6 évnél régebbi cikk

Keller Ákos: ez az EB volt az álmom!
Fehérvár Médiacentrum fotójaKeller Ákos: ez az EB volt az álmom!

A magyar csapat legjobb lepattanózójaként és - mint mondja saját magáról - legteátrálisabb játékosaként vezéregyéniségnek bizonyult Keller Ákos a kosárlabda Európa-bajnokságon. Az Alba Fehérvár centere nyolcaddöntőig menetelt a magyar nemzeti együttessel, a kontinenstornát örök emlékként raktározza el magában.

A magyar válogatott nem titkoltan a továbbjutás kivívását tűzte maga elé célként az Európa-bajnokság csoportkörében, a kolozsvári meccseken pedig teljesítette is ezt a célt, a Csehország és Románia elleni győzelmekkel a legjobb 16 közé jutott a csapat. A nyolcaddöntőben ugyan Szerbia már túl nagy falatnak bizonyult, de a nemzeti együttes így is varázslatos napokat szerzett a sportág szerelmeseinek. A válogatott egyik alapembere, az Alba Fehérvár centere, Keller Ákos meghatározó szerepet vállalt a remek menetelésben.

- Nagyon szép eredmény, hogy továbbjutottunk a csoportból, de magunk elé ezt minimális célként ki is tűztük a kontinenstorna előtt. A horvátokat sikerült megszorongatnunk, úgy éreztük, kicsit megszeppenve álltak ki ellenünk, ennek is volt köszönhető, hogy nagyon közel jártunk a meglepetéshez. Ez végül elmaradt, de megszorongattuk őket, viszont ennek ára is volt, másnap fáradtan nem volt esélyünk Montenegró ellen, az volt talán az egyetlen rossz meccsünk az egész EB alatt. Pont emiatt, a 30 pontos vereség miatt szerintem a csehek le is néztek minket, mi ráadásul nagyon felpörögtünk ellenük és végig irányítva legyőztük őket. A románok szerintem csak ellenünk készültek, tudták hogy nincs továbbjutási esélyük, de ellenünk mindenképp nyerni akartak. Nagyon boldog vagyok, hogy ez nem sikerült, már a meccs előtt tudtuk az eredmények alakulásából, ha mi húzzuk be a találkozót, továbbjutunk. Ennek a szellemében is játszottunk és megérdemelten le is győztük őket.

Keller Ákos alapember volt a válogatottban az Európa-bajnokságon (Fotó: fiba.basketball)

Keller Ákos meghatározó tagja volt a válogatottnak, ezt a statisztikai mutatók is igazolják. A center szedte a legtöbb lepattanót a nemzeti együttesben (27 lepattanó, ebből 9 az ellenfél, 18 a saját palánk alatt), és 6 blokkolással szintén a magyar válogatott legjobbja volt. Keller Ákos ezzel együtt nem teljesen elégedett egyéni mutatóival.

- Nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna. Az biztos, hogy én voltam a legteátrálisabb, rajtam látszottak leginkább az érzelmek. A lepattanózás tényleg jól ment, de a pontok nem jöttek úgy, ahogy szerettem volna, ráadásul a dobószázalékom sem volt az igazi. De így is óriási élmény volt ennek a válogatottnak a tagja lenni.

Természetesen a kiváló center azt is elárulta, ki ellen volt a legnehezebb játszani a tornán.

- Pau Gasol ellen nagy élmény volt játszani. Kiváló játékos, ráadásul pont rólam dobta azt a kosarat, amivel átvette a vezetést a ponttáblázaton - jelölte meg a legnemesebb ellenfelet mosolyogva Keller.

Dobott pontjai számával nem teljesen elégedett a center, de így is két mutatóban is a válogatott legjobbja lett (Fotó: fiba.basketball)

Az élet természetesen nem áll meg, néhány nap pihenő után már klubcsapatánál, az Alba Fehérvárnál lesz jelenése Keller Ákosnak, aki élete egyik legszebb emlékeként raktározza el a kontinenstornát.

- Nekem ez a sikeres EB-szereplés volt a nagy célom. Tavaly kijutottunk, idén nyáron két kemény hónapot készültünk az Európa-bajnokságra, nagy álmom volt, hogy kiválóan is szereplejünk. Itthon nyertem már öt bajnokságot és négy kupát, kellett valami más, ahol szintén sikeres lehetek. Az EB jól sikerült, most új célokat kell kitűznöm, de majd csak pár nap pihenő után. Kedden értem haza, klubcsapatom, az Alba Fehérvár épp azon a napon utazott el egy nemzetközi tornára Lengyelországba. Most ők játszanak, én pihenek pár napot és a hétvégén szállok be az edzésekbe.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek