadás zenéjét. Büszkék lehetünk, hogy ez Fehérváron történt meg: a Chicago című musicalben városunk helyőrségi zenekara közreműködik.

Ez egy úttörő dolog – mondja Ruff Tamás. – Öt éve már egyszer volt ilyen, a Lear királyban. Nagyon szeretem a színházi világot. Számomra így kerek a torta: a katonazenekari főállásom mellett a színházi feladatok, mint a tortaszeletek, szépen kiegészítik egymást. A helyőrségi zenekarral hagyományos adventi hangversenyünkre is mindig hívunk színész közreműködőt. Idén, december 2-án Varga Gabriella, a Vörösmarty Színház színművésze lépett fel velünk. Ott volt Radics Éva, aki a  Ciszterben tanít éneket és a Musicolore énekegyüttest vezeti, és a Full Moon Vokálegyüttes is. Jó érzés ilyen magas kvalitású vendégművészekkel együtt dolgozni, igazi művészeti találkozópont egy ilyen alkalom. Egyébként a vezénylésről is a színházban tanultam a legtöbbet. Hogy miként tartsak össze úgy egy három órás produkciót, hogy ne csak a zenekarral, hanem az énekesekkel, színészekkel, díszítőkkel, műszakkal, a teljes stábbal összhangban legyünk.

Szeretsz is közönség előtt szerepelni, vagy az egyszerűen a velejárója annak a zenei tevékenységnek, amit végzel?

Mindig is zenélni akartam, és az hozta magával, hogy fel is kell lépni. Azt, hogy ne izguljak a szereplések előtt, csak felnőttként tanultam meg. Fokozatosan hozzászoktam. Fel kellett ismernem, hogy az emberek tényleg nem azért jönnek oda, hogy a hibát keressék, hanem szórakozni. És ha véletlenül hibázol, ahogy ez a legnagyobbakkal is megtörténik, akkor tovább kell lépni. Jó esetben észre sem veszik - ha tudsz korrigálni.

A Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválon (Fotó: ÖKK)
A Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválon (Fotó: ÖKK)

Hogyan indult az az út, ami végül a katonazenekari karmesterséghez vezetett?

Unokabátyámnál láttam trombitát és a tévében a koncertfelvételeken is megtetszett, szerettem volna megtanulni. Ezt a tervemet anyukám először nem vette komolyan. Ezért nyolc évesen elmentem egyedül a nagykanizsai zeneiskolához, elolvastam a kiírást a pótfelvételi időpontjáról. Aznap ott vártam anyukámat a munkahelye előtt, kézen fogtam és vittem, hogy írasson be trombita órákra. Simán fel is vettek. Egy nagyon kiváló zenész, Baráth Zoltán lett a tanárom, egy igazi nagybetűs művészember, akinek a zene mindenestől fontos volt. Széles zenei látókörrel ajándékozott meg. Egyre több időt töltöttem el nála, amikor épp nem engem tanított, hanem másokat, addig zenét hallgattam. Elég komoly jazz zenéket ismertem meg így. Amikor a többiek az osztályban Első Emeletet hallgattak, én Weather Reportot, meg Herby Hancockot. Tizenhárom évesen már tudtam, hogy zenész szeretnék lenni.

Zenészként bejárta Európát (Fotó: Bublik Róbert)
Zenészként bejárta Európát (Fotó: Bublik Róbert)

Továbbra is kifejezetten trombitás?

Akkor az volt az elképzelésem, hogy trombitás leszek egy nagy szimfonikus zenekarban, mondjuk Berlinben. Le is érettségiztem trombita szakon jelesre, de elsőre nem vettek fel a főiskolára. Így kerültem az egyetemre ének-zene, karvezetés szakra. Eleinte traumaként éltem meg, hiszen megőrültem azért, hogy zenekari muzsikus legyek. Elkezdtem az egyetemet, majd egyre jobban megtetszett a vezénylés, ahogy általa létre lehet hozni valamit. Kiváló professzorokat, tanárokat ismertem meg. Következő évtől azért párhuzamosan elkezdtem a Zeneművészeti Főiskola trombita szakát is. Mindeközben trombitásként játszottam a Pécsi Szimfonikus Zenekarban. Velük jártam be Európát.  A fúvószenekarokkal ott voltam az összes fúvós fesztiválon, közben éjszakánként az egyetemi klubokban játszottunk a jazz-rock-funky zenekarunkkal. Szerettem volna kimenni Salzburgba is tanulni trombita szakra, de nem vettek fel. Amikor hazafelé vonatoztam onnan, azon törtem a fejem, hogy mibe foghatnék bele helyette: és egyszer csak beugrott, hogy elkezdek fúvószenekari karnagy szakra járni. Addigra már megvolt az egyetemi diplomám kórusvezetésből, és rájöttem, hogy szeretném megtanulni ugyanezt zenekarral is.

A szereplés is együtt jár a zenéléssel (Fotó: ÖKK)
A szereplés is együtt jár a zenéléssel (Fotó: ÖKK)

Mi az, amit addigra ennyire megszerettél benne?

Szeretek emberekkel dolgozni, jó zenészekkel együttműködni, létrehozni szép dolgokat. Kell tudni az emberek nyelvén beszélni, hiszen sokszor ugyanazt akarjuk, de más nyelven beszélünk. Ez a legtöbb probléma oka, amit látok körülöttem a világban. A legfőbb rendezőelv mégis a zene. Sokszor láttam olyat, hogy emberek, ha össze is vesztek, a színpadon egy közös nyelven, a zenéén mégis tudtak együttműködni. Mert az mindenki számára egyértelmű.

Jól gondolom, hogy a zene mellett azért az irányításról is szól ez a feladat?

A karmesterségben nagyon fontos a személyiség. Már az sem mindegy, hogyan lépek be a terembe, hogyan állok oda a zenekar elé. Hogyan tudom elérni, hogy tolmácsolják az érzelmeket, amiket ki akarok fejezni, és közben teret is engedjek a zenészeknek. Pécsett a főiskolán még úgy gondoltam, hogy Pesten a rendőrzenekarban vagy a pénzügyőröknél próbálok majd elhelyezkedni később. Végül a Kaposvári Katonazenekarba kerültem, pedig nagyon nem akartam katona lenni. Egy szimfonikus zenekari próba közben az ütő szólam vezetője hevesen integetett, hogy beszélni akar velem. A szünetben közölte: az öccse Kaposváron katona karmester, helyettest keres, és én leszek az. Hiába mondtam, hogy én nem szeretnék bevonulni, másnap közölte, hogy felhívta az öccsét azzal, hogy mindenképpen nála akarok dolgozni. Belementem, hogy kipróbálom, és húsz éve itt vagyok! Ott leszolgáltam tíz évet, Fehérváron meg lassan már a második tízet. Utólag hálás vagyok, hogy erősködött.

A vezényléshez fegyelmet is kell tartani (Fotó: Bácskai Gergely)
A vezényléshez fegyelmet is kell tartani (Fotó: Bácskai Gergely)

Tudsz szigorú  lenni?

Ha valaki nem tud fegyelmet tartani, akkor abból nem lesz produkció! Százötven emberből ha csak tizenöt beszélget, akkor a többinek tönkremegy a munkája.

Hallgatni milyen zenét szoktál?

Szeretek otthon a ház körül dolgozgatni, de azt leginkább csendben. Kertészkedés közben nem tudom elképzelni, hogy bömböljön a zene. De mostanában olyan sokat fúrok, faragok, építek és bontok, hogy idő után már jó volt egy kicsit bekapcsolni a zenét. Nagy örömmel hallgattam Hobo Blues Band albumokat, az volt az egyik, amin felnőttem, és a mai napig meghatározó számomra. Egyrészt mert jó zenék, másrészt az irodalmi töltete is nagy értéket képvisel szerintem. De ugyanolyan élvezettel hallgattam régi Karthago albumokat, vagy most a készülő filmzene koncert kapcsán egy kis Queent, mert a Hegylakó zenéjét is játsszuk majd. Albumokat lapozgatok a neten – ezt sem gondoltam volna korábban. Konzervatív vagyok, szeretem leemelni a polcról a lemezt. Jó cédét, bár bakelitem is van. Persze sok helyet foglalnak, de megvan az összes régi kazettám is. Komolyzenét viszont inkább célzottan hallgatok, nem csak úgy a háttérben. Arra oda kell figyelni.

Karácsony felé közeledve sincs megállás (Fotó: Horváth Reni)
Karácsony felé közeledve sincs megállás (Fotó: Horváth Reni)

Hogyan ünneplitek a karácsonyt a családoddal?

Nem vagyok egyedül a zene szeretetével a családban. Feleségem nem zenész, de ő is tizenkét évig csellózott. Három kislányunk van, egyikük fuvolázik, a legkisebb hegedül. A középső meg nagyon szeretett zongorázni, de most épp nem zenél. Ez nekem kicsit szívfájdalmam volt, amikor így döntött. Korcsolyázik, éjjel-nappal a jégpályán van, és emellett nem fér már bele a zene. De ő is művészlélek.
Eddigi években a december eleji adventi hangversenyünk jelentette számomra a hajrá végét, ami után egy-egy előadással, kisebb koncerttel lassan lecsengett az év, próbáltunk a 24-e felé közeledve lelassulni. Most viszont nem fogok tudni megállni, hiszen december 28-án kerül sor az előbb említett filmzenei koncertshow-ra, a Show of the Kings – Hollywood kicsiknek és nagyoknak produkcióra az Alba Regia Sportcsarnokban, és addig folyamatosan dolgoznom kell rajta, hogy jól sikerüljön. Le is ültünk a lányokkal  megbeszélni, hogy idén más lesz, mint eddig, mert apának most többet kell dolgozni. Csak néztek ránk és annyit kérdeztek: az adventi fényeket azért kitesszük? A házat feldíszíteni kívülről apai feladat, ami szinte egy egész napot igénybe vesz, mire minden fény a helyére kerül. Megfogadtam, hogy erre azért mindenképp szakítok időt, ha megkésve is.

Ruff Tamás (Fotó: Bublik Róbert)
Ruff Tamás (Fotó: Bublik Róbert)

Nagyszabásúnak ígérkezik a december végi koncertshow. Milyen régóta dolgoztok rajta?

Most zajlik a munka dandárja, de hosszú hónapok óta dolgozunk rajta napi szinten. Rengeteg feladatot jelent a zenék összeállítása, saját képünkre formálása, hogy ne csak lemásoljunk valamit, hanem egy kicsit a saját lelkünket, ízlésünket is belevigyük. Egyeztetni a zenészekkel, meghívott vendégekkel, technikákat összehozni, hiszen egy negyvenöt fős zenekarról beszélünk, és összességében egy százötven fős stábról. Mint egy színházi produkció, csak ez egy koncert-show. A vetítéseket is össze kell vágni, zenével összehangolni, hangszereléseket, átiratokat készíteni. Lesznek benne kifejezetten felnőtteknek szóló filmzenék, és gyerekeknek valók is, mint az Így neveld a sárkányodat című film zenéje, vagy Hans Zimmer muzsikája az Oroszlánkirályból.

Mégis mikor van időd minderre?

A hangszerelésre, amit egyébként szintén nagyon szeretek, leginkább éjszaka. Hosszú-hosszú órák és teljes csönd kell hozzá. Képes vagyok két-három órát is elbíbelődni egy-egy ütemmel. Volt a mostani adventi hangversenyünkön is olyan műsorszám, amit szerintem az országban sosem játszott még katonazenekar, kifejezetten erre az alkalomra készült. Nem is fellelhető a kottája, egy szál zongorakivonatból írtam át egy huszonöt fős zenekarra.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár