Clear sky20 °C
2019. szeptember 15. vasárnap Enikő
Menü

"Megtanultam értékelni, amim van!" - Tíz hónapot töltött Oroszországban a fehérvári Sturc Luca

Tíz hónap Oroszországban (Fotó: Sturc Luca)

Tíz hónapot tölteni egy idegen országban, távol a szeretteinktől még egy felnőtt számára is nagy megpróbáltatás. Hát még egy alig tizennyolc éves lánynak! A fehérvári Sturc Luca belevágott és oroszországi élményeit egy blogban is összefoglalta.

Most kezdi végzős évét a Vasvári Pál Gimnáziumban a fehérvári Sturc Luca. A tizennyolc éves lány új osztályban tölti az érettségi évét, mivel egy évvel ezelőtt bátor kalandba vágott bele: tíz hónapra egy orosz kisvárosba költözött cserediákként.

Életre szóló élményeit és megpróbáltatásait egy blogban is leírta, melyet ebben a blogban olvashattok. Őszintén vall arról is: akadtak pillanatok, amikor legszívesebben feladta volna és hazajön. Családja nélkül töltötte a tizennyolcadik születésnapját is. Mégis túllépett a nehéz pillanatokon, és nem bánta meg: barátságokkal és önbizalommal gazdagabban folytatja életét Fehérváron.

Miért épp Oroszország felé vetted az irányt?

Amikor elmeséltem bárkinek, hogy Oroszországba megyek, mindig lelkesedni kezdtek, hogy Olaszország milyen jó hely! Nem győztem kijavítani őket, és kaptam sorra a csodálkozó tekinteteket. Mindig is szerettem volna külföldön tanulni. A gimiben három éven át tanultam oroszt, és az AFS nyílt napján döntöttem el, hogy Oroszországot választom úti célomként. Tetszett, hogy ritkaság és kevesen választják. Apa egyből beleegyezett, Anya persze kicsit féltett, a nagyszüleim pedig legszívesebben megtiltották volna.

Mennyi időd volt felkészülni az utazásra?

Tavaly február környékén dőlt el, hogy megyek, és kezdték el keresni a fogadó családomat. De igazán felkészülni erre nem lehet, fel sem fogtam igazán, még az utazás napján sem, hogy mi is történik.

A családoddal napi szinten tartottad a kapcsolatot?

Eleinte hetente egy-két alkalommal beszéltünk, de egy-egy nehezebb időszakban minden nap kerestem a szeretteimet, barátaimat. Sokszor belefeledkeztem a programokba, de ha unatkoztam vagy rossz kedvem volt, mindig számíthattam az itthoniakra. Furcsa volt, hogy két életem van egyszerre, az ottani, és az itthoni.

Gyakran gondoltál arra, hogy miből maradsz ki itthon?

Nem igazán. Úgy érzem, sokkal több dolgot éltem meg ebben a tíz hónapban, mint bárki más ugyanezen idő alatt itthon. Karácsonykor vagy a születésnapomon persze jobban egyedül éreztem magam, de legyőztem.

Szüleid hogy élték meg, hogy ilyen hosszú ideig távol voltál?

Apa jobban viselte, örült, hogy belevágtam, tartotta bennem a lelket. Anyának néha nehezen ment, nagyon hiányoztam neki. Kitett egy hatalmas naptárat a hűtőre, azon ikszelgette ki a napokat a hazatérésemig. Ahogy közeledett az időpont, úgy engedett a feszültség. Mamának is nagyon nehéz volt.

Mi az, ami most onnan a legjobban hiányzik?

A barátaim. Nem az oroszok, hanem a különböző országokból érkezett diákok, akiket ott ismertem meg. Beszélek velük telefonon, tervezzük, hogy majd találkozunk. De a hely nem hiányzik egyáltalán, örülök, hogy itthon vagyok. Az első család, akiknél laktam, azért gyakran eszembe jut és keressük is egymást.

Nem is vágysz vissza?

Nagyon örülök, hogy végigcsináltam, sokat tanultam belőle, de legközelebb tanulni mennék legfeljebb, úgy, hogy a magam ura legyek, ne másoknál kelljen laknom. Szentpétervár gyönyörű, oda bármikor ellátogatnék még! Másrészt Thaiföldre szeretnék még nagyon eljutni, két nagyon jó barátom él ott, akik várnak, és Indonézia is érdekel. Majd ha már dolgozom, meglátjuk, miket tudok megvalósítani belőle.

Milyen hivatásról álmodsz?

Nagyon tetszett ebben a csereévben, hogy teljesen más kultúrát, gondolkodásmódot ismerhettem meg. Ebből a tapasztalatból kiindulva a Corvinuson a nemzetközi tanulmányokat célzom meg.

Folytatódik a fehérvári gimis élet (Fotó: Horváth Reni)
Folytatódik a fehérvári gimis élet (Fotó: Horváth Reni)

Milyen érzésekkel vágsz bele az utolsó középiskolai tanévbe?

Biztos nem lesz könnyű egy másik osztályközösségbe beilleszkedni, de az orosz iskolában is képes voltam, itt pedig mégiscsak itthon vagyok.

Hogyan telt egyébként  a nyarad?

Zsúfoltan! Fesztiválról fesztiválra mentem, barátokkal találkoztam, családdal nyaraltam. Egy napot sem töltöttem egy helyben. Ez volt a legjobb nyaram eddig, még ha egy hónappal rövidebb is volt.

Érdekes volt olvasni a blogodban, hogy mindhárom családnál, akiknél laktál, első pillanattól kezdve fogadott szüleidként, fogadott testvéreidként emlegetted őket. Tudatosan nyitottál ennyire feléjük?

Szemtől szembe nem így szólítottam őket, hanem a keresztnevükön, bár az egyik anyuka ezt nem vette olyan jó néven. De egyébként tényleg úgy álltam hozzá, hogy ők a második családom, és amíg itt kint vagyok, csak rájuk számíthatok. Igyekeztem nyitott lenni, beszélgetni velük, mindent odaadni, ami én vagyok. Volt, aki jól fogadta ezt, mások nem.

Sokat írtál az ottani ételekről, amik nagyon különbözőek az itthoniaktól. Akadt kedvenc, amit akár itthon is elkészítesz?

Borscsot mindenképpen szeretnék és pilményit, ami egy töltött tészta. Nem mindenhez van alapanyag, de a kedvenceimet biztosan megmutatom a családomnak.

Miért érezted fontosnak, hogy leírd az élményeidet blogban is?

Először csak magamnak meg az anyukámnak írogattam, csak egyszerűbb volt így nyilvános formában. Én lepődtem meg legjobban, amikor először észrevettem, hogy kétezer ember elolvasta egy bejegyzésemet. Ez adott lendületet a további íráshoz.

Lesz még folytatás?

Az oroszországi élményeket még kiegészítem majd néhány dologgal. A jövőben pedig ha történik majd olyasmi velem, amiről úgy érzem, más még nem írt hasonlóról, akkor örömmel szavakba öntöm.

Hogy érzed, miben változtál ez alatt a tíz hónap alatt?

Sokkal nyitottabb lettem minden ember felé, érkezzen bármilyen kultúrából. Angolul is sokkal magabiztosabban szólalok meg, kezdeményezőbb lettem. Oroszul is középszinten elbeszélgetek bárkivel. Sokkal önállóbb lettem, mint korábban, és ami szerintem a legfontosabb: megtanultam értékelni, amim van. A családomat, a barátaimat, a helyet, ahol lakom. Több időt töltök a tesóimmal, barátaimmal, többet segítek a szüleimnek. A telefonomat pedig jóval ritkábban veszem a kezembe.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • 18 egyetemen kezdődik meg a Programozd a Jövőd! program
    18 egyetemen kezdődik meg a Programozd a Jövőd! program
  • Kampányrendezvényt szerveznek az Alzheimer Világnapján
    Kampányrendezvényt szerveznek az Alzheimer Világnapján
  • Életet menthetnek a gyerekek is
    Életet menthetnek a gyerekek is
  • Kiállítják a Notre-Dame kórusszőnyegét Párizsban
    Kiállítják a Notre-Dame kórusszőnyegét Párizsban