2 évnél régebbi cikk

Szovjet-orosz történelem, Rákosi-, és Horthy-korszak a szerdai történelem érettségin
Szovjet-orosz történelem, Rákosi-, és Horthy-korszak a szerdai történelem érettségin

Továbbra is tart az érettségi, szerdán a történelem írásbeli vizsga a soros, melyen középszinten 66 ezer, emelt szinten pedig közel nyolcezer diák ad számot tudásáról.

A középszintű érettségin a diákoknak 180 perc áll rendelkezésükre, hogy teljesítsék a két részből álló feladatsort, számolt be róla az Eduline. A feladatsor elején rövid válaszos kérdések találhatók, melyben a szovjet-orosz történelem, a zsidó vallás, a magyarországi romák, a Rákosi-, és Horthy korszak, a bolsevik ideológia és a reformáció témája is megtalálható. 

A vizsga másik részében pedig két esszét kell megírniuk a diákoknak, mely 1848 előtti és utáni témákból áll össze.

Emelt szinten 240 percig tart a vizsga, mely idő alatt az érettségizők, csakúgy mint középszinten, 100 pontot tudnak szerezni. 

Arra, hogy milyen témák fordulnak elő, konkrét szabályok vonatkoznak: 60 százalékban magyar történelemmel kapcsolatos témaköröket kell tartalmaznia a feladatsornak, 40 százalékban pedig egyetemes történelemről kérdeznek a vizsgán.

A diákok a töri érettségin is használhatnak segédeszközt, ebben az esetben történelmi atlaszt.

Csütörtökön az idegen nyelvi írásbeli vizsgákkal folytatódik az érettségi.

Borítókép: MTI/Balázs Attila
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek