6 évnél régebbi cikk

Székesfehérvári a vívás riói bajnokának trónkövetelője
Fehérvár Médiacentrum fotójaSzékesfehérvári a vívás riói bajnokának trónkövetelője

Ha valaki 15 esztendősen eljut oda, hogy két nap alatt kétszer is legyőzi a sportág hivatalban lévő olimpiai bajnokát, akkor nem túlzás kijelenteni: Új csillag van születőben!

Büki Lili nevét tavaly jegyezhette meg a vívást kedvelők népes serege, a székesfehérvári, ám az OMS-Tata színeiben versenyző, mindössze 15 esztendős párbajtőröző a novemberi országos bajnokságon két nap alatt kétszer is legyőzte a 2016-os olimpia bajnokát, Szász-Kovács Emesét. A hatalmas bravúr érmekben is testet öltött, egyéniben (ahol a legjobb nyolc között búcsúztatta a riói aranyérmest) bronz került a nyakába, míg csapatban nem volt ellenfele a tatai menetelésnek, aranyérmesként zárhatta az ob-t.

- Minden összejött akkor, sikerült egy nagyon jó hétvégét kifognom, míg szerintem neki épp nem volt jó periódusa. Különleges élmény volt a hivatalban lévő olimpiai bajnokkal vívni, hiszen alig egy évvel korábban még a tévében néztem, ahogy nyer Rióban. Az országos bajnokság Szász Mariann legyőzése mellett is hatalmas élmény volt, csapatban benne volt, hogy jó helyezést érhetünk el, de egyéniben nem gondoltam, hogy elődöntőig juthatok. A legjobb négy között egy találaton múlott a döntőbe jutásom, 15-14-re kaptam ki, de nem bánkódtam, az olimpiai bajnok legyőzése kárpótolt. Női párbajtőrben egyébként is erős és nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, így a csapat aranyérem és az egyéni bronz miatt nem lehetek elégedetlen.

Az első kadett évét töltő Lili 11 esztendősen került kapcsolatba a vívással, szerepelt a Székesfehérvári Vívóport Egyesületnél, majd innen igazolt át Tatára. Ahogy kérdésemre elárulta, ebben a sportágban megtalálta azt a lendületet és izgalmat, melyet korábban hiába keresett.

- A családunknak van egy ismerőse, Kovács László, rajta keresztül kerültem kapcsolatba a vívással. Korábban rengeteg más sportágat is kipróbáltam, de a csapatsportágak valahogy nem álltak közel hozzám. Teniszeztem nagyon sokáig, de 11 évesen jött a vívás, és végül ez lett az én igazi sportágam. Számomra ez egy megunhatatlan, izgalmas sport. Korábban futottam is, de a monotonitást nem bírtam, a vívás azonban más, folyton figyelni kell és nincs egy pillanatnyi üresjárat sem.

Lili a fehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója, igyekszik egyensúlyt tartani a vívás és a tanulás között.

- Heti öt edzésem van, kétszer megyek Tatára, egyszer a válogatott kerettel van edzés, illetve kétszer a fehérvári öttusázókkal készülök. Nem könnyű összeegyeztetni a vívást a tanulással, sokszor utazás közben tanulok, de úgy vagyok vele, ha szeretem és szeretném csinálni, akkor mindkettőnek bele kell férnie az időmbe. Nem könnyű, de megoldom, nincs vele gond.

Bár még nagyon fiatal, Lilinek máris van egy kedvenc versenyhelyszíne. E város pedig Pozsony, ahol január elején az Európai Kadett Körversenyen a 245 induló között veretlenül aranyérmes lett, majd egy nappal később a magyar válogatott tagjaként újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Nem ezek voltak azonban az első pozsonyi sikerélmények.

- Egy esztendeje Pozsonyban bronzérmes lettem serdülőként, az nekem egy meghatározó eredmény volt. Most, immár kadettként nyerni tudtam, ráadásul egy nagyon erős mezőnyben, úgyhogy mondhatom, Pozsony az egyik kedvenc versenyhelyszínem.

Természetesen az újságíró ilyenkor nem kerülheti el a sablonkérdést, mi is a nagy álma, vágya szeretett sportágában egy ilyen fiatal versenyzőnek. A válasz azonban egyáltalán nem sablonos, ritkán kap a tollforgató ennyire nyílt és őszinte választ.

- Nincs konkrét célom vagy álmom, egyszerűen csak élvezni szeretném a vívást, ameddig csak lehet!

Nos, az elkövetkező hónapok erre lehetőséget is adnak Lili számára. Január utolsó hétvégéjén Nápolyba utazik a tatai csapat, hogy a vívók Bajnokok Ligájának beillő sorozatán vegyen részt, majd jöhetnek az igazán nagy kihívások, a világversenyek!

- Sűrű lesz az év első fele, előbb jön a kadett országos bajnokság, ami válogató is egyben az Európa-bajnokságra. A kontinenstornára a korosztályos ranglista négy legjobbja mehet, szerencsére nekem már biztos a helyem, az ob-n már nem tudnak beelőzni. A bajnokság után elindulok a juniorok pozsonyi versenyén, ami már csak a helyszín miatt is jó lehet - mosolyodik el - Utána jönnek a világversenyek, indulok az Eb-n, melyet Szocsiban rendeznek, aztán Veronában a világbajnokság, a vb-re való kijutásomat még befolyásolja az Európa-bajnoki szereplés, ezért most elsősorban Szocsira koncentrálok!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek