4 évnél régebbi cikk

Lesz 5G Székesfehérváron! Mutatjuk, hol és mikortól lesz elérhető!
Fehérvár Médiacentrum fotója
László Péter/Duna Televízió
Lesz 5G Székesfehérváron! Mutatjuk, hol és mikortól lesz elérhető!

Hét megyeszékhelyen, köztük Székesfehérváron indul el még idén az 5G szolgáltatás.

A Vodafone még 2019-ben indította el élő, mindenki számára elérhető kültéri kereskedelmi 5G szolgáltatását Budapest belvárosában, majd tavaly több tesztet is bemutatott a hálózat kiemelkedő sebességét és minimális késleltetési idejét demonstrálva, többek között a ZalaZone tesztpályán és budapesti székháznál egy távolról, 5G kapcsolaton keresztül irányítható személyautó segítségével.

A szolgáltató közleménye szerint az 5G hálózat fejlesztése és kiépítése az év második felében folytatódik Budapesten és környékén, a Balaton körül, valamit a következő hét megyeszékhelyen:

  • Székesfehérvár
  • Miskolc
  • Győr
  • Debrecen
  • Pécs
  • Szeged
  • Eger

A mostani fejlesztés állomásai jellemzően a települések belvárosának frekventált részei, illetve egyetemek környékén helyezkednek majd el. Székesfehérváron a szolgáltató tájékoztatása szerint csak a belváros környékén lehet majd használni az 5G-t.

"A két meglévő, belvárosi bázisállomás modernizálása történik most meg. A lefedettség azonban nagyban függ attól, hogy az adók milyen magasan helyezkednek el, illetve milyen akadályok, épületek, tereptárgyak vannak a környéken.

Székesfehérváron várhatóan a belváros egy kilométeres körzetében lesz majd az 5G elérhető,

ám azt fontos tudni, hogy nem minden telefon képes csatlakozni ehhez a hálózathoz, illetve elérhetősége tarifához kötött" - tájékoztatott kérdésünkre a Vodafone Magyarország.

Várhatóan augusztusban már elindul az 5G szolgáltatás Székesfehérváron.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek