5 évnél régebbi cikk

Főműsoridőben mutatta be a Duna Televízió Székesfehérvárt - Ilyennek látták ők a városunkat
Fehérvár Médiacentrum fotója
László Péter/Duna Televízió
Főműsoridőben mutatta be a Duna Televízió Székesfehérvárt - Ilyennek látták ők a városunkat

Szerda este ötven percig Székesfehérvár volt a Duna Televízió főszereplője. A Partitúra főműsoridőben mutatta be a város életét. Beszélgettek többek között Lengyel Zsófival, Fa Nándorral és Mits Gergellyel, de jártak Gorsiumban, és kipróbálták az Alba Innovárt is.

Még tavaly szeptemberben indult a Duna Televízión a Partitúra. Az önmagát kulturális felfedező sorozatként meghatározó, heti ötven perces magazin műsorvezetője a Virtuózok zsűrijéből jól ismert páros, Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetörténész. Az egyébként elég nagy stábot mozgató műsor az elmúlt nyolc hónapban többek között járt Debrecenben, Pannonhalmán, Egerben, Sopronban, Kecskeméten és Veszprémben is, így teljesen időszerű volt, hogy Székesfehérvárra is ellátogassanak. Az elmúlt hetekben ez megtörtént, a végeredményt a szerda esti főműsoridőben mutatták be a tévében, azóta pedig már a honlapjukon is visszanézhető az adás (link a cikk végén).

Azoknak a kedvéért, akiknek mostanában nincs szabad ötven perce, végignéztük a műsort, és röviden össze is foglaltuk, hogy mi történt a Partitúra fehérvári epizódjában:

Animált főcímmel kezdünk, dominál a zöld, a sárga és a barna szín. Indul az autó, a két műsorvezető arról beszélget, hogy Miklósa Erikának Fehérvár tulajdonképpen hazai pálya.

2:15-től a Tác melletti Gorsiumban járnak a műsorvezetők, ahol Kovács Loránd Olivér, a múzeum igazgatója a házigazdájuk. Kiderül, hogy Gorsiumban magasabb az átlaghőmérséklet, mint a környéken, talán ezért is telepedhettek le itt a rómaiak. Az igazgató Pompeihez fogható ókori lelőhelyként pozicionálja a területet, majd körbesétálnak a romok között, és megismerhetünk néhány történetet és legendát Gorsiummal kapcsolatban.

A két műsorvezető autóban utazik, megbeszélik a Tác mellett látottakat. Batta András kijelenti, hogy ő "sokáig nem ismerte Fehérvárat". A héten megjelent helyesírásról szóló cikkünk alapján ő is abba a 12 százalékba tartozik, aki a fura hangzás ellenére jól alkalmazza a város tárgyragos alakját. A többség azért (76%) ilyen esetben azt mondja, hogy Fehérvárt.

8:49-től Miklósa Erika Lengyel Zsófival tandembringázik a Bregyóban. Tekerés közben megtudjuk, hogy a látássérült sportoló hat év után lemondta a válogatottságot. Zsófi elmondja, hogy elsősorban nem azért volt nehéz Budapestről Fehérvárra költözni, mert látássérült, hanem ugyanazért, amiért az épeknek is: ki kellett mozdulni a komfortzónájából. Szóba kerül Zsófi vlogja is, amiben bemutatja a látássérült hétköznapokat a saját életén keresztül. A blokk végén teljesen váratlanul felbukkan a Vox Mirabilis Kamarakórus, akik színes pólóban énekelnek a Bregyó egyik mobillelátóján. 

16:20-tól már a Belvárosban vagyunk, és megismerjük Smohay Andrást, aki "nagyon székesfehérvári". A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatójáról kiderül, hogy a családja a XIX. század vége óta él a városban, majd áttérnek a bazilika felújítására. A restaurátorok milliméterről milliméterre haladnak, a tervek szerint 2022-re végeznek a munkával. Részletesebben beszélnek a feltárások során előkerült 800 éves limoges-i korpuszról. 

Miközben a következő helyszínre tartanak, a két műsorvezető ismét megbeszéli az élményeket az autóban. Batta András megállapítja, hogy szerinte a nem Székesfehérváron élőknek egy dinamikusan fejlődő iparváros képe rajzolódik ki a városról, kevesebbet tudnak a történelméről és szépségeiről. 

23:43-tól közös szemétszedés a program Fa Nándorral, akit nemzeti ikonnak nevez Miklósa Erika. A vitorlázótól megtudjuk, hogy az óceánok közel sem olyan szemetesek, mint amilyennek lefesti őket a média. Legalábbis ő nem így tapasztalta a nyílt vízen. Gyerekkorában arról álmodozott, hogy a mosóteknővel vitorlázzon, ehhez képest cipész lett belőle. Végre kiderül az is, hogy mitől olyan jó hónapokon keresztül tökegyedül hajózni az óceánon, miközben 20 perceket alszik az ember. Szemétszedésre dorombimprovizációkat kapunk, ezzel fejeződik be ez a blokk, majd a következő szintén zenével kezdődik: az Estage Duo adja elő a Táncházban a Someday My Prince Will Come-ot Frank Churchilltől.

33:42-nél kezdődik a következő interjú a Kodolányi jazz tanszékének vezetőjével. Mits Gergellyel megbeszélik, hogy míg a Zenekadémián klasszikus jazzoktatás folyik, addig a Kodolányin bátran nyitottak a jazzhez kapcsolódó stílusok, de akár a pop és a rock felé is. A zenész szerint a művészeknek kötelessége utat mutatni az embereknek, ezért is kérnek fel fogyatékossággal élő előadókat is. Idén is lesz Alba Regia Feszt (augusztus 1-3.), amikor a város lesz a jazz fővárosa. Bodrogközi táncokkal megyünk tovább, az Alba Regia Táncegyüttes percei következnek. 

Megint egy kis kocsikázás, amiből kiderül, hogy a hátralévő tíz percben a jövőbe is elmennek még. Akkor a cél nem lehet más, mint az Alba Innovár. Így is van. Közben megbeszélik, hogy napjaink tárlatai egyre inkább interaktívak, és így a kiállításra járás élménye is átalakulófélben van. 

43:54-tól már az Alba Innovárban vagyunk, ahol Falvay Miklóssal beszélgetnek. A médiaművész a Nemzeti Emlékhely mauzóleumának falára tervezett két évvel ezelőtti vetítést mutatja be szóban, miközben látjuk a helyszínen készült - egyébként tényleg lenyűgöző - videókat is.

Zárásképpen Miklós Erika énekli el Kodálytól az Esti dalt, klarinéton Cserta Balázs kíséri. Stáblista, köszönetnyilvánítások, támogatók, vége. 

Ha mégis lenne 50 perced, ide kattintva nézheted végig az egész műsort.

A Fidelio szokás szerint werkfilmet készített a Partitúra forgatásáról, amit itt lehet megnézni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek