6 évnél régebbi cikk

Újra Tour de Hongrie-szakasz lesz Székesfehérvár
·SportTour de Hongrie·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
tourdehongrie.hu
Újra Tour de Hongrie-szakasz lesz Székesfehérvár
·SportTour de Hongrie·Utolsó frissítés: undefined

Augusztus 14-én rajtol a Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye, és a harmadik napon tekerik majd le a Velence és Székesfehérvár közötti etapot a versenyzők. A nemzetközi mezőny célba érkezése a fehérvári Királyi Napok egyik eseménye lesz.

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie 2018-ban augusztus 14-én rajtol el, a nemzetközi mezőny pedig hat versenynap alatt, tíz megyét érintve összesen 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig – az útvonalat kedden reggel mutatták be az M4Sport reggeli műsorában.

Augusztus 16-án Velencéről rajtolnak a Tour de Hongrie versenyzői, megkerülik a tavat és Csákvár felé indulnak, majd onnan jönnek vissza Székesfehérvárra. A városban nem csak egy sima befutó lesz, hanem egy körpályán hosszabb ideig is látható lesz a mezőny – hangzott el a műsorban.

Székesfehérvár negyedszer lesz rajt vagy célhelyszín a Magyar Körverseny történetében. Először 1933-ban volt városunkban befutó, amikor az olasz Servadei nyert, majd 1964-ben ért célba itt a karaván, ekkor a lengyel Blawdzyn győzött. Tavaly gyorsasági részhajrát fogadott Fehérvár, az idén pedig – több mint fél évszázad után – ismét szakaszgyőztest avatnak majd a koronázóvárosban.

A Tour de Hongrie egyébként idén szerepel története során először 2.1-es kategóriával a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában, vagyis szintet léptünk tavalyhoz képest. A nemzeti körverseny összdíjazása meghaladja a nyolcmillió forintot. Az egyéni verseny legjobbjai ebben az évben is megkülönböztető mezeket viselnek: az összetett legjobbja sárga, a gyorsasági pontverseny legjobbja zöld, a hegyi pontverseny legjobbja piros, a legjobb magyar kerékpáros pedig fehér mezt húzhat fel.

A 2018-as Tour de Hongrie programja:
Augusztus 14. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (4 km)
Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (160 km)
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (170 km)
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (210 km)
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (178 km)
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Budapest–Budapest (78 km)

Ami a versenyen túl még érdekes lehet: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (a viadal egyik kiemelt partnere) nagyon megígérte, az érintett útszakaszok hibáit kijavítja, hogy a kerékpárosok megfelelő biztonságban versenyezhessenek, és az utak környezetét is megszépítik, hogy a közönség is jó körülmények között szurkolhasson. 

Így érkezett 2017-ben a mezőny a Zichy-ligetbe:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek