5 évnél régebbi cikk

Egyre több a szemét az utak mellett Fejér megyében
Fehérvár Médiacentrum fotója
internet.kozut.hu
Egyre több a szemét az utak mellett Fejér megyében

A kulturált viselkedés nem mindenki barátja, így továbbra sem egyedülálló látvány az autóból könnyed csuklómozdulattal kihajított szemét, amely aztán az út mellett landol. Csak tavaly, és csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatvanmillió forintot költött arra Fejérben, hogy a fent ábrázolt mozdulat "eredményét" felszámolják.

Zacskók, műanyag flakonok és fémdobozok az út menti árokban - sajnos továbbra is a nemzeti sport részét képezi Magyarországon az autóból szemétmesszedobó verseny, pedig a szeméthegyek felszámolása nem kevés pénzt és energiát emészt fel. Fejér megyében is sok gondot okoz a hulladék nem megfelelő elhelyezése, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai idén is kampányba kezdtek a környezettudatosság jegyében.

Érthető módon, hiszen a célközönség sajnos továbbra is adott: 2018-ban mintegy hatvanmillió forintot, és több mint kétezer munkaórát fordítottak arra, hogy felszámolják a közutak melletti szeméthalmokat megyénkben. Ráadásul a munka sziszifuszi, a gondosan megtisztított terülteken viszonylag gyorsan újratermelődik a szemét.

A problémáról és a Magyar Közút Nonprofit Kft. kampányáról a Fehérvár Televízió készített összeállítást:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek