2 évnél régebbi cikk

Május 28-29-én jön a Hetedhét Játékfesztivál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Május 28-29-én jön a Hetedhét Játékfesztivál

Május utolsó hétvégéjén újra a gyerekeké lesz a fehérvári belváros: a tizedik Hetedhét Játékfesztivál május 28–29-én várja a családokat, hogy kicsik és nagyok közösen élvezzék az önfeledt játék örömét.

Lesz persze Hétpróba is, amelynek témája idén a család: akad egy kis vizes kalamajka, amelyre a gyerekeknek kell megoldást találniuk. A színpadon igényes bábműsorok és koncertek szórakoztatják a közönséget, fellép többek között a Kolompos együttes és Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara. Mókáznak a gólyalábasok, az utcai játékelemek között pedig régi ismerősökkel és újdonságokkal is találkozhatnak a fesztivál látogatói, akik kézműveskedhetnek is a két nap során, hangzott el a Játékfesztivál programjáról tartott hétfői sajtótájékoztatón.


Május hónap a fesztiválok időszaka Székesfehérváron. A jelenleg zajló Kortárs Művészeti Fesztivált május utolsó hetében a Hetedhét Játékfesztivál követi, amikor két nap csak a gyerekekért, a gyerekekről szól, hangsúlyozta Lehrner Zsolt. Székesfehérvár alpolgármestere hozzátette, az országos hírű rendezvényen a család apraja és nagyja talál magának kedvére való mesés, játékos elfoglaltságot.

Dr. Nagy Veronika, az idén tíz éves Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa a gyerekek segítségét kérte, hiszen a Játékmúzeumban lakó babacsalád három gyermekének nagy szüksége van segítő kezekre, ügyes társakra. Zsuzska, Fruska és Olivér nagy bajban van: elázott a családi fotóalbum, és mindjárt itt van a szigorú nagymama, aki szereti, ha minden rendben van körülötte – az idei Hetedhét Játékfesztivál Hétpróbájában a Szent István Király Múzeum Hetedhét Játékmúzeumában lakó babacsaládnak segíthetnek az eseményen résztvevő gyerekek. A vállalkozó kedvűeknek dolguk lesz a szatócsboltban és a patikában, találkozhatnak a masamóddal és az illemtanárral, de a gyerekszobában is rendet kell tenniük, hogy a nagymama elégedett legyen. A játékhoz szükséges menetlevelet a Városház téren kapják meg a „hétpróbások”, ebben a füzetben a két nap részletes programját is megtalálják majd a látogatók. A Hétpróbában azért is érdemes részt venni, mert aki legalább egy pecsétet megszerez, az a Rotary Klub jóvoltából kap egy finom jégkrémet.

A Hetedhét Játékfesztivál igazi paradicsom a gyerekeknek, ebben az évben is rengeteg játékot próbálhatnak ki a belvárosban, a Városház téren és a Fő utcán, erről már Benkő-Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Kulturális és Közösségi Központ szakmai vezetője elmondta, már három éve készülnek erre a programra, hiszen a pandémia miatt elmaradt a nyolcadik és a kilencedik fesztivál. A színes programkavalkádból megemlítette a Molyoldát a régmúlt játékaival, a Zuggó Ládavasútat, Paprika Jancsi csúzlizdáját, a Vitéz László bábjáték automatát, a Tintaló cirkusz előadását, Kádár Ferkó fotószínházát, a Tudor táblás játékokat is. A nagyobb gyerekeknek szólnak a Gördülő Energia rendhagyó fizika órái, de lesznek kézműves és képzőművészeti foglalkozások is, így a kisebbek és a nagyobbak is biztosan találnak kedvükre valót a választékban. 

Ahogyan azt megszokhattuk, sokszínű, nagyon igényes színpadi műsor várja a közönséget, mások mellett fellép a Kolompos együttes, Szarka Gyula (Ghymes) és zenekara, jön Fabók Mancsi Bábszínháza, a Tűzmadarak cirkusz csoport. A fesztivál nyitányára, szombat 10 órára a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai csalogatják majd a közönséget, és másnap is mókáznak a nézőkkel a Langaléta Garabonciások. A színpadon lesz az Aranybullácska pályázat eredményhirdetése szombaton, a díjazott művek fotóit a kivetítőn láthatják is az arra járók. Vasárnap egy másik eredményhirdetésre várják a közönséget, akkor A mi Játékfesztiválunk pályázat legjobbjait jutalmazzák. Azok, akik szívesen megosztanák a fesztivál elmúlt tíz évében szerzett élményeiket, elkészíthetik családi fotóalbumukat, amelyet május 22-én, 18 óráig adhatnak le a Játékmúzeumban. A sajtótájékoztatón elhangzott, a zsűri által legszebbnek ítélt alkotások készítői értékes jutalomban részesülnek. A felhívásról az ÖKK Podcast csatornáján további részletek hallhatóak.

A rendezvény állandó programja a Hozd el kedvenc játékodat!, amelyben fotók készülnek a kis látogatókról, és a kedvencükhöz kapcsolódó történetet is megörökítik a múzeum munkatársai. A Hétbolha játékcserebere keretében gyűjtött játékokat ebben az évben az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel a szervezők: a Játékfesztivál idején is megtekinthető lesz a Márványudvarban az alapítvány által fenntartott művészeti iskola diákjainak rajzaiból rendezett kiállítás 10.00–18.00 óra között. Érdemes lesz elsétálni egészen a Zichy ligetig, ahol a Mesés kiskertek, a város óvodásainak alkotásaiból látható kiállítás.

A Hetedhét Játékfesztivál részletes programja a www.fehervariprogram.hu  oldalon olvasható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek