4 évnél régebbi cikk

Öt megszűnő OKJ-s képzés
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tóth Gabriella
Öt megszűnő OKJ-s képzés

A módosuló szakképzési rendszerben lesznek olyan szakmák, amelyek végleg eltűnnek, de olyanok is, amelyek átalakulnak.

Megváltozott viszonyokra kell számítania annak, aki 2020 szeptemberétől felnőttoktatásban szeretné képezni, átképezni magát: az eddigi több mint 700 OKJ-s képzésből mindössze 174 alapszakma közül választhat a jövőben. A legtöbb képzés az energetikai és elektromossági tanulmányi területen szűnik meg: harminckettőből mindössze négy marad. Egy területen ugyanakkor növekedik tanfolyamok száma, az élelmiszergyártás tizenegy új képzéssel bővül, többek között az élelmiszeripari gépkezelőnek, konzervgyártónak és sörgyártónak is tanulhatunk majd.

Más területen is csökken a tanfolyamok száma, míg a 2019-es Országos Képzési Jegyzékben például még negyvennyolc társadalomtudományi, gazdasági, illetve jogi képzés szerepelt, az új jegyzékben viszont már csak tizenegyet lehet találni. 

A megszűnő szakmai képzések többség teljesen eltűnik a listából, de lesz olyan is, amely megtalálható majd más tanulmányi területen, akár összeolvadva egy másik - eddig önállóan működő - szakmával.

Íme öt olyan közismert szakma, amely teljesen eltűnik a választható képzések közül:

Biztosítási tanácsadó

A pénzügy, bank és biztosítás tanulmányi terület nem szerepel már az új jegyzékben, így nem lehet majd biztosítási tanácsadónak tanulni. Ugyanez a sors vár a terület többi szakmájára is, eltűnik a közbeszerzési referens, pénzügyi termékértékesítő, illetve a szakképesített bankreferens is.

Ingatlanközvetítő

Ez a szakma is kikerül az önállóan tanulhatóak közül, ugyanakkor szakemberek szerint az ingatlanos képzések, például a társasházkezelő szakma, 2020 sztárjai lesznek. Utóbbi annak köszönheti sikerét, hogy a törvénymódosítás értelmében a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.

Mérlegképes könyvelő

Könyvelés és adózás tanulmányi területen mindössze két szakma marad meg 2020. szeptembere után: ám pénzügyi-számviteli ügyintézőnek és vállalkozási ügyviteli ügyintézőnek is technikumban lehet majd tanulni, érettségi után pedig két év alatt lehet megszerezni ezeket a képesítéseket.

Nevelőszülő

Gyermek- és ifjúságvédelem képzések közül a nevelői szülői mellett több másik szakmai képzés is eltűnik, így nem tanulhatók a jövőben a családsegítő asszisztens és a gyermekotthoni asszisztens néven működő szakmák. Megmarad ugyanakkor a kisgyermekgondozó, -nevelő és a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés.

Lakberendező

2020-tól nem lehet OKJ-s képzésben lakberendezőnek tanulni. Erre a sorsra jutott a vésnök, az arany-, a bronz- és ezüstműves szakma is, illetve a szoboröntő, a díszítő festő és a díszműkovács képzés.

További ajánlatok:
www.metal.videoton.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek