5 évnél régebbi cikk

Új fehérvári karácsonyi album készült
Fehérvár Médiacentrum fotója
Sipos Henriett
Új fehérvári karácsonyi album készült

Mits Márton és Horváth Dávid tagjai a Fehérvári Big Bandnek, de több formációban is játszanak tradicionális dzsesszzenét illetve popzenekarokban is közreműködnek. Most egy olyan formációban szerepelnek együtt, ahol karácsonyi dalokat játszanak, ráadásul az új lemez teljesen fehérvári. A Mits-karácsony, nagy karácsony című lemezen együtt zenél Vörös Tamás, Potesz Balázs, Zabos Regina, Horváth Dávid és természetesen Mits Márton. Dávidot és Marcit az új albumról kérdeztük, és arról, van-e dzsesszélet Fehérváron.

Hogyan jött a karácsonyi lemez ötlete?

Mits Marci: Egyik este egy filmet néztem, aminek a végén nagyon szép karácsonyi dal szólt, amit szaxofonon játszottak. Olyan jól, hogy kedvet kaptam hozzá, és arra gondoltam, kéne csinálnunk egy ilyet! Horváth Dávidot kérdeztem először, hogy lenne-e hozzá kedve, amire rögtön igent mondott. Megkerestük Vörös Tamást és Potesz Balázst, és megbeszéltük velük a lemezt. Nem tartom kizártnak, hogy minden karácsonykor tudunk ezzel koncertezni, és nagyon szívesen megyünk, mert saját ízünk szerint játsszuk a számokat, ami remélhetőleg a közönségnek is tetszik majd.

Ez akkor egy fehérvári produktum?

M. M.: Teljes mértékben. Tavaly az volt a gond, hogy viszonylag későn jutott eszembe, november közepén. Ha megvártuk volna, míg kijön a lemez, akkor a húsvéti nyúl kezébe tudtuk volna adni. Éppen ezért a felvétel ugyan elkészült, de úgy döntöttünk, hogy várunk még egy évet. Közben támogatóink is lettek: Cser-Palkovics András polgármester úrnak nagyon sokat köszönhetünk, mert azonnal a segítségünkre volt.

Horváth Dávid: Van még egy támogatónk, Lázár Zoltán építészmérnök, aki régi dzsesszmecénásnak számít a városban, eddig is sok dzsesszműsort támogatott. Ahogy meghallotta ennek a lemeznek a tervét, azonnal mondta, hogy ő is segítene benne.

Mi alapján választottatok dalokat?

H. D.: Olyan ismert dalokat játszunk, mint a White Christmas vagy a Csendes éj. Amiben mégis kicsit más, hogy a swing irányába mentünk el, mert fontos volt, hogy nagybőgő is megszólaljon a dalokban.

Ma mintha az akusztikus zene virágkorát élné. Olyan érzésem van, hogy a közönség szomjazza a hangszeres zenét, az akusztikus átdolgozásokat, mert attól eredetibb a zene.

M. M.: Magának az élő zenének kezd visszajönni az ereje, és a közönség igényli azt, hogy aki színpadra áll, az valóban tudjon zenélni, legyen szó akár popzenéről, akár rockzenéről. Nyilván a dzsessz műfajában eddig sem sok playbackbuli volt, de az igényt mi is érezzük. A kilencvenes években elindult a diszkóhullám, amikor az együttesek végig haknizták az országot, és két nap alatt megcsináltak akár hat-hét koncertet is. Most már a pop műfajában is egyre inkább élő zenekarral lépnek föl. Élőben máshogy szól a zene: lehetnek benne hangszeres szólók, improvizációk, és jó esetben ez igényes is.

H. D.: Ma már nem járunk koncertre egy-egy ”playback slágerért", hiszen minden fent van az interneten, bármit meg lehet hallgatni otthon is.

Más lesz a karácsony egy saját lemezzel?

M. M.: Én biztos, hogy szívesen beteszem a karácsonyfa alá, mert tényleg olyan dalok ezek, amiket mindenki ismer.

H. D.: Persze kérdés, hogy be lehet-e tenni egyáltalán a fa alá, mert csak száz darab CD jelent meg. Ez limitált példányszámnak számít, aminek inkább marketing értéke van, nem is hoztuk kereskedelmi forgalomba. Viszont az ismertebb internetes felületeken fent van a lemez, érdemes letölteni!

M. M.: A mai fiatalok szinte már azt sem tudják, mi az a CD-lemez. Viszont ezek olyan dalok, amiket a világon mindenhol ismernek, és nem kizárt, hogy ha valaki bármelyik országban célirányosan egy dalt akar meghallgatni, akkor a mi formációnkat találja meg.

Ha fehérváriként olvasom ezt a cikket és érdekel, akkor hogy találom meg?

M. M.: A Mits-karácsony, nagy karácsony név alatt biztosan, de ha dalcímre keres valaki vagy dzsesszzenét kíván karácsonyra, akkor is megtalálja.

Lesz-e koncert?

H. D.: Még egyeztetés alatt van, de reméljük, hogy élőben is bemutathatjuk!

Fehérváron most már évek óta van dzsesszfesztivál. Gondolom ez is hozzátesz ahhoz, hogy van értő közönség.

M. M.: Sajnos a karácsonyi dalokkal a nyári fesztiválon nem fogunk tudni fellépni, de tény, hogy az Alba Regia Dzsesszfesztivál nagyon sokat tesz hozzá. Ennek elődjét Bogárdi Ernő szervezte – emlékszem, tizennégy éves voltam, amikor ott először felléptem, és hatalmas élményt jelentett, mert nagyon sokan jöttek a koncertekre. Aztán sok-sok évig csend volt. Kolozsvári Kende csinálta a dzsesszklubot, aztán ő is nyugdíjba ment. Kiss Dóri szervez még koncerteket A Szabadművelődés Házában, de valójában nagyon kevés a fellépési lehetőség és kicsi a közönség is. A fesztivál ezt a hiányt valamelyest pótolja, hiszen világsztárok is jönnek, mint ahogy a hazai dzsesszélet krémje is itt van nagyon jó zenekarokkal.

Akkor most van dzsesszélet Fehérváron vagy nincs?

H. D.: Bár elvétve vannak koncertek, de dzsesszklub, ahol rendszeresen összejöhetnének a műfaj kedvelői, nincs. Pedig itt van a Gorsium művészeti iskola, a Kodolányi dzsessztanszéke, vagy a Hang-Szín-Tér is, mégis egy-egy nagy névre is csupán húsz-harminc-ötven fő jön el, ami nem tart el egy klubot.

M. M.: Régen, Kolozsvári Kende idején nagyszámú közönség előtt játszottak a zenészek, mondhatjuk, hogy akkor az Öreghegyi Közösségi Házban pezsgett a dzsesszélet! Érdekes paradoxon, hiszen a nyári dzsesszfesztiválon is nagyon sokan vannak, évközben viszont kevesebben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek