5 évnél régebbi cikk

Donald Harvey, a Végzet Ápolója
Fehérvár Médiacentrum fotója
USA Today
Donald Harvey, a Végzet Ápolója

Lebukása után számos, az egészségügyben dolgozó sorozatgyilkos védekezett azzal, hogy valójában jót tett az áldozataival, hiszen gyógyíthatatlan, szenvedő betegek halálba segítését nem lehet bűncselekménynek minősíteni. Nos, most nem áll szándékomban az eutanáziáról, ennek jogi és erkölcsi vetületeiről vitát nyitni (noha a hozzászólások között természetesen az erről szóló véleményeknek is helyt adunk), csak azt szeretném elöljáróban pontosítani, hogy mindaddig, amíg egy jogrendszer nem engedélyezi a kegyes halált, addig ennek mesterséges előidézése bizony emberölésnek minősül, az elkövető pedig gyilkosnak, bármik voltak is az ideológiai vagy erkölcsi mozgatórugói.

Donald Harvey 1952-ben született Ohio állam egyik kisvárosában, de születése után nem sokkal a család egy állammal délebbre, Kentuckyba költözött. Donald alig múlt 18 éves, amikor szakképzetlen betegápolóként munkát vállalt a Marymount Hospital sürgősségi osztályán, majd néhány hónap elteltével átkerült az intenzív terápiás részlegre, ahol a valóban nagyon súlyos betegeket kezelték. Az itt eltöltött szűk egy év alatt tizenkét beteget gyilkolt meg, utólagos állításai szerint kizárólag emberbaráti szeretetből és szánalomból.

Harvey nem válogatott az eszközökben. Azt is mondhatnánk, hogy mindennel gyilkolt, ami a keze ügyébe került, de kedvencei mégiscsak a mérgek, illetve a számos súlyos mellékhatást eredményező gyógyszerek voltak: a klasszikus cianidok és arzéntartalmú szerek mellett inzulinos és morfiumos túladagolásokat is elkövetett, de ha nem volt kéznél vegyi anyag, akkor simán párnát szorított a magatehetetlen ember arcára, esetlen nylonzacskót húzott a fejére és így fojtotta meg.

1971 tavaszán a rendőrség őrizetbe veszi, mert részegen botrányosan viselkedett egy meleg férfiak törzshelyeként ismert szórakozóhelyen. Megúszta egy rövid elzárással és pénzbüntetéssel, de a már korábban elő-előbukkanó depressziója ekkor tört ki teljes intenzitással. Rémálmai voltak, amelyekben előjöttek addig elfojtott gyermekkori traumái, például az, hogy a nála alig tíz évvel idősebb, vele egy háztartásban élő nagybátyja rendszeresen zaklatta szexuálisan, majd hogy hallgatását bebiztosítsa, pénzt adott neki. Huszadik születésnapján elhatározta, hogy katonának áll. Meg is jelent egy légierős toborzóirodában, ahol jelentkezését elfogadták, de amikor alig tíz hónap elteltével egy szerelmi csalódás miatt öngyilkossági kísérletet követett el (az egyik katonatársa nem fogadta el a közeledését), azonnali hatállyal beutalták egy elmegyógyintézetbe kezelésre, majd néhány hét elteltével gyógyulttá nyilvánították és leszerelték.

Néhány hónap munkanélküliség után 1974-ben visszatért Ohióba. Ismét jelentkezett egy egészségügyi intézménybe, ezúttal a Cincinnati-i Veteránkórházba, ahol immáron szakképzett ápolóként folytatta, amit három évvel korábban Kentuckyban abbahagyott. A veteránkórház gyakorlatilag csak katonákat kezelt és gyógyított, a vietnami háború gondoskodott arról, hogy a kórházi személyzet ne unatkozzon. Itt tíz évet töltött el, ezalatt tizennégy dokumentálható gyilkosságot követett el, valamennyit betegek sérelmére. A sérült katonák egyikével, bizonyos Carl Hoewellerrel egymásba szerettek, majd Carl gyógyulása után össze is költöztek.

Ez az idill azonban nem végződött happy enddel: Donald féltékenységében megmérgezte a szerinte csélcsap, hűtlenkedő barátot, majd hogy biztosra menjen, ugyancsak arzént kevert Carl édesapjának ételébe is. Az idősebb Hoeweller ugyanis a temetésen a tudtára adta, hogy neki valami gyanús fia halálával kapcsolatban és mivel az öreg egykoron a katonai rendőrség tiszthelyettese volt, nekiállt nyomozni. És ha már ennyire belelendült, Donald ugyancsak eltette láb alól (és az útból) az egyik kotnyeles szomszédasszonyt is, aki viszont azt furcsállta, hogy a Hoeweller fiú után az apa is nagyon hasonló tünetekkel esett ágynak és halt meg rövid időn belül. A Harvey közvetlen környezetében bekövetkezett három haláleset senkinek nem volt gyanús, ami azért elég sok kérdőjelet felvet a helyi rendőrség szakértelmével kapcsolatban.

1985-ben munkahelyet váltott, de várost és szakképesítést nem: az ugyancsak Cincinnatiban található Drake Memorial Hospital belgyógyászatán helyezkedett el, ahol áldozatai kiválasztásakor már indulatainak is szabad utat engedett. Eddig ugyanis még jobbára azzal áltatta önmagát, hogy tényleg csak szenvedő, gyógyíthatatlan betegeket gyilkolt (az élettárs, annak apja és a szomszédasszony biztosan más rubrikába tartoztak), de a Drake-ben már azokat is megmérgezte, akik valami miatt feldühítették vagy bosszantották. És hát valljuk be, egy beteg-ápoló kapcsolatban elég sok olyan helyzet adódhat, amikor a beteg akarva-akaratlanul idegesíti ápolóját, de normál esetben ez nem torkollik tettlegességbe.

A Drake Memorial Hospitalban eltöltött másfél év volt a legintenzívebb Donald Harvey életében, legalábbis ami a gyilkosságok számát illeti: a tizennyolc hónap alatt huszonnyolc további ember életét vette el, ismét csak főként mérgekkel és szándékosan rosszul adagolt gyógyszerekkel.

Mi sem áll távolabb tőlem, mint mentegetni a Drake Memorial illetékeseit, de el kell ismernünk, hogy egy kórházban a halál nem olyan feltűnő, mint mondjuk egy könyvtárban vagy irodaházban. Nem is tűnik fel senkinek a dolog mindaddig, amíg egy viszonylag új kórboncnok (akinek a szaglását még nem tette tönkre a tömény hullaszag és a formalinbűz) fel nem figyelt arra, hogy a boncasztalon fekvő új páciens felnyitás után enyhe keserűmandulaszagot árasztott. Mivel nem tartotta valószínűnek, hogy a beteg utolsó vacsorája mandulabélből vagy barackmagból állt volna, riasztja a rendőrséget, mert arra viszont kristálytisztán emlékezett a vegytan-előadásról, hogy a cianidoknak hasonló szaguk van. A nyomozók elég gyorsan leszűkítették a gyanúsítottak körét, úgyhogy Donald, akkor még csak egy gyilkosság miatt hamarosan előzetes letartóztatásba került. Egy őszinteségi rohamában (amire a vissza-visszatérő depresszió is rátesz egy lapáttal) az ügyvédjének bevallotta, hogy ő valójában sorozatgyilkos és számításai szerint az 1970 és 1987 közötti eltelt tizenhét év alatt 87 (igen, nyolcvanhét!) embert gyilkolt meg, ezek közül 84 kórházi beteg volt, három pedig személyes ismerőse.

Az ügyvéd, William Whalen öreg róka, szakmája nagy öregje, úgyhogy rögtön látja, micsoda reklámlehetőség ez neki. Ráveszi Donaldot, hogy egyrészt mentesítse őt az ügyvédi titoktartás alól, másrészt meggyőzi, hogy a rendőrség úgyis kinyomozna mindent, tehát a legjobb, ha teljes, őszinte és feltáró jellegű vallomást tesz. Ohio törvényei ugyanis kizárják a halálbüntetés kiszabását abban az esetben, ha a vádlott olyan gyilkosságokról is részletesen beszámol, amelyekről a hatóságoknak még nincs tudomása. Lehet, hogy Donald súlyosan depressziós sorozatgyilkos volt ugyan, de az életet jobban szerette, mint a halált, legalábbis a saját esetében: mindent bevallott, minden egyes gyilkosságáról roppant részletesen beszámolt a rendőrségi jegyzőkönyvekben, majd mindezt fenntartja a bíróság és az esküdtszék előtt is. 1987 augusztusában megkapta a 28 rendbeli életfogytiglant, valamint 250 ezer dollár pénzmellékbüntetést. Az esküdtszék 57 emberölésben találta bűnösnek; az általa még bevallott további harmincról a hatóságoknak nem sikerült elég bizonyítékot összegyűjteniük, úgyhogy azokat nem vették figyelembe.

Donald a toledói fegyházban kezdte meg büntetése letöltését, amit harminc év elteltével, 2017 tavaszán egy rabtársa, bizonyos James Elliott szakított meg azzal, hogy Donaldot nemes egyszerűséggel agyonverte a cellájában. Állítólag azért, mert Harvey szexuális ajánlatot tett neki.

ADATLAP
Név (gúnynév): Donald Harvey (A Végzet ápolója)
Nemzetiség, állampolgárság: amerikai
Helyszín: Kentucky és Ohio államok, USA
Gyilkosságok dátumkerete: 1970 - 1987
Módszer: mérgezés, fojtogatás
Bizonyított áldozatok száma: 57 halott
Áldozati kategória: főként súlyos betegek
Ítélet: 28-szoros életfogytiglan

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek