Heavy rain10 °C
2019. november 12. kedd Jónás, Renátó
Menü

Lépcső utca befejezése, kutyás élménypark, hangoskodó gyerekek – Facebookon tartott fogadóórát Székesfehérvár polgármestere

Lépcső utca befejezése, kutyás élménypark, hangoskodó gyerekek – Facebookon tartott fogadóórát Székesfehérvár polgármestere
Online fogadóóra a Városházán (Fotó: ÖKK/Simon Erika)

Az idei év első Facebook-fogadóóráján főként a közlekedéssel, útfelújításokkal kapcsolatos kérdésekkel sorozták meg a székesfehérváriak dr. Cser-Palkovics Andrást, de természetesen azért érkezett még néhány izgalmas kérdés.

Hétfőn 16 és 18 óra között válaszolt Székesfehérvár polgármestere, illetve a Városháza szakemberei a Facebookon érkezett kérdésekre. A több mint száz beérkezett kérdés, probléma és felvetés közül gyűjtöttük ki a legérdekesebb, legfontosabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartókat.

Ezúttal is a teljesség igénye nélkül válogattunk – és emeltünk ki – a kérdésekből és a válaszokból, természetesen azok tartalmának vagy jelentésének megváltoztatása nélkül:

„...Érdeklődni szeretnék, hogy Székesfehérváron épülni fog-e valaha még egy uszoda. Gyermekeim testnevelésóra keretében vesznek részt úszásoktatáson a városi uszodában, ahova egyszerre több intézményből érkeznek ugyanazon időpontra osztályok. Sokszor tapasztaltuk a többi szülővel, hogy az oktatásra szánt medencerészben (21x17 méter) esetenként 70-85 gyermek zsúfolódik össze, minden második héten pedig a pancsoló egyik felében (tanmedence 0,6 m vízmélység) tartják az úszásoktatást...”
„...Tervben van, szükség is van rá. Egészen pontosan a vízilabda szövetséggel (Tao) együttműködve elindul a bővítés (új nagymedence és tanmedence is) tervezése is. Azt azonban látni kell, hogy maga a beruházás is nagyon drága, azaz mindenképpen külső (állami) forrás szükséges majd hozzá. Utána pedig fent is kell tudni azt tartani. Már ma is az uszoda az egyik legdrágább létesítménye a városnak...”

„...Az érdekelne pontosan, hogy mivel fog folytatódni a Sóstó Stadion környékbeli rehabilitációja. Itt arra lennék kíváncsi, hogy mely utcákat fogjak felújítani, azon kívül, hogy csak a Homoksorról lehet hallani, hogy fel lesz újítva. Persze minden más is érdekel a környéken, hogy hol lesz további parkoló és kamera...”
„...A Sóstó-rehabilitáció zárásaként a Homoksor burkolatfelújítását tervezi a város. A volt méh telep helyén épülnek még parkolóállások a már megépült Csíkvári út és Homoksor közötti (hazai) parkoló folytatásaként. Közterületi kamerát a már említett parkolóba, valamint a Csíkvári útra, illetve a legelső ütemben megépült Szárcsa útról megközelíthető (vendég) parkolóba telepítünk…”

„...A minap taxival mentünk haza és azt hallottuk a taxistól, hogy elmenne miniszternek. Erről szeretném kérdezni, hogy ez igaz? ...”
„...Terveim között nem szerepel ilyen. Elkezdtem egy munkát, amit folytatni szeretnék, amennyiben ehhez a jövőben is megkapom a fehérvári emberek bizalmát.…”

„...Néhány fogadóórával ezelőtt vetettem fel egy úgynevezett kutyás élménypark kialakításának kérdését. Érdeklődnék, hogy történt-e valamilyen előrelépés az ügyben? Vizsgálják-e ilyen létesítmény létrehozásának lehetőségét?...”
„...a Béla úti temető előtti nagy zöldfelületen tavasszal készül el egy kutyás játékokkal felszerelt kutyafuttató. Annak majd továbbfejlesztése is lehetséges lesz...”

„...Érdeklődnék, hogy a Lépcső utca ügyében, mikorra várható előrelépés?...”
„...Valóban sajnos elhúzódott a munka. Részben régészeti feltárást kellett végezni, részben műszaki problémák is akadtak. A kellemetlenségekért mindenkitől elnézést kérek! Ahogy az időjárás lehetővé teszi folytatódik majd a munka és tavasszal be is fejeződik...”

„...Nem tervezik-e a buszközlekedés kitolását pénteken és szombaton legalább éjfélig? A korábbi éjszakai busz nem vált be, de sokszor korai a fél 11-es utolsó busz...”
„...Jelenleg készülnek az új hálózati tervek. A menetrend szerkesztésénél a közlekedési szakemberek ezt a kérdést is vizsgálják, elsősorban a Budapestről késő este érkező vonatok menetrendjéhez igazodva. Korábban működött éjszakai járat a városban, de senki nem használta ezért azt megszüntette a szolgáltató...”

„...Kérdésem és kérésem a Zöldfa téri Vízivárosi iskola előtti területen történő hangoskodás ügyében lenne. Az iskola előtti területet valami oknál fogva elkezdték foci pályaként használni, ami az iskolakerítés alapjának rugdosásával párosul. Ez olyan szinten zavaró, hogy a napközbeni pihenést. a lakók és az ott közlekedők nyugalmát zavarja...”
„...Köszönjük szépen a jelzést, én magam örülök, hogy a gyermekek nem a számítógépek, konzolok előtt gubbasztanak, hanem a szabad levegőn vannak és sportolnak. A közeljövőben egyébként az iskolaudvarból leválasztva egy korszerű sportpálya kerül majd kialakításra, ez jelenthet megoldást a lakók és a focizni vágyó gyerekek számára is...”

„...Hogyan lenne lehetőségünk megismerni a tervezett (és nagyon indokolt) közlekedési változások hatástanulmányait?
Gondolok itt olyanokra, mint
- a 8-7-63 körforgalom átalakításának hatása az áteresztőképességre különböző irányokból;
- a Szekfű Gyula - Berényi - Széna tér körforgalom esetében ugyanez;
- hogyan fogja befolyásolni a 8-as Bakony utcai bekötése a Bakony u. és a Palotaváros forgalmát (különösen, amíg ennek a nem létező déli összekötőre bekötése napirenden sincs);
- minden egyéb, hasonló nagyságrendű változtatás.
Jó lenne látni, hogy pozitív eredménnyel valósulnak meg ezek a fejlesztések. Az új kanyarodósávok pl. valóban csodát tettek, jó lenne, ha ezekkel is így lenne!...”
„...Az Ön által említett fejlesztéseket nagyon fontosnak tartom és már évekkel ezelőtt meg kellett volna, hogy valósuljanak.
A koncepciók, vizsgálatok elérhetők ezen a linken!...” 

„...A Sóstó Természetvédelmi Területen engedélyezett a kerékpározás, és ezt ellenőrzi valaki? Másrészt még azt szeretném megkérdezni, hogy történt-e halak telepítése a Sóstóba, mert a vízi madarak egy része halakkal táplálkozik és a növényzetnek sem ártana?...”
„..A kerékpározás nem tiltott a területen, de csak a kijelölt tanösvényen lehet vele közlekedni, azonban a kutyák pórázon sétáltatása és a gyalogos forgalom miatt érdemes óvatosan biciklizni. A Sóstóval kapcsolatos minden lépés szigorú szakmai egyeztetések után történik. A haltelepítési tervet a szakemberek már összeállították...”

„...a Zombori úti posta megszűnése: végleges, vagy esetleg még lehet pozitívum az ügyben?...”
„...A posta ügyében sajnos nem rendelkezünk további információval. Az önkormányzat kész átvenni üzemeltetésre a helyet, azaz fizetni a rezsi, amennyiben a posta talál erre jogszerű megoldást (azaz, hogy ne számítson tiltott állami támogatásnak). Ezt írásban is jeleztük a posta részére...”

„...Nagyon szép lett a Sóstó. A Látogatóközpont viszont mindig zárva van, mikor arra járunk. Kerestem interneten, de sajnos nem találtam semmi információt. Lesz állandó nyitvatartása?...”
„...A látogatóközpont hivatalos év végi megnyitója óta dolgoznak a szakemberek az üzemeltetési terven, hamarosan véglegesíthetjük az üzemeletetési és az idegenforgalmi feladatokat. Tavasztól tervezzük ennek bevezetését. Jelenleg már egyeztetés alatt van, hogy milyen rendezvényeknek, kiállításoknak, műhelyfoglalkozásoknak fog az épületrész otthont adni, időszakos nyitvatartással fog üzemelni. A kiállítások, rendezvények idején bárki, azon kívül a Sóstóra csoportosan látogatók számára előzetes egyeztetés alapján biztosítjuk a bejutást a központba...”

„...A Széna téren több probléma is fenn áll… ...A másik pedig a szelektív hulladék gyűjtő szigetek hiánya a környéken. Ez ügyben a múltkori "fogadóórán" kaptam választ, hogy a Depónia oldalán lehet találni több megoldást. Nah, ez sajnos nem helytálló...”
„...A Depónia által működtetett fehérvári szelektív szigetek pontos listája itt található!...”

„...Mikor lesz, illetve lesz-e egyáltalán valami a középiskolai campuszból? Hallottam olyan híreket is, hogy lemondták az egész tervet...”
„...Nem mondtuk le a tervet, meg fog valósulni. Egyrészt szeretnénk kiírni újra a közbeszerzési eljárást, mert csak egy cég akart rajta a második szakaszban elindulni, másrészről a városban megvalósuló katonai fejlesztések miatt felmerült egy új lehetőség (nemzetközi iskola), amit érdemes megvizsgálni, mert talán a középiskolai campusban lenne a legjobb helye…”

A fogadóórán rengeteg kérdés érkezett a különböző székesfehérvári utak felújításával kapcsolatban, ezeket, valamint a fogadóórán feltett összes kérdést a hozzájuk tartozó válasszal itt lehet elolvasni:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Okostányér vagy étkezési piramis? – Hogyan táplálkozzunk?
    Okostányér vagy étkezési piramis? – Hogyan táplálkozzunk?
  • Eurostat: a magyarok nem igazán elégedettek az életükkel
    Eurostat: a magyarok nem igazán elégedettek az életükkel
  • A katolikus egyház az első világháború után - előadás a Kodolányi Szabadegyetemen
    A katolikus egyház az első világháború után - előadás a Kodolányi Szabadegyetemen
  • Izrael háborús készültséget rendelt el az ország déli részén
    Izrael háborús készültséget rendelt el az ország déli részén
  • Decemberben megint lesz focitorna: jön a XX. Fehérvári Futballfesztivál
    Decemberben megint lesz focitorna: jön a XX. Fehérvári Futballfesztivál
  • Székesfehérváron is életet mentett a szén-monoxid-érzékelő
    Székesfehérváron is életet mentett a szén-monoxid-érzékelő
  • Terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén
    Terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén
  • Ma utalják a nyugdíjprémiumot
    Ma utalják a nyugdíjprémiumot

Eseménynaptár

  • Hulladékkezelés, parkolás és közlekedés - lakossági fórum a Rákóczi iskolában
    Hulladékkezelés, parkolás és közlekedés - lakossági fórum a Rákóczi iskolában
  • Evo Morales elhagyta Bolíviát
    Evo Morales elhagyta Bolíviát
  • Önkormányzat 2019 - Lejár a határidő a plakátok eltávolítására
    Önkormányzat 2019 - Lejár a határidő a plakátok eltávolítására
  • HÍRADÓ 2019. november 11.
    HÍRADÓ 2019. november 11.