5 évnél régebbi cikk

Mire figyeljünk oda az autóklíma használatakor?
Mire figyeljünk oda az autóklíma használatakor?

Bár még áprilist írunk, az időjárásban ez cseppet sem mutatkozik meg, ugyanis a húsz fok fölötti átlaghőmérséklet azt az érzést kelti, mintha már júniusban lennénk. És ha egyszer besokallunk a napsütéstől, akkor hajlamosak vagyunk az árnyékokat hajkurászni, netalántán légkondicionált szobákba, illetve autókba menekülni. Hogy járművünk klímája kedvező hőfokot varázsoljon, nem árt, ha pár szabályt szem előtt tartunk. Mutatjuk a legfontosabbakat.

Nyakunkon a nyár, így lassan eljön az a pillanat, amikor a gondosan behűtött sör mellett a lehűtött autó (külön-külön - bár a hideg autó után egy hideg ital, maga a mennyország) lesz az egyetlen valós menedékünk a forróság elől. Persze ezt az ajándékot sem mindig azonnal kapjuk a nyakunkba, ugyanis - mivel egy fémdobozról beszélünk - a napon felejtett járművünk hőmérője akár ötven fok fölötti hőmérsékletet is produkálhat. Ilyenkor tanácsos kiszellőztetni a szaunával versengő utasteret, ám még így is jó pár hosszú percnek kell eltelnie ahhoz, hogy a klíma teljesen lehűtse a négykerekűt. És akkor még nem is beszéltünk a légkondi hátrányairól.

Persze sokan egyáltalán nem foglalkoznak vele, de például a klímaberendezések indokolatlan használata simán lefaraghat néhány kilowatott (kW) a motor teljesítményéből, nem beszélve a többletfogyasztásról, amely külföldi út esetén igencsak problémás lehet.

Manapság számos olyan klímát fejlesztettek már ki, amelyet többféle üzemmóddal láttak el, így kíméli mind a járművet, mind az utasokat, ám ettől eltekintve is nagyon fontos hűtő-berendezésünk rendszeres karbantartása.

Az első és legfontosabb szabály: a külső hőmérsékletnél maximum öt-hat fokkal állítsuk hidegebbre a légkondit, ugyanis a nagyobb hőmérsékletbeli eltérés megviselheti szervezetünket, és a hosszú utazások után komolyabb betegségekre is számíthatunk. Figyeljünk arra is, hogy a légbefúvók közvetlenül ne az arcunkba pumpálják a jéghideg levegőt, hanem csak úgy bele a nagyvilágba (vagy ez esetben az autó utasterébe).

Ezeken az egyszerű alapműveleteken kívül azt is érdemes megjegyezni, hogy időközönként a klímarendszer is igényel karbantartást. Például a melegebb időszakon kívül is kapcsoljuk be a légkondicionálót, így a kompresszorban megjáratódik a kenőanyag, nem beszélve a rendszerben bennmaradó vízről, amelyre használat nélkül azonnal lecsapnak a penészgombák.

A végére tartogattam a legjelentősebb tanácsot: minden nyári szezon kezdete előtt tisztíttassuk ki a rendszert, így a levegő nemcsak hűs, hanem egészséges is lesz. Olyan is előfordulhat, hogy klímánk már nem fúj hideg levegőt, ilyenkor szintén a szervizbe vezessen utunk, ne kezdjünk el otthon mütyürkézni vele!

Tartom, hogy a légkondi az egyik legnagyszerűbb emberi találmány, ám hosszan tartó kiélvezése végett rendszeresen csekkoljuk állapotát, ha pedig még okosan is használjuk, akkor nemcsak hőérzetünket, de egészségünket is javíthatja. Vagy legalábbis nem leszünk betegek tőle.

További ajánlatok: www.jsi.hu

(Forrás: Magyar Nemzet, szegedklima.hu)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek