5 évnél régebbi cikk

Utánajártunk a Facebook inaktív csoporttagjainak törlésének
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaUtánajártunk a Facebook inaktív csoporttagjainak törlésének
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Még pénteken kezdtek megjelenni a Facebook-csoportokban az olyan adminok által aktivitást kérő kommentek, melyben arra kérik a passzív tagokat, hogy a frissen megosztott poszt alatt tegyék aktivitásuk tanúbizonyságát, mert különben törli őket a csoportból a Facebook. Ezen felbuzdulva utánajártunk, hogyan is törlődnek a csoportokon belüli felhasználók.

Arról már korábban is szó volt, hogy a Facebook egyik, ha nem a legnagyobb ereje a csoportokban rejlik. Éppen ezért talán a Facebook jövőjének egyik záloga is a különböző márkák, preferenciák, érdeklődési körök, tematikák mentén létrehozott zártan vagy éppen nyíltan működő csoportok. Azonban ahogy az lenni szokott a közösségi média esetében is, sokkal több a passzív, megfigyelő jellegű facebookozó, mint az aktív, napi vagy heti rendszerességgel a Facebookot posztjaival, kommentjeivel, fotóival, lájkjaival elárasztó ember.

Ez amúgy alapvető emberi jellegünkből is fakad. Az információ éhség, a másokról mindent tudni akarás hajtja előre életünket. Az, hogy ez mennyire valós és normális, nyilván nem az én tisztem eldönteni. Majd az utókor kielemzi ezt is.

Azonban az is jól látható, hogy az egyre szaporodó és népszerűbb csoportok taglétszáma az elmúlt években hirtelen gyarapodásnak indultak. Itt viszont van egy igen fontos mozzanat, amit sokan nem is tudnak! Vannak olyan csoportok, melyek adminjai sportot űztek abból (péntektől már nem tehetik kedvükre), hogy szinte bárkit a csoport tagjává tehettek, tulajdonképpen a beleegyezése nélkül is. Sokan például úgy vagyunk egy-egy csoport tagja - többek közt én is -, hogy még csak nem is tudtam róla.

A csoport már aktív tagjai vagy annak adminjai kedvükre növelhették a csoport tagszámát, a taggá avatott tudta nélkül. Érdemes egy kitekintést tenni, hogy milyen csoportoknak vagyunk is a tagjai! Ezen a linken, már ha be vagyunk jelentkezve a Facebookra, megnézhetjük:  www.facebook.com/groups/. Gyanítom sokan találkoznak majd olyan csoporttal, melyről nem is tudták, hogy annak tagjai.

Az a bizonyos üzenet, mely pénteken felbolydította a Facebook-csoportok életét. Az üzenet hatására a legtöbb admin azonnali posztban buzdította aktivitásra a tagokat, így utólag feleslegesen.

Szóval a csoportok adminjainak pénteken megjelent Facebook-üzenet nem arról szólt, hogy a tagság inkább megfigyelő, passzív tagjait törli a Facebook. Sokkal inkább az olyan tagokat, akik nem saját elhatározásukból lettek egy-egy csoport tagjai, és azokat sem törli, hanem csak áthelyezi a Meghívottak mappába. Szóval a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak - hogy idézzem a szakállas humort.

Ellenben az is igaz, hogy a megszelektált csoportok tagszáma ténylegesen csökkenhet, de az így “leválogatott” tagok sem vesznek el. A csoport adminjai láthatják azokat a tagokat, akik a fenti trükkel lettek egy-egy csoport tagjaivá, és értesíthetik őket, hogy erősítsék meg csoport tagságukat vagy utasítsák azt el.

Tehát a hír úgy igaz, hogy azok a tagok, akik nem saját elhatározásukból lettek tagjai egy csoportnak, ezt nem erősítették meg és nem is aktív tagjai adott csoportnak, azokat a Facebook kiveszi a csoport tagjai közül. Ellenben akik saját elhatározásukból lettek egy csoport tagjai, de passzívak és egyetlen lájkot sem eresztettek a csoport irányában, vagyis csak információ szerzés végett tagjai a csoportnak, őket nem piszkálja a Facebook.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek