4 évnél régebbi cikk

Jeltolmács a képernyőn - applikáció segít a hallássérülteknek az ügyintézésben
Jeltolmács a képernyőn - applikáció segít a hallássérülteknek az ügyintézésben

Egy applikáción keresztül kérhetnek segítséget a hallássérültek, ami a mindennapi életvitelt is jelentősen megkönnyíti. Májusra minden kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás.

Németh Tímea hallássérült, jelenleg otthon van kisfiával, Botival. A játék mellett jut idő a tervezésre is, a család úgy döntött, hogy idén elviszik az apróságot nyaralni, viszont Botondnak még nincs útlevele. Az anyuka először azt igyekszik kideríteni, hogy mi szükséges ehhez. Egy alkalmazás van a segítségére, amit tableten vagy telefonon is tud használni.

Tolmácsszolgálat már régóta működik Magyarországon, de korábban a hallássérülteknek három nappal az ügyintézés előtt jelezni kellett a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) felé, hogy szükségük van segítségre. Természetesen van, hogy feltétlenül szükséges a személyes jelenlét, de egy néhány éve létrejött applikációnak köszönhetően erre már nem minden esetben van szükség.

"Ilyenkor az önálló életvitel meg az önálló döntés joga az nem mindig valósult meg. Ezt szerettük volna elérni, hogy az okos eszközök segítségével, ami a mai világban már mindenkinek ott van a zsebében, megvalósulhasson, hogy bárki felhívhasson egy szakembert, akin keresztül tudjon telefonálni és tudja intézni az ügyeit" - tájékoztatott Horváth Zsófia, a KONTAKT Tolmácsszolgálat vezetője.

Ez pedig csak egy kattintás az eszközön, és a képernyő túloldalán megjelenik a tolmács. Ekkor a hallássérült elmondja milyen ügyben kér segítséget, a tolmács pedig telefonál, közben a kamerán keresztül jelel, így egyfajta kapocsként működik. A történet főszereplője Németh Tímea már több esetben is használta az alkalmazást, hiszen sürgősen kellett cselekednie.

"A fiammal valami történt, és muszáj volt hívnom orvost, mert nem kaptunk segítséget: a szomszéd nem segített nekünk és a szüleim, illetve a párom családja is vidéken élt. A KONTAKT nagyon jó, hogy van, a tolmács segítségével tudtam beszélni a háziorvossal, próbált megnyugtatni, a tolmács pedig végig segített. El kellett mennem a gyógyszertárba és rendbe jött a fiam" - mesélte Németh Tímea.

Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a KONTAKT jelnyelvi szolgáltatás, például a Koch László utcai kormányablakban is már jó ideje igénybe vehető. Székesfehérvár elsőként csatlakozott az akadálymentesítő programhoz.

"Szerencsére itt már 2017 óta használhattuk ezt a jeltolmács-tabletet, és azt kell, hogy mondjam az ügyfelek nagy megelégedésére jó szolgálatot is tett. A megfelelő ikonra kattintással a tablet azonnal kapcsolta a jeltolmácsot és segítségére volt egyrészt az ügyfélnek, másrészt pedig a kollégáim számára" - Dancs Norbert, a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának vezetője.

Várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek. Az applikáció egyébként az egyik sportáruházban, bankfiókokban és lottózókban is elérhető. A fejlesztők pedig tervezik még több irányba kiterjeszteni a szolgáltatást.

Borítókép: Fehérvár TV
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek