4 évnél régebbi cikk

Nyári tábor: okostelefonnal vagy nélküle?
Fehérvár Médiacentrum fotójaNyári tábor: okostelefonnal vagy nélküle?

Szülőként nagy dilemma a címben szereplő kérdés. A tapasztalatok birtokában belátom, kár volt parázni, de nyilván, akárcsak mások, én is utólag világosodtam meg. Most már egy csomó dolgot máshogy csinálnék.

Arról már korábban is írtam, ha kap is a gyerkőc okostelefont, akkor az mikor történjen? Melyik az a legalkalmasabb időpont, amikor a gyermeket még nem cikizik azért, hogy neki nincs, de ugyanakkor már tudja helyén kezelni a telefon használatát.

Igen, ez nehéz és felelősségteljes kérdés, melyben jobb, ha nem hagyjuk magunkat a gyermek által unszolni. Ők még csak azt tudják, hogy az osztálytársnak már van telefonja. Mi meg már azt is tudjuk, hogy a szomszéd Pistike miért nem alszik éjszakánként.

Azonban, míg a 14-15 évesek lassan alanyi jogon élnek okostelefonnal, addig a kisiskolások esetében pont a nyári táborozás jelentheti a vízválasztót, amikor is az okosteló témája előkerül. Sokan vagyunk úgy szülők - többek közt én is - akik úgy válik: ha elmegy a gyerkőc egy-két hétre táborba, már miért ne vinne magával telefont? Ebben benne van a szülői aggódás, benne van az, hogy az osztálytárs is visz magával, és benne van az, hogy ha a technológia adott, akkor miért ne?

Mi történhet okostelefon nélkül? 

De most őszintén! Általában mi szülők, mielőtt elengedjük a gyerkőcöt táborba, sőt, mielőtt rábízzuk életünk egyetlen kincsét egy másik felnőttre, nyilván feltérképezzük az adott tábor összes részletét. Nehéz elképzelni, hogy napjainkban úgy küldjön bármely szülőtársam is nebulót táborba, hogy ne járná körbe annak összes lehetséges kérdéskörét, és ne legyen tisztában minden részlettel. Megismerhetjük a nevelőket, de jellemzően olyan tanárok, edzők, nevelők kezébe adjuk gyermekeinket, akikben korábbról már feltétel nélkül megbízunk. Akkor meg mire a nagy aggódás?

Persze nyilván más a kérdés, ha történetesen a gyermek nemcsak a Balatonig, hanem kicsit távolabb, esetleg határon túlra utazik. Ilyenkor azért a szülői aggódás is fokozódik, bár az is igaz, hogy kisiskolásokat nem feltétlen visznek ennyire messzire táborozni.

Okostelefon a táborban: pro és kontra

Nos, így utólag, már-már bölcsen, könnyű egyenleget húzni és végiggondolni, hogy megérte-e telefonnal elengedni a gyerkőcöt. Az előnyök, melyek így visszanézve teljesen lényegtelenek, már nem is annyira fontosak. Főleg a hátrányok figyelembevételével. De akkor menjünk sorba a (kétes) pozitívumokon:

  • napi kommunikáció a gyerkőccel,
  • lehetőség anya-apa azonnali elérésére (a biztonság tudata),
  • fotózási lehetőség.

És akkor a hátrányok, melyekkel legtöbbször a tábor nevelőit állítjuk nehéz helyzet elé. Azonban van az a helyzet, amikor éppen saját gyermekünknek, sőt, saját magunknak okozunk nehézséget:

  • a telefonkezelési szabályok betart(ta)ása,
  • a telefon biztonságban tudása,
  • a gyerkőc honvágyának fokozása,
  • a nevelők felelősségének (felesleges) növelése.

Míg utazás alatt az autóban, vagy egy reptéri várakozás során áldás tud lenni az értelmesen használt okostelefon, addig ez egy nyári táborozás alkalmával inkább csak hatalmas teher, mintsem előny.

Ha összegzést kéne mondanom, akkor azt mondanám - bár lehet fájó szívvel -, hogy nincs is szükség egy kisiskolást telefonnal engedni táborba. Az általam tapasztaltak csak azt a félelmemet erősítették, melyet a tanárok, nevelők is megerősítettek, hogy a gyerkőc honvágyának erősítésére jó csak a napi szintű anya-apa kommunikáció.

Egy táborban annyi élmény és impulzus éri a gyermeket, melynek már a feldolgozása is hatalmas erőt vesz ki belőlük. Egész nap egy új, sokkal érdekesebb közegben élik napjaikat, melyeket a programok még jobban leterhelnek. Persze szülőként ezt napi szinten végighallgatni telefonon jó lehet. De mi van akkor, ha a gyerkőcre - talán az esti fáradtság miatt - rátör a honvágy? Elindul a pityergés. Ha ez este, fekvés előtt történik, akkor szülő és gyermek legyen a talpán, aki ezt fel bírja lelkileg dolgozni. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a táborban a tanárokat, nevelőket milyen lehetetlen helyzetbe lehet ezzel sodorni. Az elmúlt hetekben láttam ilyet, melynek az lett a vége, hogy a lurkóért a szülőknek kellett menni még a tábor vége előtt.

Tudom, nem szabad általánosítani, minden csemete egyedi eset, mint ahogy mi, szülők sem vagyunk egyformák. De az biztos, hogy ha még nem készítettük fel a gyermeket a felelős telefonhasználatra, nem magyaráztuk el neki, hogy az miért jó vagy rossz, illetve lelkileg (életkor függvényében) nincs azon a ponton, hogy ezt kezelni tudja, akkor inkább ne a tábor legyen az első telefonos élménye.

Ha szükséges a szülői kommunikáció, a tanárok úgyis megteszik azonnal és feltétel nélkül. Ha pedig csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a gyerkőc mit csinál egész nap, tudni akarjuk jól érzi-e magát, akkor arra jó megoldás lehet a Facebook zárt csoportos kommunikációja, ahol a tanárok akár naponta többször is fotókkal tudják velünk, aggódó szülőkkel tudatni, hogy minden rendben van.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek