1 évnél régebbi cikk

Hétfőn elkezdődik a Velencei-tó vízpótlása
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tar Károly
Hétfőn elkezdődik a Velencei-tó vízpótlása

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelentette be közleményében, hogy hétfőn reggel elkezdődik a Velencei-tó vizének pótlása a Pátkai-tározóból.

A MTI-hez eljuttatott tájékoztatásuk szerint a Velencei-tó péntek reggeli vízállása 85 centiméter volt, ami 45 centiméterrel van a téli minimum üzemvízszint alatt, vagyis jelenleg 11,47 millió köbméter víz hiányzik a tóból. Közölték, hogy hiába volt az átlagosnál csapadékosabb az augusztus, a szeptember és a november is, a lehullott eső jelentős részét elnyelte a kiszáradt talaj, így a tó nem kapott elegendő természetes pótlást.

Azt írták, a Pátkai-tározó vízszintje jelenleg 430 centiméter, a hatályos vízjogi üzemeltetési engedélyben rögzített minimális üzemvízszint pedig 370 centiméter. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) hétfőn megkezdi a két érték közötti 900 ezer köbméter vízmennyiség leeresztését és ezzel a Velencei-tó vízpótlását.

Kiemelik azt is, hogy a mostani időpont ideális a vízeresztésre, mert az utóbbi napok bőséges csapadéka jelentősen felhígította a tározott vizet, így a korábbi vízminőségi problémák a tározóban nem állnak fenn. A vízeresztés során ugyanakkor a szakemberek helyszíni és laboratóriumi mérésekkel folyamatosan vizsgálják a tóban lévő, illetve az oda érkező víz minőségét.

A vízeresztéssel párhuzamosan - a Velencei-tó vízpótlása érdekében és a Pátkai-tározó folyamatosan fennálló vízminőségi problémáinak kezelésére - a KDTVIZIG egy "megkerülő csatorna" és az oda vezető vízkormányzó létesítmény kialakítását végzi, aminek segítségével a vízgyűjtőn lehulló csapadék hamarabb, vízminőségromlás nélkül juthat a tóba. A vízpótlásra és a fenti munkálatokra az év ezen szakasza a legalkalmasabb, mivel a téli csapadékmennyiség képes feltölteni a talaj felső rétegeit a vízgyűjtő területen, így a jövőben lehulló eső és hó már csak kisebb mértékben szivárog be a talajba, nagyobb hányada ténylegesen eljut a tóba.

A közlemény felidézte, hogy az éghajlatváltozás és az átlagostól jelentősen elmaradó csapadékmennyiség miatt a Velencei-tó vízszintje már 2021-ben rendkívül alacsonyan volt: szeptember végén mindössze 71 centimétert mértek, miközben ebben az időszakban átlagosan 130 centiméter körül szokott lenni. Megemlítették, hogy az utóbbi néhány évben a tó vízpótlását szolgáló Zámolyi- és Pátkai-tározó vizének minősége leromlott, alkalmatlanná téve a tározókat a vízpótlásra, kizárólag a hűvösebb őszi-téli időszakban volt lehetőség arra, hogy megkezdődhessen a Velencei-tó lassú és óvatos vízpótlása.

Először 2021 őszén eresztettek vizet a tóba, amit 2022 februárjában be kellett fejezni, mert a vízminőségi értékek miatt a Pátkai-tározó vize használhatatlanná vált a tó táplálására. A Velencei-tó vízállása ekkor 100 centiméter volt, a rendkívül aszályos nyár folyamán pedig annyira lecsökkent, hogy tavaly szeptemberben mindössze 53 centimétert mértek az agárdi vízmércén, ami jelentősen alulmúlta az 1949-ben mért legkisebb vízállást (63 centimétert) is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek