6 évnél régebbi cikk

Idén elmarad a Velencei Vágta
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Idén elmarad a Velencei Vágta

Elmarad a 2017. július 9-ére tervezett Velencei Vágta, miután a Nemzeti Vágta előfutamát szervező egyesület visszalépett. Velence város polgármestere azonban már megállapodott a rendezvénysorozat jogtulajdonosával, hogy 2018-ban és 2019-ben megtartják majd a Velencei Vágtát.

Ahogy arról korábban már mi is hírt adtunk, 2017. július 9-ére tűzték ki a Nemzeti Vágta előfutamaként szervezett Velencei Vágtát. Az esemény megrendezésére pályázó és arra a versenyrendező céggel szerződést aláíró ESZVÁTA Kulturális Egyesület azonban hivatalosan is visszalépett az esemény megrendezésétől. – adta hírül közleményében Koszti András, Velence polgármestere.

 „A Velencei Vágta előkészítése során tapasztalt kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel, valamint arra a jelentős bemutatkozási lehetőségre figyelemmel, amely során Velence Városa mellett a tó és Fejér megye értékei, népművészeti hagyományai, kortárs kulturális értékei kerülnének fókuszba, Velence Városa a jövőben meg kívánja rendezni a Nemzeti Vágta tókörnyéki előfutamát, a Velencei Vágtát. Tekintettel az idő rövidségére, sajnálatos módon a 2017. évi versenyrendezésre már nem kerülhet sor olyan színvonalon, amelyet Velence Városa mindenképpen szükségesnek és elvárhatónak tart.” – tartalmazza a közlemény.

 Ennek érdekében a polgármester tárgyalásokat folytatott  a Nemzeti Vágta versenyrendezőjével, jogtulajdonosával, a Lovas-Show Kft-vel. Végül megállapodott Lázár Vilmossal, a Nemzeti Vágta elnökével, aki egyben a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is. "A közeljövőben aláírásra kerül az a szerződés, amelynek értelmében Velence Város Önkormányzata rendezésében, a 2018. és 2019. évben szeretett városunk ad otthont a Nemzeti Vágta helyi előfutamának, a Velencei Vágtának." – jelentette be Koszti András.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek