6 évnél régebbi cikk

Aranymondatok az Alba Fehérvár ötödik aranyérme után
Fehérvár Médiacentrum fotójaAranymondatok az Alba Fehérvár ötödik aranyérme után

Egy sokáig emlékezetes, ötmeccsesre nyúlt bajnoki döntő végén ünnepelhette ötödik aranyérmét az Alba Fehérvár kosárlabda csapata. Nézzük, milyen érzések, gondolatok fogalmazódtak meg a főszereplők, az Alba játékosainak fejében az ünneplés pillanataiban.

Brandon Taylor:

Ezek a pillanatok egy magvalósult álom pillanatai. Nagyon boldog vagyok, rengeteget dolgoztunk a srácokkal azért, hogy eljussunk ide és bebizonyíthassuk, hogy a mienk a legjobb csapat. Nekem ez az első aranyérmem, soha nem fogom elfelejteni ezeket a perceket!

Winston Shepard:

Tudtuk, hogy hazai pályán, ez előtt a fantasztikus közönség előtt nem hibázhatunk, ez rengeteg energiát adott a csapatnak. Megcsináltuk, bajnokok lettünk, most jöhet az ünneplés, aztán pihenés, mert megmondom őszintén, nagyon fárasztó szezon végére értünk.

James Farr és Lóránt Péter a szurkolók gyűrűjében (Fotó: Simon Erika)

Markovics Luka:

Korábban még soha nem nyertem bajnokságot, ebben az évben pedig kupagyőztesek és bajnoki aranyérmesek lettünk. Gratulálok a csapatnak, hogy végig bírtuk erővel ezt a hosszú szezont! Most, az ötödik meccsen nagyon együtt voltunk, megmutattuk hogy mi vagyunk a jobbak, megérdemeljük ezt a bajnoki címet.

Keller Iván:

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ebben a csapatban játszhatok! A kupagyőzelem után is és most is én vágtam le a hálót, örök emlékként őrzöm őket. Nincs is fantasztikusabb, mint hazai pályán nyerni és ünnepelni, csodálatos minden pillanat.

Alhaji Mohammed:

Hihetetlen érzés bajnoki címet nyerni! Amikor szezon közben ideigazoltam, már akkor tudtam, hogy itt nagy dolgok részese lehetek. Nagyon nagy szeretettel fogadtak a szurkolók, a játékostársak, a vezetők, ráadásul az eredmények is jöttek, igazi örömjáték volt ebben a gárdában kosárlabdázni. Míg élek, nem felejtem el ezeket a pillanatokat.

James Farr:

Ez elképesztő, ember, elképesztő élmény nekem, aki rögtön első európai évében bajnoki címet nyerhetett. Itt van Mo, az én Mo barátom, nem tudom ő hogy érzi most magát, de én úgy, mintha a világ tetején állnék. Nem kérdés, hogy mi voltunk a legjobbak ebben az évben. Megnyertük a kupát, az alap- és a középszakaszt és most a bajnokságot is. Kiváló ez a csapat, megérdemeltük!

Dzunics Braniszlav 2013 után másodszor vezette bajnoki címig az Albát (Fotó: Simon Erika)

Lóránt Péter csapatkapitány:

Megnyertük az alapszakaszt, a középszakaszt, a kupát és most a bajnokságot, mely nagyon kemény sorozat volt, ez a meccs is hűen tükrözte ezt. A Falcónak is jár a gratuláció! Az ötödik meccsre úgy jöttünk ki, ahogy azt ilyenkor kell, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk. Most megünnepeljük a sikert, aztán jöhet egy kis pihenés!

Dzunics Braniszlav vezetőedző:

Minden elismerésem a játékosoké és a szurkolóinké, mert nélkülük ez nem sikerült volna, nem tudtunk volna úgy játszani, hogy a szezon végén bajnokok legyünk. Mi, így együtt vagyunk a legjobbak!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek