5 évnél régebbi cikk

Újra megtelt a Bregyó a Sportmajálison
Fehérvár Médiacentrum fotójaÚjra megtelt a Bregyó a Sportmajálison

Mozgás, jókedv, sör, sült kolbász - ismét tömegeket vonzott a Sportmajális, melyen a sportosak és kevésbé sportosak is megtalálták számításukat május első napján.

Kellemes, már-már nyárias idő, a város sportéletének színe-java, játékok, sportolási lehetőségek, zene, vidámság. Ha röviden szeretném összefoglalni az idei Sportmajálist, ezekkel a szavakkal meg is tehetném.

És ha egy pici kritikát is szeretnék belevinni, akkor pont ez a baj. Szép volt, jó volt, de... De nagyjából ezt is várta mindenki, ugyanazt kaptuk, mint az elmúlt nyolc évben. Nem újult meg a program, nem kapott frissebb színezetet, nem kínált többet, mint máskor. Ez persze nem feltétlenül baj, de mégis, az egész hagyott egy pici hiányérzetet.

A város sportklubjai persze így is bemutatkozhattak, kicsik és nagyok együtt vonultak fel már reggel, a szokásos Petőfi szobornál történt gyülekező után. A Bregyóban aztán jöttek a programok, az alaphangot Rubint Réka egy órás tornája adta, majd jöttek a sportolási lehetőségek, illetve helyi egyesületek bemutatói a nagyszínpadon.

Sport bemutató a nagyszínpadon (Fotó: Horváth Reni)

- Sokan kijöttek, és az országban nagyon kevés helyen rendeznek hasonló, tematikusan sportra épülő programot, ez egyértelműen jó és pozitív. Viszont én nem vagyok benne biztos, hogy Rubint Rékára itt szükség volt, talán szerencsésebb lett volna több helyi sportolót bevonni a megnyitóba, ez a rendezvény mégiscsak a fehérváriakról szól a fehérváriaknak - Czettl Andrea, az Alba Triatlon SE elnöke röviden summázta pozitív és negatív gondolatait egyaránt. A rendezvény ezzel együtt persze jó sikerült, hiszen főleg a kisebb sportegyesületeknek továbbra is egyedi és megismételhetetlen lehetőséget ad a bemutatkozásra. 

És ha már ott voltak a nagy klubok játékosai, egy kis játékos sorversenybe is beszálltak. A nagy klubok is képviseltették magukat, azonban szembetűnő volt a Videoton FC első csapatának távolmaradása a játékos sortversenytől, itt a Vidit a második csapat játékosai képviselték (Kovács István és Vinícius azért ott volt a Sportmajálison, a két játékos egy órán keresztül dedikált, míg Géresi Krisztián a reggeli felvonuláson vett részt). Az Alba Fehérvár kosarasai is a megszokottnál kevesebben voltak, igaz, ők már holnap meccselnek a bajnokságban és Keller Iván, Filipovity Márkó és Markovics Luka azért ott volt a Bregyóban. Molnár Andrea, a Tóvárosi Általános Iskola testnevelője elárulta, tanítványai már nagyon várták ezt a napot.

(Fotó: Horváth Reni)

- Nagyon lelkesen készültek, örültek a lehetőségnek, hogy a város meghatározó sportolóival vehetnek részt egy ilyen sorversenyen. Kicsit hiányolták a Vidi játékosait, de a kosarasoktól és a kézis lányoktól így is rengeteg autogramot gyűjtöttek be, nagy élmény volt nekik ez a nap.

A sorversenyen résztvevő sportolók közül az Alba FKC szélsője, Májer Krisztina büszkélkedhetett az egyik legnagyobb rutinnal a rendezvényt illetően, az első Sportmajálison még utánpótlás korú játékosként vett részt a kiváló kézilabdázó.

- Nagyon élvezem, ez már a nyolcadik alkalom számomra, hogy itt lehetek. Megtisztelő volt, hogy a felvonulás élén haladva vihettem a zászlót, jól esett a felkérés. Ilyenkor látszik, mennyire sportos város Fehérvár, rengeteg klub, szakosztály működik itt, az ide kilátogató gyerekek szinte mindet megismerhetik és könnyen választhatnak közülük olyat, amit szívesen kipróbálnának.

Utóbbi dologra rákérdeztem Temesvári Márta kettlebell edzőnél is, aki lelkes csapatával egy nagyszínpados bemutatóval is készült a testedzés szerelmesei számára.

(Fotó: Horváth Reni)

- Idén is nagyon sok érdeklődő van, tavaly is volt olyan edzőtársunk, aki itt ismerte meg a kettlebellt és azóta rendszeresen jár edzésekre. Ugyanakkor nem feltétlenül ez a jellemző, aki sportolni szeretne, nem itt dönti el, hogy mit szeretne csinálni, arra viszont tökéletes, hogy megismerjék az alapjait és kipróbálják. Annak jó, aki már eleve érdeklődött a sportág iránt és itt egyfajta megerősítést kap, ahogy az edzőtársakkal beszélgettem, ez nagyjából valamennyi sportág esetében igaz.

Összességében tehát a Sportmajális pont olyan volt és pont azt nyújtotta amit a neve is ígér: sportot, testmozgást, egy kellemes napot, mely során mindenki megtalálhatta az őt vonzó programokat. No meg persze azért a házi kolbász és a hideg sör sem esett rosszul.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek