Heavy rain6 °C
2020. január 28. kedd Károly,
Menü

Évente kétezer nőt, anyát, nagymamát, gyermeket veszítünk el - újra séta a mellrák ellen Fehérváron

Évente nagyjából hatezer nőnél diagnosztizálnak rosszindulatú emlődaganatot hazánkban, akik közül minden évben több mint kétezret veszítünk el. Ezért is érdemes felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok és az önvizsgálat fontosságára.

Hároméves kislány a világ legfiatalabb mellrákkal diagnosztizált betege. Vagyis nyugodtan kijelenthetjük, nincsen olyan, hogy én még túl fiatal vagyok hozzá. Évente nagyjából hatezer nőnél diagnosztizálnak rosszindulatú emlődaganatot hazánkban, akik közül minden évben több mint kétezren meghalnak a betegség miatt. Pedig az időben diagnosztizált rák jó eséllyel gyógyítható. Ezért is kell felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok és az önvizsgálat fontosságára.

Székesfehérváron már 11. alkalommal indulnak közös sétára, hogy felhívják a figyelmet a mellrákra, a mellrák elleni küzdelem fontosságára, a megelőzésre, az önvizsgálatra.

„Száz hölgyből negyven megy el szűrővizsgálatokra, vagyis csak negyven hölgy adja meg magának azt az esélyt, hogy időben felfedezhető legyen az esetleg kialakuló daganat. De alapvetően az is fontos, ha az ember elmegy egy szűrővizsgálatra, és az teljesen negatív eredményt ad, akkor megnyugodhat, hogy ebből a szempontból egy-két évre védett, illetve nem alakult ki daganat.” - mondta el Krisztián Erika, megyei tisztifőorvos, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője.

Október 5-én 9 órától, a megszokott helyen, az Országalmánál várják a résztvevőket, akik szaktanácsadáson is részt vehetnek, de a mammográfiás meghívóval rendelkező hölgyek időpontot is egyeztethetnek a kórház munkatársaival.

A program háziasszonya és fővédnöke idén is Závodszky Noémi színművésznő.

 

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Koronavírus - Kásler: Magyarországon nincs beteg, de minden kórház felkészült az esetleges megbeteg
    Koronavírus - Kásler: Magyarországon nincs beteg, de minden kórház felkészült az esetleges megbeteg
  • A NAV mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet
    A NAV mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet
  • Oscar-díj - Növényi alapú menük, műanyagpalack-mentes rendezvények
    Oscar-díj - Növényi alapú menük, műanyagpalack-mentes rendezvények
  • Reflektorfényes stadiontúra lesz szerdán a Mol Aréna Sóstóban
    Reflektorfényes stadiontúra lesz szerdán a Mol Aréna Sóstóban
  • Nyílt próbaérettségi nap a lesz a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán
    Nyílt próbaérettségi nap a lesz a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán
  • Rózsaszín Fények Éjszakája Székesfehérváron is!
    Rózsaszín Fények Éjszakája Székesfehérváron is!
  • Mesés videón láthatjátok a téli kóma után ébredező Csókakő várát
    Mesés videón láthatjátok a téli kóma után ébredező Csókakő várát
  • Főhajtás - a holokauszt áldozataire emlékeztek
    Főhajtás - a holokauszt áldozataire emlékeztek
  • Diafilm délután a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárában
    Diafilm délután a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtárában
  • A Balázs Elemér Group koncertezik Öreghegyen
    A Balázs Elemér Group koncertezik Öreghegyen
  • Középpontban a helyi adók
    Középpontban a helyi adók
  • Influenza - folyamatosan nő a betegek száma
    Influenza - folyamatosan nő a betegek száma
  • Koronavírus - ajánlásokat tett közzé az Egészségügyi Világszervezet
    Koronavírus - ajánlásokat tett közzé az Egészségügyi Világszervezet