4 évnél régebbi cikk

Kempo VB - éremeső áztatta a fehérvári klub tagjait
Kempo VB - éremeső áztatta a fehérvári klub tagjait

9 aranyat, 5 ezüstöt és 4 bronzérmet hozott haza a portugáliai kempo VB-ről Burián Bendegúz, Burián Bence és Koza Márk a Székesfehérvári Kempo Egyesület színeiben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is körülbelül 40 országból érkezett több ezer harcművész, hogy különböző szabályrendszerben mérettesse meg magát a portugáliai kempo VB-n. A Word All-Styles Championship rendezvényen a 18 fős magyar zen bu kan kempo válogatott összesen 37 aranyat - ebből 2 bajnoki öv -, 27 ezüstöt és 18 bronz éremet szerzett. Az eredmények bizonyítják, milyen jól szerepeltek idén is hazánk fiai és lányai – köztük a székesfehérvári csapat tagjai is.

 „A verseny szervezése idén már elég gördülékeny volt.” – nyilatkozta a versenyről Polgár Tamás, a fehérvári klub edzője – „Mindhárom versenynapon időben befejeztük a versenyzést, és elmondható, hogy a bíráskodás is magasabb színvonalon zajlott. Mindhárom fehérvári versenyző teljesítményén látszott, hogy lelkiismeretesen végig dolgozták a felkészülést. A küzdelmi számok mellett a technikai számokban is jól szerepeltek. Személy szerint mindegyikükre nagyon büszke vagyok.”

Nagyon jól éreztem magamat a VB-n, remek hangulata volt.” – tette hozzá Burián Bence – „A rengeteg nevező és a hatalmas pást-mező miatt már az első napon tudtam, hogy itt aztán remek küzdelmekben lesz részünk.”

Bence 3 versenyszámban indult: Gi földharcbanban, No Gi földharcban és nem maradhatott el a Knockdown, az az a pusztakezes viadal sem. A fiatalember a legbüszkébb a No Gi földharcban elért 3. helyezésére, mivel itt is - ahogy Gi-ben is - a 20-35 éves mester kategóriában nevezett. Itt pedig nagyon erős volt a 7 fős mezőny. Az első meccsét a portugál ellenfele ellen megnyerte, a második meccsen 2 ponttal kikapott a Portugál színekben versenyző ukrán ellenfelétől.

Gi földharcban 2. helyezett lett, ahol a döntőben Kárászi Balázs 4 danos mesterrel harcolt az első helyért. Knockdown versenyszámban 1. helyezést ért el, de sajnos döntőznie nem kellett, mivel portugál ellenfele a ketrecbe lépés előtt visszamondta a mérkőzést.

 „Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel.” – mondta a fiatalember – „Teljes erőbedobással készültünk a versenyre, és ennek meg is lett az eredménye. Szabadidőnkben volt, hogy elmentünk az óceán partjára, sétáltunk a városban, és persze rengeteget pihentünk a versenyek közötti időben. Nagyon jó volt az öcsémnek, Bendegúznak szurkolni.  Fantasztikus érzés volt látni, hogy mennyire ügyes, hogy akár a ketrecről, akár a pástról legyen szó, figyelt arra, amit mondtam neki és próbálta végrehajtani.”

Az idei VB teljesen más volt, mint az előző kettő, amin részt vettem.” – vette át a szót Bendegúz – „Hatalmas lökést adott, hogy ott volt velem a testvérem. Pont úgy izgultam érte, ahogyan ő értem, és amikor küzdöttem, az edzőm hangja után az övét hallottam meg először. Amit nagyon szerettem, az a verseny hangulata volt. Imádok versenyezni, mert ilyenkor tele vagyok adrenalinnal.”

Bendegúz önvédelem versenyszámban 2. lett, Stop Semi contactban 2., Light kickben 3. Gi földharcban két súlycsoportban(-78,-85) is 1., és NoGi földharcban is 1. helyezést ért el. A VB alatt lett egy sérülése is: az egyik küzdelemben kapott egy nagyobb ütést a fejére, és azóta fáj az orra – és néha vérzik is.

Teljesen elégedett vagyok a teljesítményemmel.” - mondta – „Azokon a küzdelmekben, amelyekben nem tudtam győzni, ott is jól éreztem magam, ami szerintem fontosabb a győzelemnél. A judo edzőm szokta mondani, hogy érezzem jól magam minden körülmények között, amikor fent vagyok a páston. Az állóharcban még sokat kell fejlődnöm, pont úgy, mint földharcban, de ahhoz, hogy legközelebb nyerni tudjak, még jobban rá kell feküdnöm az állóharcra. Idén sokkal több ellenfelem volt, mint eddig. Mindegyik küzdelmi számban minimum 10-en voltunk, kivéve földharcban, mert a portugálok körében az állóharc népszerűbb, mint a földharc. Amikor nem versenyeztem, akkor besegítettem a bíráskodásba, ami nagyon nagy szó, hogy egy ilyen versenyen segíthettem. Szeretném megköszönni edzőmnek, Polgár Tamásnak, hogy mindig ott van mellettem, mindig segít és még a szabadidejéből is képes beáldozni csak azért, hogy mi edzhessünk.”

A fehérvári klub részéről Koza Márk is részt vett a VB-n, amiről így nyilatkozott:

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elment. Az a kicsivel több, mint 3 hónap felkészülés után nagyon fikarcnyi időnek tűnt ez a hat nap, mint a “munka gyümölcse”. Mindenféleképpen mosolyogva emlékszem vissza, mert hihetetlen sok élménnyel, emlékkel, baráttal és éremmel is gazdagodtam a VB során. A szervezés sokkal másabb volt, hiszen négy napot ölelt fel a verseny, egyes napok külön korosztállyal foglalkoztak. Az első nap 10 éves korig, a második napon 19 éves korig, a harmadik napon egészen veterán korosztályig küzdöttek a páston, majd az utolsó felvonásban mindenki számára a döntők következtetek. Érdekesség, hogy idén - az előző 3 évtől eltérően- 18.00 előtt átlagban visszamehettünk a szállásra. Viszont a pástonkénti szabályrendszer-változás élt. Egyik páston a Light contact jobban hasonlított egy Full contact mérkőzése és ugyanígy fordítva is.”

Márk első lett önvédelemben, Gi-ben, NoGI-ben, Rumble -ban. Light-ban és Semi-ben harmadik, Formagyakorlatban negyedik. A formagyakorlat kivételével tehát minden versenyszámban a dobogóra állhatott, mégis van benne egy kis hiányérzet. Light contact-ban az elődöntő mérkőzését pihenő nélkül nyomta le - előtte volt két mérkőzése, így erőből ment előre, amiért sokszor meg is intették.

„Nem tudtam a maximumot hozni.” – mondta – „Idén Light contact-ból lett volna a legfőbb célom az arany érem, de sajnos nem jött össze. Amin változtatnom kell a jövőben, hogy mindig ott legyek fejben akkor is, ha fáradt vagyok. Ezen kívül az ütőtechnikámon kell javítanom. Ezeket szeretnem fejleszteni. Az utóbbi könnyebb lesz, előbbi nehezebb, azonban ezek szükségesek ahhoz, hogy sikeresen tudjam abszolválni a mérkőzéseket. A mezőny mindig ismeretlen, így idén sem tudtam, hogy kivel kell farkasszemet néznem. Szerencsére elég erős mezőnybe kerültem, hiszen úgy nincs értelme egy versenynek, ha simán győzelmet tudsz aratni. Szeretem a kihívásokat, amik idén is jelen voltak.”

Márk elárulta, hogy az első napot az óceánparton töltötte. Indításként az egész magyar csapat egy hangos üvöltéssel befutott az óceánba. Minden este portugál ínyencségeket ettek, és a bíráskodás külön élmény volt számára.

S mielőtt még bárki azt hinné, hogy a VB után jöhet a jól megérdemelt pihenés: Ez tévedés! A fehérvári csapat a hazaérkezés után egyből nekiállt a következő megmérettetésre való felkészülésnek, amely május 25-én lesz Gyöngyösön. A Hungarian Open nyílt küzdősport versenyen minden valószínűség szerint ismét bizonyítani fognak a fiúk!

Borítókép: Székesfehérvári Kempo Egyesület
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek