Rain6 °C
2020. január 28. kedd Károly,
Menü

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei

Szeptember közepén a biztonságos és fenntartható városi közlekedésre, a környezetkímélő életvitelre hívták fel a figyelmet. Ez volt az Európai Mobilitási Hét. A programsorozatot Székesfehérváron is megrendezték, azon belül pedig kiírtak egy gyerekeknek szóló rajzpályázatot is, amelynek során a fehérvári buszok külsejét kellett megtervezni. Mutatjuk is mely rajzok lettek a legnépszerűbbek.

Fehérvár általános iskolásai és gimnazistái 88 tervet küldtek be az Európai Mobilitási Hét programjai közt szereplő buszkifestő rajzpályázatra. A diákoknak a csuklós és szóló buszok sablonjait, valamint képzeletüket felhasználva kellett átrajzolniuk a fehérvári buszok külsejét. A beérkezett rajzokat szeptember 21-én kiállították a Várkörúton. A munkákat like-olni is lehetett a város közösségi oldalán október 3-ig, ezzel megszavazva, kié lett a legjobb munka. 

A több ezer szavazat alapján október 4-én kihirdették a nyerteseket, akiknek egy ünnepélyes eredményhirdetés keretében, az Adventi színpadon adják át a díjakat december 23-án, 18 órakor.

Lássuk a nyertes munkákat!

Első helyezett: Nigovicz Kinga, Vasvási Pál Gimnázium, 318 szavazattal (jelenleg: 327)

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)


Második helyezett: Potornai Lilla, Vörösmarty Mihály Szakképző Iskola, 287 szavazat (jelenleg: 338)

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)


Harmadik helyezett: Fuksz Petra - Sulák Klára alkotópáros, Vörösmarty Mihály Szakképző Iskola, 266 szavazat (jelenleg: 267)

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)

A közelekedési hivatal különdíjasa: Bakonyi Lili Eszter

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei
 (Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)

A további pályaműveket itt nézheted meg. A nyertesek tehát december 23-án, pénteken 18 órakor, az UniCum Laude együttes fellépése után vehetik át nyereményüket az Adventi Színpadon. Ezen túlmenően mutatunk még pár rajzot, amik szintén nagy tetszést arattak a Facebook-lakosság körében.



Marton Bendegúz, 6.a, Munkácsy Mihály Általános Iskola, jelenleg 200 szavazat

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)


Dévényi Vivien - Pócs Enikő alkotópáros, 8.a, István Király Általános Iskola, jelenleg 178 szavazat

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei
(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)


Balogh Csenge - Pákozdi Réka - Fiala Dorina alkotócsapat, 6.a, Hétvezér Általános Iskola, jelenleg 256 szavazat

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei

(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)


Szombathy Réka - Pintér Viktória 6.a, Hétvezér Általános Iskola, jelenleg 250 szavazat

Még karácsony előtt díjat kapnak a fehérvári buszkifestő rajzpályázat nyertesei

(Fotó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Facebook-oldal)

Természetesen a kedvelések száma sok mindentől függ, éppen ezért érdemes tovább nézegetni a gyerekek munkáit, hiszen sok köztük az igazán kreatív alkotás! 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Vizes élőhelyek világnapja - a Sóstó idén is csatlakozik
    Vizes élőhelyek világnapja - a Sóstó idén is csatlakozik
  • Bütykölde - családi öröknaptárt készítenek kedden az Aranybulla Könyvtárban
    Bütykölde - családi öröknaptárt készítenek kedden az Aranybulla Könyvtárban
  • Folytatódik a Liget Műhely Olvasóklub a Gárdonyiban
    Folytatódik a Liget Műhely Olvasóklub a Gárdonyiban
  • Kóbor János lesz az év első Fecsegőjének vendége
    Kóbor János lesz az év első Fecsegőjének vendége
  • A másik becsülete - folytatódik A lélek iskolája
    A másik becsülete - folytatódik A lélek iskolája
  • Két és félszeresére nőtt a helyi termelői piacok száma
    Két és félszeresére nőtt a helyi termelői piacok száma
  • Visszaesett a kereslet az ipari ingatlanok után
    Visszaesett a kereslet az ipari ingatlanok után
  • Útmutatókat készített a Nébih
    Útmutatókat készített a Nébih
  • Uniós csúcs - a költségvetésről vitáznak
    Uniós csúcs - a költségvetésről vitáznak
  • Snétberger Központ - hamarosan kezdődnek a meghallgatások
    Snétberger Központ - hamarosan kezdődnek a meghallgatások
  • Tovább bővült a lakossági állampaírok állománya
    Tovább bővült a lakossági állampaírok állománya
  • Vidékfejlesztés - 800 milliárd forintot kaptak tavaly a gazdák
    Vidékfejlesztés - 800 milliárd forintot kaptak tavaly a gazdák
  • Sikeres a nagycsaládosok autóvásárlási programja
    Sikeres a nagycsaládosok autóvásárlási programja