Cloudy2 °C
2020. január 25. szombat Pál
Menü

Az irodalom megmozgatja a várost

Hat nap irodalom gramofonnal, gasztrodélutánnal és társművészetekkel fűszerezve. Idén is lesz FIN – azaz Fehérvári Irodalmi Napok – szeptember 26. és október 1. között. Az elmúlt évek számos sikeres irodalmi sorozata, könyvbemutatója, felolvasóestje, irodalmi vetélkedője nyomán 2016-ban indult el egy kezdeményezés, hogy az eseményeket összefogják és közösségi fesztivál keretében tárják az irodalom iránt érdeklődők elé. Nem titkolt cél volt a hagyományteremtő szándék. A hatnapos fesztiválon tizenegy helyszínen tizennégy program várja a látogatókat.


Az irodalom lehet divatos és népszerű. Ezzel a gondolattal zártuk tavalyi beszámolónkat, ami a Fehérvári Irodalmi Napokról készült. A sorozat alkalmat nyújtott arra is, hogy a különböző közösségek bemutatkozzanak, kapcsolatot teremtsenek egymással és a kortárs irodalommal. Az ötletgazda, Czinki Ferenc akkor úgy fogalmazott, céljuk volt, hogy a FIN egy közösségi fesztivál legyen. S bár voltak kétségei, hogy elbír-e a város egy többnapos irodalmi fesztivált – ami ugyan kacérkodik a társművészetekkel, de mégiscsak egy irodalmi fesztivál – viszont erre rácáfoltak a helyszínek és a közönség: mindenhol szép számmal voltak.

via GIPHY

 Így nem maradt el a folytatás. A változatos irodalmi programok mellett számos színházi és zenei programmal is várja az érdeklődőket a FIN. Az események kapcsolatot teremtenek a kortárs képzőművészet, a huszadik századi képzőművészet, a gasztronómiai hagyományok, a mai szubkulturális terek, a hagyományos kulturális intézmények és a kortárs irodalom között.

Szeptember 26-án, a fesztivál első napján egy különleges színházi performansz részesei lehetünk az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol a Tünet együttes három díjjal is kitüntetett előadása, a Sóvirág lesz látható. Fahidi Éva Auschwitz–Birkenau-túlélő és a nála mintegy hatvan évvel fiatalabb táncosnő, Cuhorka Emese megrendítő előadása ez az örömről, bánatról, útkeresésről. A FIN megnyitója a megyei levéltár udvarán lesz szeptember 27-én, délután fél ötkor. Ezután irodalmi biciklitúra indul, amin újraavatják Garami Richárd biciklitárolóit Ádám Gergő, Munding Márton és Halász Rita felolvasásával, Németh Gábor szervezésében. A FIN országos irodalmi szervezetek, helyi közművelődési intézetek és vendéglátóhelyek, könyvesboltok, kulturális színterek, helyi szervezetek és a közönség összefogásával jön létre. A részletes programról a szekesfehervar.hu városi portálon is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezen a tizenegy helyszínen zajlanak majd az események: Öreghegyi Közösségi Ház, Fejér Megyei Levéltár, Ikon Club, Fehérvári Pagony, A Szabadművelődés Háza, Study Könyvesbolt, Tinta Kultúrbisztró, Paraba, Petz Söröző, Vörösmarty Mihály Könyvtár, Új Magyar Képtár.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Ukrán repülő - Iráni külügyminiszter: börtönben van a vétkes
    Ukrán repülő - Iráni külügyminiszter: börtönben van a vétkes
  • Hétfőn lesz az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója
    Hétfőn lesz az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója
  • 400 új parkoló - ezt is tartalmazza a most induló kórházfejlesztés
    400 új parkoló - ezt is tartalmazza a most induló kórházfejlesztés
  • Szálló por - Ismét többfelé kifogásolt a levegőminőség
    Szálló por - Ismét többfelé kifogásolt a levegőminőség
  • Folytatódik a török földrengés túlélői utáni kutatás, nőtt a halottak száma
    Folytatódik a török földrengés túlélői utáni kutatás, nőtt a halottak száma
  • Megölte apját egy tizenöt éves fiú Orgoványban
    Megölte apját egy tizenöt éves fiú Orgoványban
  • A tervek szerint halad a Szőke Tisza gőzhajó mentése Szegeden
    A tervek szerint halad a Szőke Tisza gőzhajó mentése Szegeden
  • Népszerű az ÉletMentő applikáció
    Népszerű az ÉletMentő applikáció

Eseménynaptár

  • Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Utazás Kiállítást
    Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Utazás Kiállítást
  • A hadsereget  is bevetik a koronavírus terjedése elleni küzdelemben
    A hadsereget is bevetik a koronavírus terjedése elleni küzdelemben
  • Kóbor János lesz az év első Fecsegőjének vendége
    Kóbor János lesz az év első Fecsegőjének vendége
  • Visszahívott egy orosz eredetű kekszet a NÉBIH
    Visszahívott egy orosz eredetű kekszet a NÉBIH
  • Aláírta a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást Boris Johnson
    Aláírta a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást Boris Johnson
  • Koronavírus - Szakértő: már kifejlesztettek egy gyorstesztet
    Koronavírus - Szakértő: már kifejlesztettek egy gyorstesztet
  • Kerti izsóp: szép, hasznos, és különleges igényei sincsenek
    Kerti izsóp: szép, hasznos, és különleges igényei sincsenek
  • Vigasságcsinálók Bálja a Malom utcai Táncházban
    Vigasságcsinálók Bálja a Malom utcai Táncházban
  • Osztályviadallal és királyválasztással zárult a Ciszterci Diáknapok
    Osztályviadallal és királyválasztással zárult a Ciszterci Diáknapok
  • Balesettel indult a nap: busz és autó ütközött Gyöngyösön
    Balesettel indult a nap: busz és autó ütközött Gyöngyösön
  • Együttműködési megállapodás az Óbudai Egyetemmel
    Együttműködési megállapodás az Óbudai Egyetemmel
  • Eltűnt móri férfit keresnek
    Eltűnt móri férfit keresnek
  • Áron Nagy Lajos emlékmű lesz Székesfehérváron
    Áron Nagy Lajos emlékmű lesz Székesfehérváron