Oradour, a francia mártírfalu
Oradour, a francia mártírfalu
Oradour, a francia mártírfaluA németek által elfoglalt és sakkban tartott Európa már nagyon várta a nyugati front megnyitását. Az 1944. június hatodikán végre bekövetkezett D-Dayt követően a francia fegyveres ellenállás, a Résistance tagjai is új erőre kaptak, s minden alkalmat megragadtak az egyre idegesebb megszállók zaklatására. A jelenség alól Oradour-sur-Glane környéke sem volt kivétel. Június nyolcadikán a partizánok elfogtak két német tisztet, akiket a polgári lakossággal szemben végrehajtott számos kegyetlenkedésben bűnösnek találtak. Az őrnagyot és a főhadnagyot tizedikén hajnalban főbe lőtték, testüket a járási székhely, Saint-Junien főterén található német katonai parancsnokság előtt kidobták egy robogó autóból.
„Megfelelő válasz”
A történtek hallatán Bernard Lammerding SS-Brigadeführer, a Das Reich első számú embere utasítást adott kedvenc zászlóaljparancsnokának, Diekmann őrnagynak, hogy a Gestapo, valamint a kollaboráns francia hatóságok képviselőivel közösen „találjanak megfelelő választ, amiből a Birodalom ellenségei érteni és tanulni fognak”. Lammerding tábornok nem a türelméről volt híres: az alkalmi munkacsoportnak három órája volt arra, hogy a retorzió tervét kidolgozzák, s erről részletes jelentést tegyenek. A Brigadeführer nem csak türelmetlen volt, de óvatos is: az elképzelésről papírt nem akart látni, elég volt neki a szóbeli referáda.
Határidőn belül
Az érintettek közül mindenki tudta, hogy egy SS-hadosztályparancsnok által megszabott határidőt illik betartani. A hétfős munkacsoport reggel kilenckor kezdte a megbeszélést Saint-Junien egyik szállodájában, majd Diekmann pontban 12.00-kor jelentkezett a tábornoki irodában. A négyszemközt eltöltött negyven percet követően az őrnagy lázas intézkedésbe kezdett. Utasításai nyomán egy zászlóaljnyi, főleg elzászi németekből álló SS-alegység felmarkolta könnyű fegyvereit, teherautókra, illetve lánctalpas csapatszállítókra ült és elindult a mintegy 10 kilométerre fekvő Oradour felé.
A francia falu utcáin (Fotó: Franceinfo)
Géppuska, gránát, lángszóró
A falu körülzárása délután kettőkor kezdődött. Fél háromkor a németek elkezdték összegyűjteni a lakosokat, elkülönített gyülekezőhelyre terelve a 14 évnél idősebb fiúkat és a férfiakat, s egy másik helyszínre a nőket és a gyermekeket. Az első kategóriába tartozókat harmincas csoportokba osztották, majd a település különböző részeire vezették őket, ahol géppuskatűzzel végeztek velük. A nőket és a gyermekeket a főtéren álló templomba irányították, ahol – miután kézigránátokat dobtak közéjük – rájuk robbantották az épületet. Az üresen maradt házakból összegyűjtötték az értékeket, ezeket teherautókra pakolták, majd lángszórókkal mindent felgyújtottak: házakat, pajtákat, istállókat, közösségi épületeket.
A takarítás
Egy nappal később az SS-csapatok visszatértek, hogy – járványügyi és konspirációs megfontolásokból – elföldeljék az emberi maradványokat. A faluban június 12-én megjelent francia hivatalos személyek (a megyei elöljáró és a területileg illetékes püspök, akik nagy nehezen megszerezték a németek engedélyét) már csak az itt-ott még füstölgő romokat tudták szemügyre venni. A túlélők akkor még a környéken bujkáltak, tanúvallomásaikat csak a háború után rögzítették.
A falu utcái napjainkban (Fotó: Wikimedia Commons)
Bűn és bűnhődés?
A felelősség megállapítása, valamint a felelősök megbüntetése volt a célja egy több éven át húzódó tárgyalássorozatnak, amely 1945-ben kezdődött és nyolc évvel később ért véget Franciaországban. A parancs kiadásáért 1953-ban Lammerding tábornokot halálra ítélték, de Nyugat-Németország megtagadta a kiadatását, az SS-hadosztályparancsnok végül 1971-ben, rákban halt meg Bad Tölz-i lakásában. Diekmann őrnagy elkerülte a felelősségrevonást, mert az oradouri események után három héttel Normandiában életét vesztette az amerikai csapatokkal folytatott összecsapásokban. A végrehajtó állományból egy őrmestert halálra ítéltek, a többiek 8 és 12 év közötti fegyházat kaptak, de zömük országgyűlési kegyelemben részesült, mondván: elzászi kényszersorozottak voltak és parancsmegtagadás esetén saját életük került volna veszélybe.
A feketelista
A háború után Párizs úgy döntött, hogy Oradourt a régi helyén mementóként érintetlenül hagyják. A romok a mai napig abban az állapotukban láthatók, amelyben 1944. június tizedikén voltak. 1999-ben az innen 2 kilométerre újjáépült település megkapta a „mártírfalu” címet a Francia Köztársaság elnökétől. A romok melletti történelmi emlékhelynek 2014-ben több, mint félmillió látogatója volt. Bejáratánál – fekete keretes táblán – olvasható azon képviselők neve, akik 1953-ban megszavazták az SS-katonák számára a kegyelmet és büntetésük végrehajtásának eltörlését. Oradour-sur-Glane (ellentétben a politikusokkal) nem felejt.
