5 évnél régebbi cikk

Rengeteg érmet táncoltak össze 2018-ban a rockisok
Rengeteg érmet táncoltak össze 2018-ban a rockisok

15 arany, 16 ezüst és 24 bronzérem került a KID Rock and Roll SE táncosainak nyakába 2018-ban. Sőt, a Ljubljanában megrendezett Világkupán a hetedik helyet is sikerült megszereznie az egyesület Baby Dolls csapatának - Sevinger Dávid és Gönczöl Regina pedig a 13. helyen végzett.

Egy álmunk vált valóra azzal, hogy felnőtt nemzetközi nagyformációnk, a Baby Dolls a hetedik helyen végzett a decemberi Világkupán, Ljubljanában!” – újságolta az FMC-nek Putics-Bondor Virág, a Kid Rock and Roll SE elnöke – „A világ legjobb felnőtt formációit felvonultató mezőnyben csodálatos produkciót mutatott be csapatunk, akikre rettenetesen büszkék vagyunk! A versenyen részt vett felnőtt B párosunk, Sevinger Dávid és Gönczöl Regina is, akik szintén életük legjobb helyezését érték el, hiszen a rendkívül erős mezőnyben a 13. helyen végeztek. Hatalmas boldogság ez számunkra!”

A Baby Dolls egyébként az egyesület legrégebben táncoló csapata, akiket még Virág „nevelt ki”. A Kid Rock and Roll SE elmúlt 12 évében rajtuk kívül nagyon sok olyan formáció mutatkozott be a nagyközönségnek (és a zsűriknek), akik számtalan díjjal gyarapították az SE-t. Virág kezei alatt több ezer gyerek tanulta meg a rocky alapjait, s fejlesztette versenyzői szintre.

Az SE párosai általában mindig benne vannak a világversenyek nyolcaddöntőjében (vagyis az első 24-ben), formációik pedig a középdöntőkben (ami az első 12-t jelenti). Tavaly az egyik junior párosuk 14. lett a világbajnokságon. (Idén egy helyezéssel sikerült feljebb kerülni.) Az egyesület egyik C kategóriás párosa tavaly országos bajnoki címet szerzett, s magyar bajnoki második lett.

Az SE büszkeségei között meg kell említeni a Bartl Zsófia – Kirchkeszner Máté párost, mely Magyar Bajnoki harmadik helyezett és országos második helyezett lett idén. Ők 2018-ban felnőtt C kategóriában a nemzetközi versenyen ezüst és bronzérmet is szereztek.

„A versenyzők heti háromszor, négyszer edzenek másfél-két órát. A nulláról így három év alatt lehet eljutni egy kezdő versenyzői szintre. A legeredményesebbek mögött tízéves versenyzői, táncosi múlt áll.” – mesélte Virág – „A legszerencsésebb az, ha valaki három-öt éves korban táncos előkészítő foglalkozásokra jár, mert így könnyebben ráhangolódik a mozgásra. Ne felejtsük el azt sem, hogy a tánc fejleszti az önbizalmat, a színpadi szereplések pedig kiállást és szereplési rutint adnak a mindennapokhoz. Az élet minden területén hasznos, ha már gyermekkorban megtanulnak a fiatalok alkalmazkodni egymáshoz, s csoportosan együttműködni. Ez kedvezően hat a személyiségfejlődésükre. Ezt az alkalmazkodási képességet és a csapatmunkát a felnőtt életben, a leendő munkahelyükön is tudják majd kamatoztatni.”

Régebben alig láthattunk fiúkat a rocky-versenyeken, manapság viszont egyre több fiú kap kedvet ehhez a mozgásformához. Egy tanfolyamon ma már 4-5 fiú és 15 lány táncol.

S, ha már itt az év vége, s beléptünk a 2019-es esztendőbe, hát készítsünk egy számadást arról, milyen eredménnyel zárták a KID Rock and Roll SE csapatai a tavalyi évet:


TERÜLETI VERSENYEK

ARANYÉREM: 11 db.

CSINIZSARUK felnőtt kisformáció 3 aranyérem
PRODIGY PROJECT felnőtt nemzeti kisformáció, 1 aranyérem, területi ranglistavezetők
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA, felnőtt C páros 2 aranyérem, területi ranglistavezetők 
SEVINGER DÁVID – GÖNCZÖL REGINA, felnőtt B páros 5 aranyérem, területi ranglista vezetők

EZÜSTÉREM: 12 db.

POCAHONTAS children nagyformáció 1 ezüstérem, területi ranglista 3. hely
VENGA GIRLS, serdülő nagyformáció 3 ezüstérem, területi ranglista 2. hely
GRÚ - SOKK serdülő nagyformáció, 1 ezüstérem
ROCKER LADIES, junior nagyformáció 1 ezüstérem
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA, felnőtt C páros 1 ezüstérem 
PRODIGY PROJECT felnőtt nemzeti kisformáció, 1 ezüstérem
BABY DOLLS felnőtt nemzetközi nagyformáció 3 ezüstérem, területi ranglista 2. hely

 
BRONZÉREM: 21 db.

RADNAI KRISTÓF – NAGY NOÉMI children páros 3 bronzérem
POCAHONTAS children nagyformáció 4 bronzérem
FLAME PRINCESS children nagyformáció 1 bronzérem
VENGA GIRLS serdülő nagyformáció 1 bronzérem
ROCK - IT! serdülő kisformáció 4 bronzérem
GRÚ - SOKK serdülő nagyformáció, 2 bronzérem
GHOSTBUSTERS junior kisformáció 2 bronzérem
ROCKER LADIES junior nagyformáció 4 bronzérem

 
ORSZÁGOS VERSENYEK 7 db.

ARANYÉREM
UNSTOPPABLE, gyermek duó
AMAZONOK, gyermek csoport
TROLLOK, mini formáció

EZÜSTÉREM 2 db.
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA felnőtt C páros, országos ranglista 4. hely
HAPPY DAYS gyermek csoport

BRONZÉREM 2 db.
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA felnőtt C páros, országos ranglista 4. hely
GIRLSROCK, junior csoport

  1. hely
    CSINIZSARUK felnőtt kisformáció, országos ranglista 4. hely
  2. hely
    GHOSTBUSTERS junior kisformáció
    PRODIGY PROJECT felnőtt nemzeti kisformáció, országos ranglista 6. hely
  3. hely
    POCAHONTAS, children nagyformáció
    SEVINGER DÁVID – GÖNCZÖL REGINA felnőtt B páros, országos ranglista 6. hely

Nemzetközi versenyek
1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérem


Szlovákia: 
SEVINGER DÁVID – GÖNCZÖL REGINA felnőtt B páros 1. hely,
CSINIZSARUK felnőtt kisformáció 2. hely,
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA felnőtt B páros 3. hely
Slavonski Brod
KIRCHKESZNER MÁTÉ – BARTL ZSÓFIA felnőtt C páros 2. hely

VILÁGKUPA:
BABY DOLLS felnőtt nemzetközi nagyformáció Ljubljana 7. hely, Diepenbeek 8. hely,
SEVINGER DÁVID – GÖNCZÖL REGINA felnőtt B páros Ljubljana 13. hely, Zágráb 21. hely
Képalá: Horváth Zsófia Ibolya és Putics-Bondor Virág - edzők a Ljubljanai Világkupán

A táncosok eredményeihez edzőik is hozzájárultak, s mindazok, akik ötleteikkel, háttérmunkálatokkal, zenékkel segítették őket: Putics-Bondor Virág, Horváth Zsófia Ibolya, Kalmár Dóra, Köbli-Mohr Bernadett, Köbli-Mohr Laci, Bánhidi Dániel, Stieber Csaba, Kirchkeszner Máté, Dietel Zsófia.

A fiatalok jelenleg élvezik a téli szünetet, pár nap múlva pedig újult erővel készülnek a 2019-es versenyévadra.

Borítókép: Putics Bondor Virág
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek