Light rain showers30 °C
2019. június 16. vasárnap Jusztin
Menü

Súlyos hajóbaleset a Dunán, hét ember életét vesztette, többeket még mindig keresnek

Súlyos hajóbaleset a Dunán, hét ember életét vesztette, többeket még mindig keresnek
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Két hajó ütközött össze a Dunán a Parlament közelében szerda este. A Hableány nevű rendezvényhajó felborult és elsüllyedt 35 emberrel a fedélzetén.

Svájci luxushajó ütközött össze a Hableány nevű turistahajóval Budapesten szerdán este negyed tízkor, ennek következtében a turistahajó felborult és elsüllyedt. A sétahajó fedélzetén a két fős személyzet, és 33 dél-koreai turista tartózkodott. Hét ember életét vesztette, hét embert könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba, egy embert újra kellett éleszteni, huszonegy embert pedig még mindig nagy erőkkel keresnek. Az elsüllyedt hajó roncsát három méterre a Margit hídtól találták meg a Duna mélyén, a roncs kiemelésének időpontjáról egyelőre nincs információnk. Több megyéből is érkeztek a helyszínre mentőegységek, a mentést kiterjesztették a Duna teljes, Budapest alatti magyarországi szakaszára. Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panoráma Deck Kft. szóvivője úgy nyilatkozott, semmit nem tudnak a körülményekről, a hajót rendszeresen szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak, annyit tudnak, hogy a hajó nagyon gyorsan elsüllyedt a baleset során. 

10.11: Az Országos Rendőr-Főkapitányság sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint az ütközést követően hét másodperc alatt süllyedt el a sétahajó. Jelenleg is a helyszínen tartózkodnak a szakemberek, a hajóroncs kiemelése azonban több napig is eltarthat. A rendőrség a civilek segítségét kéri, aki látta a tegnap esti balesetet, haladéktalanul hívja a rendőrséget. 

Az időkép webkamerája rögzítette a balesetet:

 

Cikkünk folyamatosan frissül.

 

 Forrás: MTI

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Befejezték a nyomozást a megölt soroksári futónő ügyében
    Befejezték a nyomozást a megölt soroksári futónő ügyében
  • Fokozottan ellenőriz a NÉBIH a vízpartokon
    Fokozottan ellenőriz a NÉBIH a vízpartokon
  • Tállai: már százezer nyugdíjas dolgozik
    Tállai: már százezer nyugdíjas dolgozik
  • Székesfehérvár ad otthont a XV. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósport-versenynek
    Székesfehérvár ad otthont a XV. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósport-versenynek
  • Délután már több lesz a fátyolfelhő felettünk de így is a napsütés marad meghatározó
    Délután már több lesz a fátyolfelhő felettünk de így is a napsütés marad meghatározó
  • Trópusi forróság fojtogatja az olaszokat
    Trópusi forróság fojtogatja az olaszokat
  • Áradások pusztítanak Anglia északi részén
    Áradások pusztítanak Anglia északi részén
  • Tovább tartanak nyitva a fővárosi strandok a hőhullám miatt
    Tovább tartanak nyitva a fővárosi strandok a hőhullám miatt
  • Júliustól négy területen lehet igényelni az állami segítséget
    Júliustól négy területen lehet igényelni az állami segítséget
  • Erősödik a forgalom az M7-es autópályán a Balaton irányába
    Erősödik a forgalom az M7-es autópályán a Balaton irányába
  • Hol és mennyiért lehet strandolni idén a Balatonnál?
    Hol és mennyiért lehet strandolni idén a Balatonnál?
  • Elismerő okleveleket adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért
    Elismerő okleveleket adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért
  • Már kevesebb mint két hetük van a banki ügyfeleknek az adategyeztetésre
    Már kevesebb mint két hetük van a banki ügyfeleknek az adategyeztetésre