6 évnél régebbi cikk

Nagyi gyógynövénytúrája
Fehérvár Médiacentrum fotójaNagyi gyógynövénytúrája

Nem olyan rég egy nagy családi ünnepségen került szóba a látásom, hogy lassan egy éven belül már a második szemüvegre lenne szükségem. Ekkor jött a nagymamám, aki kapásból diófalevél-főzetet dörzsölt volna a szemembe, mert hogy az jót tesz. Jó, oké. Egy kicsit furán néztem, majd elgondolkoztam, hogy vajon hányféle növény található a környezetünkben, amiről szinte fogalmunk sincs, hogy mire is jó. Így hát hónom alá kaptam a nagyit, beültünk egy csöndes sarokba és fejben összeszedtünk pár olyan gyógynövényt, amelyek a könnyen megtalálhatók Fehérváron és a város közvetlen környezetében is.

Medvehagyma (pecsma.hu)

Virtuális növénygyűjtő körutunkat a Bakonyban kezdtük, ahol a tavaszi erdőben medvehagymára vadásztunk. A medvehagyma nagyon egészséges élelmiszerként és gyógynövényként is. Nevét arról kapta, hogy a barna medve előszeretettel fogyasztja. Mama szerint rendkívüli vértisztító hatással rendelkezik, illetve magas vérnyomás, érelmeszesedés és felpuffadás esetén is nagyon hasznos lehet.

Galagonya  (kép: gyurgyalagok.blogspot.hu)

A következő utunk az őszi Sukoróra vezetett, ahol is galagonya után kutattunk. A galagonyát más néven a szív karbantartójának is nevezik, hiszen alapvetően vérnyomáscsökkentő, rugalmasan tartja a szívizomsejteket és az érfalakat, illetve serkenti a szívizom vérellátását. Emellett értágító hatása van és nagyban csökkenti az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát is. A nagyi hozzá is tette, hogy a galagonyából készült teát ő is hetente fogyasztja különböző betegségek megelőzése miatt. Ha bárkinek bármilyen nemű szívpanasza van, akkor napi 1-2 csésze galagonya tea bátran ajánlott.

Bodza (ezerjofu.com)

Fejbengyűjtő utunk következő állomása Agárd és Velencei-tó környéke volt, ahol a pillantásunk egy közeli bodzafára esett, amit én is felismertem és rögtön eszembe jutott, hogy gyerekkoromban majd megőrültem a bodzaléért. Aztán Mama sorolta, hogy a bodza amellett, hogy a belőle készült ital igencsak ízletes, megfázás esetén is kimondottan hatékony. A bodzából készült tea csillapítja a köhögést, tisztítja a légutakat és feloldja a hurutos lerakódásokat is.

Kövirózsa (eletmodonline.hu)

Az agárdi "parkerdőjárás" végeztével mamámék házánál a kertben díszelgő kövirózsákra terelődött a szó, s mint kiderült ez is gyógyító hatású. (Ki gondolta volna!) Ahogy a nagyi mondta, kövirózsát gyakran használja gyulladáscsökkentő, sebet nyugtató, illetve sebösszehúzó hatása miatt. Azt meg én teszem hozzá, hogy kipréselt nedvét használhatjuk szájüregi fertőzések, különböző rovarcsípések és égési sérülések kezelésére. A kövirózsa leve a fülfájást is enyhíti, ezért a népnyelvben fülfűnek is nevezik: levét a fülbe csepegtetve, nagyon rövid időn belül érezteti a hatását.

Diófa (hosszelet.net)

Gyógynövénytúránk végére visszatértünk az alapgondolatot elindító gyógynövényhez, a diófához és annak leveléhez. A diófa minden része, szigorúan a gyökere kivételével!, rendkívüli gyógyító hatással rendelkezik, rengeteg problémát, illetve betegséget orvosolhatunk vele. Mint már korábban említettem, a diófa levele főként látásjavító és emellett szemfenéktisztító is. A nagyi ehhez még hozzátette, hogy a diófa leveléből készült teát a népnyelv a szem orvosságaként ismeri, de igazából a hajtól kezdve a lábon át mindenre jó.

A biztonság kedvéért megkérdeztem Lencsés Rita gyógynövény szakértőt is, hogy amit a mamám mondott, valóban úgy van-e. Tőle azt az iránymutatást kaptam, hogy fontos, hogy aki netalántán kedvet kapott volna a gyógynövények gyűjtögetéséhez, mielőtt önállóan belevágna egy növénykalandba, mindenképpen tájékozódjon! Sőt először javallott egy hozzáértővel körbejárni a természetet. Bár ezek a növények nem mérgezőek, könnyen összetéveszthetők más kevésbé gyógyító hatású, rosszindulatú társaikkal. Csak óvatosan!

(Cikkünk népi hagyományok bemutatására épült. A bemutatott növényekkel és azok felhasználásával kapcsolatban mindig kérje szakember véleményét, segítségét!)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek