Rain10 °C
2019. november 20. szerda Jolán
Menü

A körforgalmak királyai: a hat legdurvább, körforgalomban készült videó

A körforgalmak királyai: a hat legdurvább, körforgalomban készült videó
Egy attleborough-i körforgalomban repülő autók is vannak (Fotó: Youtube/IdiotUKDriversExposed)

A körforgalom látszólag egyszerű, mint az egyszeregy: bemész jobbra, irányjelző, majd elhagyod egy tetszőleges kijáraton. Néhány napja ezt a nem túl bonyolult műveletsort egy székesfehérvári sofőrnek nem sikerült helyes sorrendben végrehajtania. De nem ő volt az egyetlen, aki az utóbbi időben sajátosan értelmezte a körforgalmakra vonatkozó szabályokat: Szerbiában, Romániában, Angliában és Franciaországban is akadnak kihívói.

Bár a múlt hét - sajnos - ismét elég mozgalmas volt az országban (többek között kiemelték a Hableány roncsát, kockakővel csapták agyon a budapesti állatkert görög teknősét és júniusban sosem látott kánikula nehezítette a magyarok életét), néhány másodperc erejéig Székesfehérvár is megkapta a figyelmet. Szinte minden vezető médium beszámolt a maroshegyi körforgalmat egyszerű kereszteződésként kezelő fehérvári suzukisról. A Bp-i Autósok Közösségének videója már 340 ezer megtekintés felett jár, nem csoda, ez a manőver nemcsak Magyarországon, hanem talán világszerte is párját ritkítja: 

A maroshegyi jelenetben az a legmeghökkentőbb, amikor az amúgy már a körforgalomban haladók érzékelik, hogy a suzuki sofőrje elszánta magát, itt nincs visszaút: ő bizony balra fog kanyarodni. Ezért inkább az amúgy szabályosan közlekedők jobbnak látják átértékelni a helyzetet, és néhány másodperc erejéig hagyni, hogy egy kereszteződés szabályai szerint érvényesülhessen a láthatóan teljesen fogalmatlan sofőrt, aki amint túl van a nehezén, nagy boldogan lép a gázra, és légies könnyedséggel tűnik el a focistadion irányába.

De ha a világban előforduló körforgalmas videókat böngésszük, bőven akad kihívója a székesfehérvári jelenetnek, sőt. Összegyűjtöttünk hat olyat, ami után még azokban is megállna az ütő, akik a fenti jelenetet a helyszínen élték át. Vagyis íme a körforgalmak királyai: 

6. Mercedes GLE 63 AMG Coupé vs. francia körforgalom

Ilyen az, amikor a fizika próbára teszi egy német autógyár SUV-ját, és a fizika győz. Ha alaposan tanulmányozzuk a videót, akkor szinte azonnal feltűnik, hogy vannak olyan kocsik is a körforgalomban, melyek jóval gyorsabban haladnak a Mercinél. Ehhez képest mégis az AMG borul fel. A legvalószínűbb az, hogy a sofőr hibázott, de ha letiltotta volna az ESP-t (menetstabilizáló), talán nem állt volna fejre. Amennyiben a Reddit fórumozói nem tévednek, úgy a jelenet Franciaországban esett meg, az autót pedig egy esküvőre kölcsönözték, ráadásul 2000 eurós kauciót is le kellett tenni a SUV-ért a kölcsönzési díjon felül. Ezt az összeget bizonyára akkor látta utoljára a sofőr. 

5. Kamion vs. angol körforgalom

Máris West Sussexben, és az alig 24 ezer fős Bognor Regisben járunk. Kis település, kis körforgalom, nagy kamion. Kár, hogy a történetbe már a kalamajka bekövetkezte után kapcsolódunk be, érdekes lehetett az elejétől kezdve. Valahogy így képzeljük el: Elfér! Elfér! Nem fér el! Az biztos, hogy ekkora kamiont ilyen mini-körforgalomban még nem láttunk, a videóból pedig az is kiderül, hogy miért nem:

4. Fehér autó vs. egy körforgalom padkája, valahol a világban

Nagyon fontos, hogy mindenki a saját és gépkocsija számára megfelelő, vagyis biztonságos sebességet és ívet válassza. Amennyiben valaki mégis túlértékeli a saját képességeit, vagy az autójáról hiszi azt, hogy úgy veszi a kisebb döccenőket, mint akármelyik Forma-1-es versenyautó a monacói kerékvetőket, könnyen úgy járhat, mint az alábbi videó sofőrje:

3. Szerb sofőrök vs. uzicei körforgalom

A szerbiai Uzice városában frissen átadott körforgalomban a sofőrök megcáfolták az ilyen csomópontok legnagyobb hipotézisét: nem bemenni nehéz egy körforgalomba, hanem elhagyni azt. Hiába van hülyebiztosan kitáblázva és felfestve minden fontos tudnivaló, mindig akad valaki, akinek ezek a jelek csak felesleges firkálmányok, és ízlés szerint hajt be a körforgalomba. Az ilyen helyzetekből lesz aztán jó esetben olyan, egyfajta városi szarvasbőgéshez hasonló - nincs rá jobb szó - töketlenkedés, amit ebben a szűk percben bemutatnak a szerb kisváros autósai. Rosszabb esetben, nagyobb sebességgel pedig valami ennél sokkal szörnyűbb. 

2. Román autós vs. a körforgalom másik oldala

Mint egy amerikai akciófilmben, akkorát ugratott egy román autós. Az eset Brajlában történt még néhány évvel ezelőtt, és egész egyszerűen elképzelhetetlen, mi zajlott le a járgányból később épségben kiszálló, aztán letartóztatott sofőr fejében. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy egy villámgyors matematikai számítással az jött ki neki, hogy az egyenes a legrövidebb út, így kerüljön ekkorát a halál, és jöjjön, aminek jönnie kell. A kaszkadőröket megszégyenítő manőver végén szinte hallja az ember, ahogy egy hatalmasat nyekken az autó az aszfalton. A jelenet külön pikantériája a néhány másodperccel a landolás után a képbe lépő és ott látszólag elhűlve megálló kutya. 

1. Furgon vs. attleborough-i körforgalom

Azt hitted, hogy az előbbi jelenetet nem lehet fokozni? Tévedtél! A körforgalmak legnagyobb királya Angliában él, és egy furgonnal közlekedik. Mit közlekedik? Száguld! Az ezüst színű autó sofőrjétől már eleve az is nagyon meleg, ahogy közvetlenül a körforgalom bejárata előtt bevág a videót készítő kocsi, és az előtte a másik sávban haladó közé. Ez a lendület az, ami később egy meglehetősen látványos, ám valószínűleg elég fájdalmas repülésbe torkollik. Tanulság: hiába vagy egy számítógépes játékban örök életre állítva, a valóságban egy ilyen ugratás után nem jár azonnal új kocsi. 

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Idén is megszépült a Lehel utcai kereszt és környéke a Krisztus Király Napokra
    Idén is megszépült a Lehel utcai kereszt és környéke a Krisztus Király Napokra
  • Csuklás – Mikor forduljunk orvoshoz? (X)
    Csuklás – Mikor forduljunk orvoshoz? (X)
  • Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
    Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
  • Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB
    Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB

A hét sztorija

  • IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
    IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
  • Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
    Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
  • Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
    Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
  • Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
    Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
  • Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
    Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
  • Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban
    Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban
  • Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
    Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
  • Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán
    Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán

Eseménynaptár

  • Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
    Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
  • Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
    Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
  • Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
    Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
  • Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
    Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
  • Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
    Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
  • Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
    Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
  • Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
    Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
  • November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
    November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
  • 30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
    30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
  • Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa
    Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa
  • Ítéletidő - továbbra is kritikus a helyzet Ausztriában
    Ítéletidő - továbbra is kritikus a helyzet Ausztriában
  • Tudomány Világfórum -  120 ország tudósai Budapesten
    Tudomány Világfórum - 120 ország tudósai Budapesten