5 évnél régebbi cikk

Megmutatjuk, melyik mobilok romlanak el a leggyakrabban
Fehérvár Médiacentrum fotójaMegmutatjuk, melyik mobilok romlanak el a leggyakrabban

A Blancco mobildiagnosztikai cég jóvoltából olyan nemzetközi elemzés készült, amely megmutatja, hogy az Android és az iOS operációs rendszerű mobiltelefonok közül melyek a leggyengébben muzsikáló darabok. Persze nem csak ennyiben merül ki a móka, a kutatásból a készülékek gyenge pontjaira is fény derül.

A Blancco (a minősített adattörlés vezető gyártója) szakemberei adattörlő és diagnosztikai szoftvereinek segítségével évente akár több millió mobilt is átvizsgálnak (majd egy jól irányzott mozdulattal minden adatot lekapnak róluk), így egyebek mellett könnyen fény derül azok alapvető problémáira is. 

Ennek értelmében az adattörlésben utazó cég adataiból nyerhetjük ki a legtöbb infót azzal kapcsolatban, mely készülékek romlanak el a leggyakrabban, illetve milyen meghibásodásokkal küszködnek a mobiltulajok. 

A 2018 decemberében közzétett adatok szerint a használt androidos és almás készülékek közös gyenge pontja a fejhallgató (aláírom, gyorsan lenullázódnak), de az esetek nagy százalékában más és más problémákkal viszik őket szervizbe.

Első körben az androidos készülékeket vesszük górcső alá: a Blancco kutatásaiból egyértelműen kiderül, hogy a robotos telók leggyakrabban meghibásodó része az első kamera vakuja (száz átvizsgált telefonból huszonhétben gondok vannak vele). Ezzel együtt a hátsó kamerával is gyakran akadnak problémák (17%), a GPS-modul sem mindig megbízható (13%), illetve a képernyő (13%) és az ujjlenyomat-olvasó 8%) is igen gyakran bekrepál.

Az iPhone-ok esetében a legnagyobb problémát (amit én is, de inkább jó páran tapasztalhattunk már) az akkumulátor idő előtti felmondása jelenti (8,6%), de viszonylag gyakrabban mondja be az unalmast a vezeték nélküli kapcsolódás (5%), az élő hívás (3,5%) és az ujjlenyomat-olvasó (1,5%) is.

Jó jó, de hogyan néznek ki ezek az adatok készülékekre lebontva?

A Blancco elemzései szerint az androidos telók közül a leggyakrabban (7,4%) az Oppo CPH1859-es modelljével (F7 Youth Edition) fordultak elő problémák, ezt követi a OnePlus 6 (5,7%), illetve a Xiaomi Redmi Y2 (4,6 százalékos meghibásodási aránnyal). A negyedik helyezett a Huawei Honor 7X nevű mobilja (4%), a meghibásodási verseny ötödik helyezettje pedig szintén Xiaomi által összerakott Redmi 5-ös készülék (3,9%).

A iPhone-oknál eléggé egyértelmű, hogy a tulajoknak a legtöbb problémájuk az iPhone 6 (20,8%) és a 6S (17%) modellekkel van. Itt kell megemlítenem, hogy én is az utóbbi készülékkel flangálok immár több mint három éve, és a hidegebb hónapokban való indokolatlan lemerülésen (volt, hogy 50%-nál megadta magát) kívül más problémám még nem volt vele. Le is kopogom. De lehet, hogy a szerencsésebbek köze tartozom.

Az iPhone-oknál a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az iPhone 7 (10,9%) léphetett, ezt követi az iPhone 7 Plus (8,8%), a meghibásodási sort pedig az iPhone 6S Plus (7,6%) zárja. A statisztikából egyértelműen kiderül, hogy - bár korábbi modellekről beszélünk -, aki régebbi iPhone-t szeretne használtan vásárolni, azt a biznisz megkötése előtt körültekintően kell tesztelni, máskülönben csalódás érhet, nem beszélve az ablakon kidobott pénzről. Mert ugye a korrekt ár-érték arány nem az iPhone-ok ismérve.

(Forrás: HVG Tech)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek