Clear sky28 °C
2019. június 25. kedd Vilmos
Menü

A Fehérvári Versünnep elődöntőjén túl

A Fehérvári Versünnep elődöntőjén túl
A továbbjutás pillanata (Fotó: Simon Erika)

Lement a kilencedik alkalommal megrendezett Fehérvári Versünnep válogatója, amely során a 9-13. évfolyamos irodalomkedvelő diákok csillogtathatták meg versmondó tudásukat. A Bobory Zoltán vezette zsűrinek bizony nem volt egyszerű dolga, ugyanis a jelentkezők jobbnál-jobb előadásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

Szombaton tartották a IX. Fehérvári Versünnep elődöntőjét, amelyet a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve szervezett. A Fehérvári Versünnep 2018-as kiírására február 13-tól március 5-ig jelentkezhettek a 9-13. osztályos székesfehérvári középiskolás és állandó lakhellyel rendelkező diákok. Március 10-én már a döntőbe jutásról döntött a szigorú zsűri, ahol is majd április 21-én a Városháza dísztermében mutathatják meg magukat a lelkes versenyzők.

A tehetséggondozó versenyt 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnereivel, az ötletgazda Varga Sándor volt. A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt, így ezúttal is nagy érdeklődésre számítottak a szervezők. A várakozás beigazolódott, ugyanis harmincöt diák érkezett a válogatóra, hogy meggyőzze a zsűrit versmondó tehetségéről.

Munkában a zsűri (Fotó: Simon Erika)
Munkában a zsűri (Fotó: Simon Erika)

A hagyományokhoz hűen a rendezvényt az első körben a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, ahol a fél tízes nyitás után egyből következtek a jobbnál-jobb előadások. A nebulók választottak verseket Nemes Nagy Ágnestől, Pilinszky Jánostól, Tóth Árpádtól és még Darvas Szilárdtól is, akinek Legenda a nő temetéséről című költeménye különösen jól sikerült.

A IX. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke volt, mellette Závodszky Noémi színésznő, Keller János színész, Tornyai Gábor plébános és kollégánk, Vakler Lajos is helyet kapott az ítészek között. A harmincöt jelentkező közül tizenketten jutottak a döntőbe, amelyre április 21-én kerül sor. Gratulálunk nekik!

A döntős csapat (Fotó: Simon Erika)
A döntős csapat (Fotó: Simon Erika)
A döntőbe jutott tehetségek: Baráth Eszter Adrienn, Bakó Fanni, Ferenczy-Nagy Boglárka, Jenei Márton, Jónás Olivér, Kerényi Réka, Mátics Anna, Nyári Ádám, Somos Máté, Szűcs Panna Villő, Tóth András Bence és Varga Eszter.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

  • Kitolták a határidőt - október végéig egyeztethetők az adatok a bankokkal
    Kitolták a határidőt - október végéig egyeztethetők az adatok a bankokkal
  • Nyáresti hangverseny - az Ars Musica várja a zenebarátokat
    Nyáresti hangverseny - az Ars Musica várja a zenebarátokat
  • Eltűnt tervrajzok – múzeumi foglalkozás az Ikarus kiállításon
    Eltűnt tervrajzok – múzeumi foglalkozás az Ikarus kiállításon
  • Parlami d’Amore - olasz nyáresti koncert a Belvárosban
    Parlami d’Amore - olasz nyáresti koncert a Belvárosban

A hét embere

Eseménynaptár

  • Keresztelő Szent János ünnepe - papokat és diakónust szentelt Spányi Antal
    Keresztelő Szent János ünnepe - papokat és diakónust szentelt Spányi Antal
  • Biztosítók - minél előbb be kell jelenteni a viharkárokat
    Biztosítók - minél előbb be kell jelenteni a viharkárokat
  • Hőség, aszály - 140 ember halt meg Indiában
    Hőség, aszály - 140 ember halt meg Indiában
  • Nyári „menetrend” - módosul a könyvtárak nyitvatartása
    Nyári „menetrend” - módosul a könyvtárak nyitvatartása