Partly cloudy11 °C
2019. november 22. péntek Cecília
Menü

Mindenhol jó…

Mindenhol jó…
Magyarországon még mindig a Balaton a legkedveltebb célpont. (Fotó: pixabay.com)

2010. óta látványosan növekszik a globális turizmus, várhatóan idén is tovább folytatódik a felívelés. Szakértők szerint a következő években Európa és Észak-Amerika leglátogatottabb úti céljaihoz felzárkóznak Ázsia, Afrika és Dél-Amerika feltörekvő régiói, miközben Közép-Kelet-Európa, ezen belül Magyarország szerepe is erősödni fog. Ennek már most mutatkoznak jelei.

A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint 2015 januárja és 2016 szeptembere között eltelt időszakban növekedés tapasztalható a közép-kelet-európai turizmusban. A ranglistát Szlovákia vezeti tizenkilenc százalékos növekedéssel, második helyen pedig Magyarország áll, nálunk az említett időszakban tizennégy százalékkal több turista fordult meg, mint az előző időszakban.

Utánunk Szerbia jön tizenegy százalékos növekedéssel. A térség egyedüli vesztese Ukrajna, ahol a biztonsági problémák és az infrastrukturális körülmények miatt az utóbbi évben tizennégy százalékkal csökkent a turisztikai bevétel. Mindeközben nyugaton a Brexit vagy a terrorfenyegetettség ugyan gazdasági kockázattal jár, azonban várhatóan egyik sem töri meg a turisztikai szektor 2010. óta tartó fellendülését – vélik a szakértők.

2015-ben az egyre növekvő világturizmus globálisan négy százalékos növekedést, európai szinten több mint hatszázmillió vendégérkezést, Kelet-Európában pedig hét százalékos bővülést jelentett. Az előzetes statisztikák 2016-ra is kedvező képet festenek Magyarországról, a pozitív trendek pedig nemcsak a turistákat vonzzák, hanem a szállodaüzemeltetőket és a befektetőket is.

Még mindig a Balaton a favorit

Magyarország legkedveltebb úti célja a Balaton és térsége – ezt nemcsak a belföldi, de a külföldről érkező turisták száma is egyértelműen jelzi. Igaz, Európában még mindig a kevésbé ismert turisztikai célpontok között tartják számon. Legutóbb például egy különleges ranglistára került fel Magyarország és a Balaton-felvidék: tizenötödik helyet kapott a Mastercard „Top Hidden Treasures" azaz „Rejtett kincsek" listáján.

A lista összeállítása során negyvennégy európai ország egy-egy kevésbé ismert, különleges táját rangsorolták. A listát összeállító turisztikai szakértők és utazási bloggerek a kiválasztott terület szépsége mellett – a Mastercard saját adatait is felhasználva – leginkább olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az adott ország árai, a régió zsúfoltsága és az elérhető szabadidős lehetőségek kínálata.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Az emberkereskedelem és prostitúció áldozataiért emelt szót Ferenc pápa Thaiföldön
    Az emberkereskedelem és prostitúció áldozataiért emelt szót Ferenc pápa Thaiföldön
  • Új vasúti menetrend lép életbe december 15-én
    Új vasúti menetrend lép életbe december 15-én
  • Elindult a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram
    Elindult a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram
  • Pályázaton elnyert eszközöket vettek át az önkéntes és önkormányzati tűzoltók
    Pályázaton elnyert eszközöket vettek át az önkéntes és önkormányzati tűzoltók

A hét sztorija

  • Hétfőn lesz a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
    Hétfőn lesz a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
  • Pedagógusdemonstráció lesz november 30-án Budapesten
    Pedagógusdemonstráció lesz november 30-án Budapesten
  • Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családjaik
    Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családjaik
  • Új piacok nyílhatnak meg a magyar baromfi előtt a terméktanács vezetője szerint
    Új piacok nyílhatnak meg a magyar baromfi előtt a terméktanács vezetője szerint
  • Agrármarketing Centrum: egyre több halat esznek a magyarok
    Agrármarketing Centrum: egyre több halat esznek a magyarok
  • Csaknem 10 milliárd forint támogatást kaptak alapkutatási projektek
    Csaknem 10 milliárd forint támogatást kaptak alapkutatási projektek
  • Fokozottan ellenőrzik az internetes áruházakat az ünnepi időszakban
    Fokozottan ellenőrzik az internetes áruházakat az ünnepi időszakban
  • Bemutatta közös kisfilmsorozatát a Depónia és a Fehérvár Médiacentrum
    Bemutatta közös kisfilmsorozatát a Depónia és a Fehérvár Médiacentrum

Eseménynaptár

  • Nem múlt el a veszély Ausztria déli részén
    Nem múlt el a veszély Ausztria déli részén
  • Megőrzik szerzett jogaikat Nagy-Britanniában a 2020 januárja előtt érkezett magyarok
    Megőrzik szerzett jogaikat Nagy-Britanniában a 2020 januárja előtt érkezett magyarok
  • Megkezdődött a karácsonyi roham a boltokban is
    Megkezdődött a karácsonyi roham a boltokban is
  • Adóvisszatérítést kérhetnek a kistelepüléseken építkezők
    Adóvisszatérítést kérhetnek a kistelepüléseken építkezők
  • Este és éjjel általában gyengén felhős lesz az ég, esőre nem kell számítani
    Este és éjjel általában gyengén felhős lesz az ég, esőre nem kell számítani
  • Megérkezett a Szent Péter térre az idei vatikáni karácsonyfa.
    Megérkezett a Szent Péter térre az idei vatikáni karácsonyfa.
  • Megéri kistelepülésen építkezni
    Megéri kistelepülésen építkezni
  • Kanye West bibliai témájú operáját vasárnap mutatják be Los Angelesben
    Kanye West bibliai témájú operáját vasárnap mutatják be Los Angelesben
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. november 22.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. november 22.
  • Ünnepi műsorral és vendégvárással kezdődtek a Krisztus Király Napok
    Ünnepi műsorral és vendégvárással kezdődtek a Krisztus Király Napok
  • Facebook oldalán tart fogadóórát kedden Székesfehérvár polgármestere
    Facebook oldalán tart fogadóórát kedden Székesfehérvár polgármestere
  • Pályázaton elnyert eszközöket vettek át az önkéntes és önkormányzati tűzoltók
    Pályázaton elnyert eszközöket vettek át az önkéntes és önkormányzati tűzoltók
  • Jégvarázs 2. kritika: az év végére befutott az év animációs filmje
    Jégvarázs 2. kritika: az év végére befutott az év animációs filmje